EMB Contemporary Music sorozat

A kiadó egyik legfontosabb feladata a kortárs, 20. és 21. századi magyar szerzők műveinek kiadása és megismertetése. Az egyszerű kivitelezésű, gondosan szerkesztett kortárszenei sorozat a mai fiatal és középgenerációs zeneszerzők műveinek minőségi kiadásával ezt a célt szolgálja. A kilencvenes években újraindított EMB Contemporary Music sorozat immár nyolcvannál több mai magyar zenemű megjelenési fóruma és jelenleg a kiadó leggyorsabban bővülő sorozata.
 

Balassa: Trombitaverseny

Trombita és zongora

Balogh: Fiatal asszonyok éneke

Ének

József Attila korai, 1925-ben írt Fiatal asszonyok éneke című versét véletlenül találtam meg, 2010 nyarán. Szembetűnt, hogy egyszerre kétféle jelentéssel is lehet olvasni: pozitív és tragikus…

Bella: Chuang Tzu's Dream - szólógordonkára és kamaraegyüttesre (2008)

Gordonka és különböző hangszerek

Bella: Trance - hegedű szólóra és kamaraegyüttesre (2013)

Kamarazene vegyes együttesre, Hegedű

Chuang Tzu's Dream című kompozícióm tisztelgés Chuang Tzu (i. e. 4. sz.) kínai filozófus előtt, aki a taoizmus egyik első fontos értelmezője. Működése hatással volt a kínai költészetre és…
"A transz egy olyan megváltozott tudatállapotot jelent, melyben az adott személy - egy szertartás vagy rítus segítségével - alkalmassá válik a szellemek sugallatainak felismerésére. A darabomban…

Bozay: Quartetto per archi No. 3

Vonósnégyes

Csapó: A Desert March...

Zongora

"Felemelően nagyszerű alkotás Bozay új kvartettje. Lassú második tétele bartóki mélységekhez jár közel. Záró rondója elementáris sodrású. Minden tételének világos a szerkezete. Az aleatorikus részek…
A sivatagi induló tiltakozás és rekviem az európai zenekultúráért. Ez a látszólag végtelen hosszúságú induló a nyugati kultúrából származó zenéket (Brahms, Schubert, Beethoven, Bartók, Janácek,…

Csapó: Hímzésminták a megrepedt Föld arculatára két klarinétra és fagottra

Fúvóstrió

Csapó: Oldal'zó ária, fekete lyukon klarinétra

Klarinét

The composer writes about his work: My piece entitled „Embroidery patterns on the cracked surface of the Earth” can be imagined somehow as follows: two clarinets and a bassoon „write” beautifully…
A szerző írásának részlete: "Mint ahogy egy megdőlt erőtérben oldalazva tudunk csak járni, így darabom Petruska-Harlequin-je is egy már megdőlt Titanicon idéz fel valcer-foszlányokat vagy Berlioz…

Csapó: Phrag Mental Friezes

Kamarazene vegyes együttesre

Csapó: Sutraecitations

Énekes kamarazene

A darabot Csapó Gyula (1955) a Burdocks Ensemble, Toronto megrendelésére írta 1999/2000-ben. Az együttesnek ajánlott mű bemutatója Torontóban volt, 2000. május 25-én. Kurtág György méltatása a…
Szútrecitációk énekhangra, három klarinétra, zongorára, mikrofonra, erősítőre, hangfalra, két hangolt üvegpohárra és azonosítatlan zajforrás(ok)ra készült (Montreal, 1991, bem. Saskatoon, 1995). A…

Csapó: Tundragobelin

Kamarazene vegyes együttesre

Dargay: Albumblatt - 'Városligeti fasor 33.'

Fuvola és zongora

A mű címe az észak-kanadai tundra nyári virágainak és növényzetének mintázatára utal, ahogyan egy alacsonyan szálló repülőgépből látjuk. A 2002-ben komponált szvit 11-tételből áll, melyek különböző…
Albumblatt - „Városligeti fasor 33” refers to the title of an unwritten piece that Dargay during his years at the Music Academy planned together with the composer Balázs Futó. The basic idea of the…

Dargay: First Words After The Last

Vegyes kamara trió

Dinyés: Komment und Zauberflöte mezzoszoprán hangra, ad. lib. fuvolára, hegedűre, gordonkára és zongorára

Énekes kamarazene

The composer wrote this piece while still a third-year student at the Music Academy. The basis of it is a formula consisting of 9 notes, created by coding as notes a Christian name and various…
The composer writes about his work: „The piece was written for the 2006 Spring Festival. The wording of the commission requested me to try to express what a Mozart opera means to our era. It was as a…

Dinyés: Próza zongorára

Zongora

Dubrovay: 2. Hegedűverseny (2011)

Hegedű és zenekar

„There’s a woman. She loves me.” The formal devices in Péter Esterházy’s book ‚Egy n’ (‚A Woman’) inspired this piano piece. How many ways can a sentence be continued? How many solutions can there be…
A mű három tétele a klasszikus-romantikus versenyműveket követi, nemcsak felépítésében, hanem a tételek karaktereiben is. A szólista és a zenekar közötti viszony is a hagyományos versenyművek…

Dubrovay: Concerto per violoncello ed orchestra (2012)

Gordonka és zenekar

Dubrovay: Öt zongoradarab

Zongora

A művet Várdai István játéka inspirálta, az ajánlás is neki szól. A három tételes szerkezet és a tételek karakterei a klasszikus versenyművek mintáit követik, míg a tételek között átívelő tematikus…
Az 1971-ben komponált mű professzionális előadók számára készült. Poszt-weberni, szabad tizenkétfokú technikával íródott, hangzásvilágát a gyakran mind a tizenkét hang harmóniává építése, a…

Eötvös: da capo (Mit Fragmenten aus W. A. Mozarts Fragmenten) (2014)

Kamarazene vegyes együttesre, Cimbalom, Marimba

Futó: Just a song férfihangra és zongorára

Ének és zongora

"da capo" azt jelenti: térj vissza az elejére és indulj el újra. A kezdő dallamból kibontakozik egy zenei folyamat, mely eljut valahová, de nem zárul le, hanem más módon, másik alapanyagból újra és…
The song was written in 2003, after the composer’s spells of work with Tom Bogdan. The piece is dedicated to him and to Meredith Monk, in whose ensemble Tom Bogdan regularly appears; as a performer…

Futó: Müller-Schubert: Der Leiermann

Énekes kamarazene

Horváth: Alterego, Autópálya-leágazás szaxofon-kvartettre

Szaxofon (több)

The piece was written in 2003, commissioned by the Budapest Spring Festival. The process of the work follows the line of the composer’s personal interpretation of the original poem. In this song the…
Horváth Balázs 1976-ban született Budapesten. Zeneszerzői tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium zeneszerzés szakán kezdte, majd felvételt nyert a Zeneakadémia…

Horváth: és a jég is zajlik körülötted

Fuvola és zongora

Horváth: Intermezzo

Vonósnégyes

A darab címe és zenei anyagai Futó Balázs zeneszerző-zongorista egy zongoradarabjának címére, valamint zenei ötleteire utalnak. Az ő gondolkodásának megfelelő markáns, kemény anyagok rendeződnek…
''A darab négy szólamának anyagai Johannes Brahms zongoraciklusaiból származnak. A témák azonossága lefelé hajló irányukban, különbözőségük pedig eltérő metrumukban, hangnemükben és tempóikban…

Horváth: Kvintett három előadóra

Vegyes kamara trió

Horváth: Poly

Kamarazene vegyes együttesre

A Kvintett három előadóra a Trio D'echo felkérésére íródott. Furcsa címe a két szélső, azonos zenei anyagot felhasználó tétel állandó, egyenrangú ötszólamúságára utal. E két tétel szerkesztésmódjára…
A Poly egyfajta hommage, amely Ligeti György zenéje előtt tiszteleg. Ezért a mű tételeinek zenei anyagai és címei többek között azokra a művészi, technikai, tudományos, akusztikus alkotásokra és…

Horváth: Szimmetria - aszimmetria fuvolára, mélyhegedűre és hárfára

Vegyes kamara trió

Horváth: sorok, szavak, betűk... Parti Nagy Lajos verseire mezzoszoprán hangra, hegedűre és fagottra

Énekes kamarazene

Horváth Balázs darabjának címe a zenei anyagok összefüggésére utal. Az I. tétel a különböző szimmetrikus és aszimmetrikus metrumú ritmusok komplex rendszerével foglalkozik. A II. tétel, Bársony Péter…
2002-ben keletkezett öttételes kompozíció (I. tétel amolyan kánon, II. tétel köztes 1, III. tétel (hexameter), IV. tétel köztes 2, V. tétel hamis "másolat"). A Parti Nagy Lajos verseire íródott dalok…

Jávori: Klezmer-szvit (1999)

Kamarazene vegyes együttesre

Kocsár: Echoes No. 1

Kürt

Az elmúlt évtizedben a Budapest Klezmer Band és a Liszt Ferenc Kamarazenekar közös hangversenyein bebizonyosodott, hogy a kelet európai jiddis hangszeres népzene dallamvilága, a…

Kocsár: Echoes No. 2

Kürtök

Kocsár: Echoes No. 3

Kürtök

A neves magyar zeneszerző, Kocsár Miklós (1933) az 1980-as és 1990-es években komponálta négy darabból álló Echoes-sorozatát. Az Echoes No. 1 egy, a No. 2 két, a No. 3 három, a No. 4 négy kürtre…

Kocsár: Echoes No. 4

Kürtök

Kocsár: Rapsodia per trombone, pianoforte e percussione

Vegyes kamara trió

A neves magyar zeneszerző, Kocsár Miklós (1933) az 1980-as és 1990-es években komponálta négy darabból álló Echoes-sorozatát. Az Echoes No. 1 egy, a No. 2 két, a No. 3 három, a No. 4 négy kürtre…
A mű az Europhonia Fesztivál felkérésére készült, bemutatójára Zágrábban, 1990. március 5-én került sor. A három játékost (harsona - zongora - ütőhangszerek) igénylő kompozíciót nem technikai…

Kocsár: Sonata per violino solo

Hegedű

Kocsár: Szvit

Harsonák

(Hungaroton HCD 31784)
A zeneszerző fiatal korában maga is játszott harsonán, így nem meglepő, hogy az 1996-ban komponált mű szólamai tökéletesen hangszerszerűek, s igen kellemes, hálás játszanivalót adnak a középfokú…

Kocsár: Változatok szólógordonkára

Gordonka

Kondor: Chanson d'Hastieres szoprán hangra, cimbalomra és kürtre

Énekes kamarazene

A szerző írja művéről: "A Változatok szólógordonkára - előtanulmányként egy tervezett versenyműhöz - 1989-ben készült. Az egytételes, kb. 8 perc időtartamú darab apró zenei karakterek füzére. A…
Kondor Ádám 1964-ben született Budapesten. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneakadémián végezte, 1994-ben szerzett zeneszerzői diplomát. Meghatározó tanárai: Simon Albert, Kurtág György. Ezt a…

Kondor: Douze coups

Hegedűk

Kondor: Hälfte des Lebens - ein Ereignis -

Gordonka és zongora

A darab zenei alapgesztusokat gyűjt egybe, nem a teljesség igényével, mégis, a 12 tétel laza ciklust alkot. Kompozícios etűdök, amennyiben a zenei tömörség végső határait kutatják, de a szokásos…
A rövid, metaforikus darab azt a pillanatot ragadja meg, amikor az ember összegző pillantást vet a múltra, végleg búcsút vesz mindattól, ami történt, és óvatos reménnyel pillant a jövőbe, amely talán…

Kondor: Joyance - for Saint Julius Hydrophilos for piccolo/flute, harp and string trio

Kamarazene vegyes együttesre

Kondor: Old Bockhampton Tunes on poems by Thomas Hardy for female voice and violin

Énekes kamarazene

Ebben a darabban a zenészeknek nemcsak hangszeres, hanem színészi feladataik is vannak. Határozott terv szerint be kell járniuk a teret, miközben James Joyce regényéből, a Finnegans Wake-ből származó…
Kondor Ádám Thomas Hardy 70 éves kora után írt, felesége halálát gyászoló verseiből válogatott ehhez a sorozathoz. A zeneszerzőt - saját szavai szerint - lenyűgözte a szinte cinikusan rosszkedvű öreg…

Kondor: Positions for baritone and clarinet

Énekes kamarazene

Kondor: Schattenwelt, Schlachtfeld

Vegyes kamara duó

Albert Ehrenstein (1886-1950) expresszív, indulatokkal teli költeményére válaszol egy 16. századi ismeretlen angol költő csendes meditációja zene és éjszaka összetartozásáról. Két nyelv, két korszak…
A Schattenwelt, Schlachtfeld című nyolc rövid duó 1999-ben született, az isztambuli Barbaros Erköse rendkívüli klarinétjátékának hatása alatt. Az egyszerű színpadi mozgásokat is alkalmazó kompozíció…

Kondor: Tayil férfihangra (narrátorra) és nyolc hangszerre

Kamarazene vegyes együttesre

Kondor: Variations of a Double

Klarinét és zongora

Az argentin mapuche indiánoknál a tayil a zenének egy külön műfaja: az életerőt tekintik tayilnak, melyen az egyén osztozik apai ágon minden élő és halott rokonával. Az apai ágon örökölt közös lélek…
A szerző írja művéről: 'Ennek a ciklusnak a tételeit nem lineáris összefüggés tartja össze. A 'Variations of a Double' - a sorozatcímet is adó tétel - áll a középpontban, a rövidebb, egyszerűbb…

Lendvay: Tanulmány

Brácsa

Madarász: Concerto F(L)A

Fuvola és zenekar

A mű 1995-ben készült Lázár Eszter zenei szerkesztő és a Magyar Rádió felkérésére, Bartók Béla halálának 50. évfordulójára; ősbemutatója 1995. október 1-jén volt a Magyar Rádióban, Fejérvári János…
A cím három nagy betűje kettős jelentésű. Elsősorban a FA és LA (tehát az F és A) hangok kiemelt jelentőségét mutatja, második jelentése pedig a fuvola-flauto szavak rövidítése. A darab egyetlen…

Madarász: Haszid történetek

Rézfúvós quintett

Madarász: Hímzett hangok

Énekes kamarazene

A művet Martin Buber haszid legendákat feldolgozó alapvető jelentőségű könyve, a 'Haszid történetek' inspirálta. Az öt rövid tétel nem illusztratív, tehát nem kapcsolódik konkrétan egyik történethez…
A két szakaszból álló mű olyan időszakot képvisel Madarász Iván zenéjében, melyben megkülönbözetett figyelemmel fordult a számarányok alapján meghatározott zenei rendszerek és a vibráló hatású…

Orbán: Sonata

Fagott és zongora

Perényi: Introduzione e scherzo

Gordonka

Az 1987 végén keletkezett kamaramű ősbemutatójára 1989 augusztusában került sor Manchesterben. A mintegy 17 perces darab gyors-lassú-gyors elrendezésű tételrendjével és formálásmódjával is bizonyos…
“A darab Scherzo része 2010-ben, a hozzá tartozó Introduzione 2011-benszületett. Ezt követően még számos apróbb-nagyobb változtatáson ment át, részint az előadások tapasztalatainak nyomán is. A művet…

Petrovics: Rapszódia szólócsellóra No. 2/a

Gordonka

Sári: Echóhoz

Kamarazene vegyes együttesre

Az 1990-ben készült Rapszódia az 1982-ben keletkezett és az Editio Musica Budapest kiadásában megjelent brácsára írt II. rapszódia csellóátirata. A kiadvány az EMB kortárszenei sorozatának kötete.
A sokirányú zenei tevékenységéről ismert zeneszerző 1990-ben keletkezett kompozíciójában az irányított improvizációs technikát alkalmazza. Az 5-8 tetszőleges dallamhangszeren játszó előadók…

Sáry: Egy akkordsor forgatókönyve

Fuvola és zongora, Fuvolák és zongora

Sáry: El viaje definitivo - A végső utazás Juan Ramón Jiménez versére

Énekes kamarazene

Az 1992-ben keletkezett kompozíció a korábbi datálású Utazás Ixtlán felé darabhoz hasonlóan a neves spanyol költő, Juan Ramón Jiménez "A végső utazás" című versére készült, ezúttel eredeti, spanyol…

Sáry: Kamarazene tetszőleges együttesekre

Kamarazene vegyes együttesre

Sáry: Magnificat

Énekes kamarazene

Ez a gyűjtemény a zeneszerző korábbi könyve, a 'Kreatív zenei gyakorlatok' folytatása. Míg az előbbi 20-21. század zenéjének újszerű elemeinek befogadására, illetve gyakorlati alkalmazására készíti…
A mű 1982-ben készült szigorú kompozíciós technikával. A dallamhangszer az énekszólam dallammegfordításait játssza. Mindkét szólamot a gyors, egyenletes mozgás jellemzi. A különleges hangzásélményt…

Sáry: Tánczene (1987-2000)

Kamarazene vegyes együttesre

Sáry: Triptichon - in memoriam Ildikó Vékony (2011)

Vegyes kamara duó

Sáry László (1940) a magyar avantgárd legfontosabb műhelyének, az Új Zenei Stúdiónak alapító tagja, sokoldalú zeneszerző, alkotói, előadóművészi, pedagógiai tevékenységével a kortárs magyar zenében…
A mű a 2009 őszén tragikus balesetben elhunyt Vékony Ildikó cimbalomművész emlékére készült, alapja a korábban neki ajánlott és általa gyakran játszott és lemezre is rögzített szóló cimbalom darab, a…

Sáry: Utazás Ixtlán felé egy Juan Ramón Jiménez versrészletre

Énekes kamarazene

Serei: Albumlapok és Közjátékok zongorára

Zongora

A zeneszerző szoprán hangra és kamaraegyüttesre írt kompozícióját az 1956-ban irodalmi Nobel-díjas Juan Ramón Jiménez spanyol költő El Viaje definitivo című páratlan szépségű verse ihlette (a vers…
Az Albumlapok zongoradarab-sorozat nyitott mű, mint egy képzeletbeli emlékkönyv, mely állandóan bővül s lapjai között a tulajdonos személye teremti meg a kapcsolatot. Az 1983 óta folyamatosan készülő…

Serei: Három kínai négysoros Li Tai-Po verseire, Képes Géza fordításában

Ének és zongora

Serei: Levelek X-től - Fax X-től - For 51 to LI

Vegyes kamara trió

Serei Zsolt Három kínai négysoros című, szoprán hangra és zongorára írt műve 1996-97-ben keletkezett Li Tai-Po 7. századi kínai költő verseire. A közös hangrendszer és a zongora összekötő szakaszai…
A Levelek X-től 1981-ben, a Fax X-től 2003-ban, a For 51 to LI 2009-ben készült. A meglehetősen nagy időbeli eltéréssel komponált három duó között nemcsak a hangszerek teremtenek kapcsolatot, hanem…

Serei: L'ombre sur les structures pliées

Kamarazene vegyes együttesre

Serei: Serenade kürtre és kamaraegyüttesre

Kamarazene vegyes együttesre

A mű Pierre Boulez 75. születésnapja tiszteletére készült; hommage-jellegét Boulez Dialogue de l'ombre double, Structures és Pli selon pli című műveinek mozaikszerűen összeállított címe mellett az…
A kürtre és tizennégy hangszerből álló kamaraegyüttesre írt Szerenád hangszer-összeállítását tekintve kamarakoncertnek tekinthető. A Rákos László kürtművész felkérésére írt egytételes mű ugyanakkor…

Szőllősy: Addio per violino principale e 9 archi

Vonószenekar

Szőllősy: Passacaglia Achatio Máthé

Vonósnégyes

Szőllősy András szólóhegedűre és 9 vonós hangszerre írt művét 2002 májusában mutatta be az Addio kamarazenekar Gazda Bence közreműködésével a Hangversenyciklus 2002, a 20. és 21. század zenéjéből…
Szőllősy András ezzel az 1977-ben írt tragikus hangú művével barátjának, a korábban elhunyt, méltánytalanul mellőzött erdélyi kutató orvosnak, Máté Ákosnak állít emléket. A barokk formát idéző…

Szőllősy: Szólószonáta hegedűre (1947)

Hegedű

Tihanyi: A szelek csendje

Kamarazenekar

Szőllősy András (1921-2007) a 20. század második felének egyik legjelentősebb magyar zeneszerzője volt, életműve mégsem vált olyan ismertté, mint a nála két évvel fiatalabb Ligeti Györgyé vagy az öt…
A hattételes kompozíció 1984-ben keletkezett, címe utalás Eötvös Péter A szél szekvenciái c. darabjára. A mű Tihanyi László zenei gondolkodását azóta is meghatározó roppant változatos akusztikus,…

Tihanyi: Árnyjáték

Vegyes kamara trió

Tihanyi: Az éjszaka erdeiben - 15 vonós hangszerre (2015)

Vonószenekar, Vonósegyüttes

A mű mottója egy idézet: "Aki egyedül maradt az árnyékával, az vagy megváltozik, vagy meghal." A kompozíció tíz részből áll, melyek bizonyos rendszer szerint kapcsolódnak: (1) Előjáték, (5) Közjáték,…
A mű a Budapesti Vonósok felkérésére készült, bemutatója 2015. március 21-én volt a zeneszerző vezényletével.15 vonós-szólista együttesére írt kamaramű, melyben öt játékos, mindegyik…

Tihanyi: Fríz - brácsára és kamaraegyüttesre

Kamarazene vegyes együttesre

Tihanyi: Irrlichtspiel

Hegedű és zenekar

A mű címe a szólóhangszer ornamens-szerű zenei anyagaira utal, amelyekkel a mű kezdődik, s amelyek majd építőkövekként szolgálnak a forma kibontásához.A mintegy 12 perces kompozíció 13 kis formai…
Tihanyi László (1956) írja a kamramüveit, köztük az Irrlichtspielt is tartalmazó, Hungarotonnál megjelent CD ismertetöfüzetében: "1991-1992-ben három, összetartozó kompozíció született: a…

Tihanyi: Jan Jansson's trip from Denmark to Denmark

Fuvola

Tihanyi: Jelenet öt szereplőre

Rézfúvós quintett

Jan Jansson transzcendentális utazásának története Weöres Sándor Bolond Istók c. elbeszélő költeményének 4. fejezetében található. Az izlandi artista számára Dánia a tökéletességet jelenti, és világ…
A zeneszerző misztériumjáték-paródiának vagy misztikus bohózatnak nevezi Jelenet öt szereplőre című rézfúvósötösét, mely színpadi hatásokban is bővelkedik. A két trombita, a kürt és a harsona által…

Tihanyi: Két képzeletbeli párbeszéd (2011)

Kamarazenekar

Tihanyi: Linos hárfára

Hárfa

A 2011 decemberében befejezett mű Vladimir Tarnopolski és kamaraegyüttese, a Moszkvai Új Zenei Stúdió felkérésére készült.

A mű komponálásakor el kellett gondolkodnom arról, vajon milyen is a…

A görög mitológia szinte önként kínálta Linos figuráját egy szóló hárfadarab főszereplőjeként. (Linos költő volt, akit Orpheus testvérének tartottak, és a görög hagyomány szerint nála nagyobb…

Tihanyi: Nyolc invokáció a Hold fázisaihoz

Brácsa és zongora

Tihanyi: Preludium, Invocation, Postludium

Vonóstrió

A nyolc különböző karakterű tételben a hold-fázisokhoz változásaiban lévő csillagászati-lélektani folyamat különböző állapotai jelennek meg. (Telihold, Domború Hold, Utolsó negyed Hold, Fogyó…
Az első és a harmadik tétel egy korábbi kamaramű (Schattenspiel) átirata, a második tétel pedig Nyolc invokáció a Hold fázisaihoz című brácsára és zongorára készült darabból származik. A mű…

Tihanyi: Rundherum zongorára és vonósnégyesre

Kamarazene vegyes együttesre

Tihanyi: Summer Music

Kamarazenekar

A mű Kempteni Nemzetközi Nyári Kamarazenei Fesztivál felkérésére készült. Címe a darab színpadi elhelyezésére és a játékosok mozgására utal. A hangzás középpontjában a cselló és a zongora áll - ők…
A mű 1992-ben, Nagy Zsolt és az Ensemble Contrechamps megrendelésére készült. Ők mutatták be a darabot Budapesten, ugyanez év októberében. (Hungaroton HCD 31792)

Vajda: Fényárnyék-remegés

Klarinét

Vajda: Könnyű szonatina

Zongora

Vajda Gergely 1993-ban, húszéves korában komponálta Fényárnyék-remegés című darabját. Klarinétos lévén a hangszer hagyományos és modern megszólaltatási lehetőségei egyaránt érdekelték. A látványos…
Vajda János, a műveivel nemzetközi elismerést nyert zeneszerző 1988-89-ben komponált könnyed hangvételű háromtételes darabja. A mű tételei: I. - Allegro moderato; II. Kicsit szomorkás (Satie-mánia) -…

Vajda: Szólószonáta brácsára

Brácsa

Vajda: Szólószonáta gordonkára

Gordonka

A szólószonáta eredetileg brácsára készült, cselló és hegedűváltozatai későbbiek (2006 és 2010). Mint Vajda János más műveiben is, a szólószonáta arányos szerkezetében és bőséges dallami…
A 2004-ben brácsára komponált Szólószonáta csellóra készített átirata. Mint Vajda János más műveiben is, a szólószonáta arányos szerkezetében és bőséges dallami invenciójában erősen jelen vannak a…

Vajda: Szólószonáta hegedűre

Hegedű

Vidovszky: 12 Streichquartette

Vonósnégyes

A 2004-ben brácsára komponált Szólószonáta hegedűre készített átirata. Mint Vajda János más műveiben is, a szólószonáta arányos szerkezetében és bőséges dallami invenciójában erősen jelen vannak a…
"A 12 darabot a vállalkozás komolysága, igényessége alapján talán Ligeti etűdsorozatához lehetne hasonlítani. Mindegyik egy-egy zenei alapelemből, mozgásformából, ötletből, játékból indul ki..."…

Vidovszky: German Dances

Vonósnégyes

Vidovszky: Kilenc kis Kurtág-köszöntő korál

Zongora - kettő

Az 1989-es keltezésű mű látszatra színtiszta stílusgyakorlat az "igazi" romantika schumanni, brahmsi mintáival. Vidovszky a romantikából vett képletek absztrakciójából valamiféle "minimálzenét" hoz…
Kilenc, J. S. Bach műveiből ismert protestáns koráldallam feldolgozása kétzongorás és egyzongorás változatban. A mű 1996-ban, a 70-éves Kurtág György köszöntésére készült, aki Kurtág Mártával…

Vidovszky: Más gymnopédiák

Zongora

Vidovszky: Reverb

Vonós kamarazene zongorával

A szerző írja művéről: "A kompozíció 1994-ben készült, bemutatójára ugyanabban az évben került sor Pécsett, a Művészetek Házában. Ezt a három rövid zongoradarabot ajándékul írtam azoknak a…
''A műben nem a zongoraötös hagyományos hangzásának lehetőségeit kerestem, hanem a kétféle hang természetének akusztikus különbségeit. A zongora hangjai nem a vonósok harmonikus megerősítésére…

Vidovszky: Soft Errors kamaraegyüttesre

Kamarazene vegyes együttesre

Vidovszky László Soft Errors című műve (1989), ha akarjuk, keresés nélküli találás eredménye: egy "számítástechnikai véletlen" következtében Vidovszky számítógépe a benne található zenei…
Hírlevél

Értesüljön új kiadványainkról, ajánlatainkról email-ben!