Bella Máté 2017-ben írta Hesperus című alkotását brácsára és együttesre. A mű az Ensemble Intercontemporaine felkérésére készült, bemutatója 2019. február 16-án volt a Francia Rádióban. Idén május 18-án a Budapest Music Centerben Bársony Péter lesz a magyarországi bemutató szólistája, az UMZE együttesét Vajda Gergely vezényli. Ennek az előadásnak a kapcsán kérdeztük a zeneszerzőt.

Milyen komponálási elképzelések mentén született meg a Hesperus?

Ez a mű egy ensemble-sorozat harmadik darabja: Először a Chuang Tzu’s Dream készült el csellóra és együttesre, majd a Trance hegedűre és együttesre, végül ezekhez csatlakozik a Hesperus brácsára és együttesre. Ezek a kompozíciók voltaképpen versenyművek, és engem ebben a műfajban főleg az érdekel, hogy a szólóhangszer lehetőségeit minél színesebben bemutassam. A kísérőegyüttes polifon hátteret rajzol a szólóhangszer mögé, mintha a szólista árnyékát jelenítené meg, s egyúttal egyfajta visszhangként is működik, ami átvesz és átalakít motívumokat és más zenei elemeket a szólistától.

   Photo: VivienNaomi Photography

Volt-e valamilyen közvetlen inspiráció?

Volt többféle is, például 2016-ban Svájcban hallottam Mark Andre hij 1 című zenekari darabját: hatalmas apparátus a színpadon, ami mindvégig csak egészen halk neszeket szólaltat meg. Erősen hatott rám ez a hangzás, és valami hasonlót kerestem a Hesperusban is. A Hesperus ugyanakkor, ahogy a címe is mutatja, az Esthajnalcsillag pislákolásának látványát, vagyis egy vizuális benyomást, igyekszik akusztikus eszközökkel visszaadni. Az is fontos volt számomra, hogy sötétedés után a fülünk sokkal érzékenyebb a világ neszeire, és ezért törekedtem egyfajta selymes hangzásra, és arra is, hogy a darab – egy rövid dinamikai tetőponttól eltekintve – mindvégig nagyon halk maradjon. Régóta foglalkoztat, hogy hogyan lehet zörejek és zenei hangok között transzformációkkal közvetíteni. A Hesperusban zörejszerű elemektől jutunk el a zenei hangokhoz, majd vissza a zörejekhez. A Lethe című vonószenekari darabom éppen fordított utat jár be, a zenei hangoktól a zörejekig és vissza.

Mennyiben határozták meg a mű karakterét a szólóhangszer adottságai?

A darab megírása előtt konzultáltam Bársony Péterrel, aki most a magyarországi bemutató főszereplője lesz. Emlékszem, az egyik első mondata ez volt: Ne feledd, hogy a brácsa egy alt hangszer, amelynek a mély regisztere, leginkább a C-húrja, szól gyönyörűen, és nem jó azok hibájába esni, akik a magasabb regisztereket akarják melodikusan használni. Ezt a figyelmeztetést megfogadtam, és elhatároztam, hogy a magasabb regisztereket főleg üveghangként fogom használni. Ennek megfelelően a brácsaszólamot úgy terveztem meg, hogy darab folyamán a magas üveghangoktól lesüllyed a C-húrra, majd ismét felemelkedik a magas fekvésbe. Ez az ív rajzolódik rá a kíséretnek a zajoktól a zenei hangokig eljutó, majd a zajokhoz visszatérő irányára.

„Minden hangjegy, amit leír, lényegi. Soha nincs benne semmi csevegés. Soha nincs benne az, hogy bárkinek, akár a közönségnek tetszeni akarna. Számára csak az igazság, a lényeg létezik, az, hogy a zenében soha nem lehet hazudni. ” - Így foglalta össze a közelmúltban Heinz Holliger barátja és zenésztársa, a hamarosan 95. születésnapját ünneplő Kurtág György életét és munkásságát. Holliger rövid, megfontolt kijelentései mintha Kurtág köztudottan aforisztikus zenei stílusát visszhangoznák.

 „Az ember sohasem érkezik elkésve” - mondta egyszer Kurtág, utalva lassú, aprólékos munkamódszerére. Érett zeneszerzői karrierjét 1958-ból datálja, amikor egy év párizsi tartózkodás után visszatért magyarországi elszigeteltségébe a vasfüggöny mögött, életfeladata tudatában, és hogy – mint évtizedekkel később fogalmazott – „külső körülmény nem befolyásolhatják már azt, ami ettől kezdve velem történik.”

Ez a több mint hatvan éves gondolat ma is érvényes, mivel Kurtág rendíthetetlenül követi a saját útját. Kezdetben zeneszerzőként és tanárként egyedülálló zeneiségének híre csak a magyar rajongók egy kis köre számára vált ismertté. A Bornemisza Péter mondásai 1968-ban észrevétlen maradt Darmstadtban. De nem így A boldogult R. V. Trouszova üzenetei tizenöt évvel későbbi bemutatója Párizsban, amit utóbb Pierre Boulez vett hanglemezre. És azóta a kurtágiánusok tábora lassanként megszámlálhatatlanná nőtte ki magát. Zenéjének középpontja megváltoztathatatlan, de a zenei megnyilvánulások megdöbbentően változatosak: az éteritől a közönségesig, a szelídtől a kegyetlenig, a fenyegetőtől a groteszkig. Ebben a teljes spektrumban az a közös, hogy a gesztusok mindig közvetlen és egyértelmű módon kommunikálnak a hallgatóval.

Hetven év zeneszerzésének záróköveként mutatkozik meg Kurtág Beckett-operáját, a Fin de partie, amelyet hét év munkája után fejezett be. „A huszadik századi zene utolsó remekműve” – mondta róla Axel Ross a 2018-as milánói premier után. Az opera magában foglalja a kurtági gesztusok enciklopédiáját, de egyúttal egy két órán átívelő drámai folyamatot is képvisel.

 A premier óta, kilencvenes éveiben járva sem hagyta abba az alkotást: új zongoradarabok, rövid vokális kompozíciók rendszeresen elhagyják műhelyét. Az UMP Editio Musica Budapest, immár hat évtizede legfontosabb kiadója, a közelgő 95. születésnapot a Játékok X. kötetének megjelenésével ünnepli, amely 2002 és 2011 között írt zongoradarabokon kívül tartalmaz még néhány kompozíciót az 1940–80-as évekből is, kivételes betekintést engedve a korábbi évek Kurtág-műhelyébe is.

Az új kiadások elkészítése és a régiek felülvizsgálata folyamatos eszmecserét jelent a zeneszerzővel, izgalmas kihívást és állandó tanulási folyamatot, mind szakmai, mind személyes értelemben. Kívánjuk tehát Neki, magunknak és az egész zenei világnak, hogy ez az eszmecsere még hosszan folytatódjék.

az UMP Editio Musica Budapest csapata

„A harmadik mester” – hűséges monográfusa, Kárpáti János nevezte így a száz éve, 1921. február 27-én született Szőllősy Andrást. Harmadik a vele szinte egyidős, szintén Erdélyben született, majd a budapesti Zeneakadémián végzett Ligeti György és Kurtág György mellett – vagyis inkább világhírűvé vált kortársai mögött.

A zeneszerzői életmű terjedelemre nézvést vékony, alig harminc önálló kompozíció, legnagyobbrészt az 1970–80-as évekből, amiket néhány „őszike” követett 2002-ig. A pálya kései indulását az magyarázza, hogy bár Szőllősy részben Kodály Zoltán tanítványaként zeneszerzést tanult, az 1960-as évek közepéig néhány filmzene megírása mellett inkább zenetudósnak érezte magát, aki nagy elődei, Kodály és Bartók Béla zeneművei és írásai összegyűjtését és jegyzékbe foglalását tekintette fő feladatának (Bartók-jegyzéke, az Sz-számok máig használatosak a Bartók művek azonosítására).

Friss impulzust a zeneszerzéshez a neves fuvolista, Severino Gazzelloni felkérése hozta 1964-ben (Tre pezzi). Úgy hírlik, ezzel a sorozattal Szőllősy a nyugat-európai avantgarde-tól elbűvölt, fiatalabb pályatársainak akarta megmutatni, hogy neki is van önálló elképzelése a korszerű hangvételről. Az igazi áttörést 1968-ban a vonószenekarra írt III. concerto hozta, amit az UNESCO 1970-es szemléjén az Év kompozíciójának választottak. A III. concerto már magában hordozza a következő évtizedek Szőllősy-stílusának vonásait: a szigorú szerkezetet, az aleatória benyomását keltő, valójában igen pontos notációt, de egyúttal egy tragikus világlátás szemérmesen kifejezett  lenyomatát, ami olyan vissza-visszatérő intonációkban jelenik meg, mint a siratók, korálok vagy éppen temetői harangozás megidézése.

Az 1970–80-as években magyar zenekarok felkérései mellett számos külföldi megrendelője is akadt Szőllősynek, így a Dresdener Staatskapelle (Preludio, Adagio e Fuga), a BBC Wales (Canto autunno), a holland Ensemble M (Pro somno  Igoris Stravinsy quieto) vagy a Berlini Biennálé (Elegia). Az 1980-as években új színt jelentettek a vokális művek, amelyek közül kimagaslik a King’s Singers számára komponált Fabula Phaedri, Szőllősy humorának remek példája, és a Miserere.

Utolsó alkotásai: két megrendítő gyászzene, az ifjúkori barát (Passacaglia Achatio Máthé in memoriam) és a mindig támogató zenetudós-kritikus (Addio: György Kroó in memoriam) emlékére. Ezekkel a kompozíciókkal mintha már maga Szőllősy is búcsúzna, ugyanúgy vonós hangszerek hangjával, ahogy évtizedekkel korábban, a III. concertóban is vonósok szólaltatták meg először a zeneszerző saját hangját.

Hallgasson 1 órányit Szőllősy András zenéjéből!

December 1-én Futó Balázs és Tornyai Péter egy-egy kamaraegyüttesre írt alkotása kerül bemutatásra a Budapest Music Centerben, majd december 16-án Balogh Máté és Tornyai Péter egy-egy vonósnégyese hangzik fel Neussban, a Haus der Musikerben az Asasello- Quartett előadásában. E művek a Kunststiftung Nordrhein-Westfalen, illetve az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány megbízásából íródtak. Mindkét esemény résztvevője Tornyai Péter, aki az új művekről, korábbi kompozíciókról és tervekről is beszélt.

Mindkét új műved valamiképpen a zenetörténeti múlttal folytat párbeszédet. Ugyanez igaz nyáron Lipcsében bemutatott Bach-hangszerelésedre, A fúga művészetének 5.  contrapunctusára, ami nemcsak Bachra, hanem Webern nevezetes Ricercar-hangszerelésére is utal. Ez a fajta kapcsolat a múlttal vajon időszakos jelenség vagy tartós téma a művészetedben?

(Fotó: Kurcsák István)

Ez mindig érdekelt, és úgy tűnik, mostanában a koncertrendezők is kedvelik az ilyen kapcsolódásokat. Bachnál persze a felkérésből magától értődött, és úgy láttam, ha elemző módon közelítek ehhez a zenéhez, akkor okvetlen Webern feldolgozásával is foglalkoznom kell. Érdekes módon Balogh Mátéval és Horváth Balázzsal együtt felkérést kaptam további tételek zenekari átdolgozására is, és ezekben majd más utakat is kipróbálhatok.

Az Új anamorfózisok című darabomnak is messze nyúlnak az előzményei. A vizuális művészetekből ismert technikát, a különféle perspektívákból „értelmesnek” vagy „értelmetlennek” tűnő képek létrehozását úgy ültetem át zenébe, hogy az „értelmes” perspektíva rendre egy korábbi, a hallgató által már ismert konkrét zeneműként vagy zenei stílusként jelenjen meg. Az új mű harmadik tétele például Haydn Kaiser-kvartettejének első öt akkordjára épül, amiről Somfai László kimutatta, hogy az egyfajta zenei akrosztichon (Gott Erhalte Franz Den Caiser), de más klasszikus harmóniamenet is alkalmas lenne ugyanerre. Amikor Purcell Fantasia upon One Note-jára építettem az első tételt, akkor pedig úgy torzítottam a zenei perspektívát, hogy egy másik szólam simuljon ki egyetlen állandó hanggá. Egyébként e tétel egy régebbi változatát elküldtem egykori tanáromnak, Jeney Zoltánnak, és válaszából tudtam meg, hogy akkoriban ő is Bach-korálok hasonló „elhangolásával” foglalkozott. Többek között ez is arra indított, hogy az új művet neki, illetve az ő emlékének ajánljam.

Új vonósnégyesedben, a Weitere intime Briefében csak egyetlen múltbeli zeneszerző alakja jelenik meg, Leoš Janáčeké, akinek Intime Briefe című alkotását aktív muzsikusként, vonósnégyesek brácsásaként egyik kedvencednek nevezed. Itt hogyan valósul meg a kapcsolódás?

Itt azonban nincsen felismerhető utalás erre a múltbeli zenére, sőt Janáček más alkotásaira sem. Valójában csak olyan vázlatokat használok tőle, amiket öregkori szerelmének, Camilla Stösslovának írt feljegyzéseiben ismertem meg, és amelyeket nem is használt befejezett alkotásaiban. Ezek a részletek talán itt-ott valóban kirínak a saját zeném környezetéből, de itt a hallgatónak valójában nincs mire ráismernie.

De ezeknél fontosabb számomra, hogy számos korábbi darabomhoz hasonlóan itt is a hangok intimitása foglalkoztatott. Ugyanez érdekelt például tavaly bemutatott l'alone del silenzio című zongorás triómban, vagy a Klangforum Wien által nemrég előadott Ferne című darabomban. Üveghangok, alig hallható hangszínjátékok jelenítik meg ezt az intimitást, és ezt a hangzási igényt párosítottam a Janáček-történettel, aminek egyes dokumentumait nemrégiben ismertem meg.

Október 27-én, 76 éves korában elhunyt Jeney Zoltán, a magyar zeneszerzés kiemelkedő személyisége.

Zeneszerzés-tanulmányait a budapesti Zeneakadémián Farkas Ferencnél végezte, majd 1967–68-ban Rómában, Goffredo Petrassinál képezte tovább magát. 1970-ben Eötvös Péterrel, Kocsis Zoltánnal, Sáry Lászlóval, Simon Alberttel és Vidovszky Lászlóval közösen megalapította a budapesti Új Zenei Stúdiót, az experimentális zene Kelet-Európában kivételes műhelyét.  1986-tól tanított a budapesti Zeneakadémián, 1995 és 2011 között a Zenszerzés Tanszék, 1999 és 2013 között a Doktori Iskola vezetője volt. Tanári tevékenységével a fiatal magyar zeneszerzők több nemzedékének gondolkodásmódjára hatott meghatározóan.

Művei között megtalálható valamennyi zenei műfaj: első nemzetközi sikerét Soliloquim 1 című fuvolaművével aratta az utrechti Gaudeamus fesztiválon. Az 1980-as évektől kompozíciói rendszeresen elhangzottak többek között Svédországban, Hollandiában, Észak-Amerikában. Fő műve a közel húsz éves munkával befejezett, három órás Halotti szertartás című oratórium, aminek teljes alakja 2005-ben hangzott el először. Utolsó nagy alkotása, a reformáció 500. évfordulójára írt Aus tiefer Not című kantáta 2018-ban Artisjus-díjban részesült.

Az 1970-es és 80-as években kibontakozó magyar experimentális művészeti mozgalom egyik vezéregyénisége volt. Fiatalkori kompozícióiban gyakoriak a forma-, dallam-, ritmus- vagy hangrendszerképző elemekként alkalmazott zenén kívüli alapanyagok, például szöveg-idézetek, sakk-játszmák lépései, solitaire-játék mozgásai, telex-szövegek ritmusai és más rendszerek. Az 1980-as évektől újra alkalmazni kezdte az ellenpont barokk és barokk előtti korszakokra hivatkozó módjait, s emellett zenéjében megjelent egy archaikus hangütés, melynek deklamációja és dallamképzése egyrészt a gregorián, másrészt a magyar népzene hagyományaiból táplálkozik. Bár technikai értelemben minden alkotása a korábbi évtizedekben kialakított alapelvek továbbvitele és összegzése, élete utolsó évtizedeiben írott műveiben már nyíltan érvényesült az érzelmi felszabadultság és érzéki közvetlenség is, melyet fiatalkori műveiben szándékoltan a szigorú konstrukciók mögé rejtett.

1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. 1993-tól 1999-ig az International Society of Contemporary Music elnökségi tagja, 1996-tól 1999-ig pedig alelnöke volt. Zeneszerzői munkássága elismeréseként 1982-ben Erkel Ferenc-díjjal, 1990-ben Érdemes Művész címmel, 2001-ben Kossuth-díjjal, 1988-ban és 2006-ban Bartók–Pásztory-díjjal tüntették ki. 1985-ben kutató professzor volt a New York-i Columbia Egyetemen. 1988 júniusától egy éven át DAAD-ösztöndíjjal Nyugat-Berlinben kutatott, 1999-ben vendégprofesszorként tanított a chicagói Northwestern University zenei fakultásán. 2000 és 2002 között közös kutatói munkát végzett a londoni City University zeneszerzés DLA-programjával.

Az UMP Editio Musica Budapesthez első művének 1968-as megjelenése óta több mint ötvenéves kapcsolat fűzte. Váratlan halála számos további közös munkánkat szakította meg. Ezeket a terveket már az ő távollétében, az ő szellemiségéhez igazodva kell bevégeznünk.

Életművét gondozzuk, emlékét megőrizzük.

2019. október 17-én elhunyt Kurtág Márta zongoraművész, Kurtág György felesége, legfontosabb ihlető- és alkotótársa. 92 éves volt, ebből 72 évet töltött a zeneszerző mellett. Ő volt minden születő mű első kritikusa, minden zenei ötlet első konzulense, emellett Kurtág partnere a szóló és négykezes zongoraművek megszólaltatásában.

1927 október 1-jén született Esztergomban. Zongoraművészi diplomáját Antal István, Kadosa Pál és Hernádi Lajos növendékeként szerezte meg a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, majd 1972-től nyugdíjba vonulásáig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Tagozatán. Szólistaként és kamaramuzsikusként fiatalkorától rendszeres szereplője volt a magyar zenei életnek, számos hangfelvétel őrzi játékát. Az 1990-es évektől a nemzetközi zenei életben jelentős sikereket aratott: férjével fellépett a Palais Garnier (Festival d'Automne a Paris), a Cité de La Musique (Párizs), a Jerusalem Music Center, a Library of Congress (Washington), a New York-i Carnegie Hall, a zürichi Tonhalle színpadán, ünnepelt vendége volt az Aldeburgh Festival, a salzburgi Mozart-hét vagy a Bécsi Ünnepi Hetek rendezvényeinek.

2017 februárjában rendkívüli zenészi életművük és életre szóló zenei szövetségük elismeréseként férjével együtt megkapta a Borletti-Buitoni Alapítvány különleges tekintélyű díját. A díj átadásakor Mitsuko Uchida ezekkel a szavakkal méltatta Kurtág zenéjét és kettőjük zongorajátékát „Kurtág zenéje ihlető és vadul őszinte, de mélységes szeretet is sugárzik belőle. Ez valószínűleg annak a különleges kapcsolatnak a megnyilvánulása is, mely őt Mártához köti. Mindenki tudja, mit is jelent ez, aki hallotta már Kurtágék négykezes zongorajátékát. Ismerjük Kurtág Györgyöt, a nagy zeneszerzőt, de mindig ott van mellette Márta, a csodálatos zongorista. Együtt élnek a zenében. … Mindannyian szerencsések vagyunk, hogy ismerhetjük őket és zenéjüket…”

Mi, akik évtizedek óta együtt dolgozunk Kurtággal műveinek kiadásán, napról-napra részesültünk ebben a szerencsében. Márta nemcsak a zongora mellett volt Kurtág zenészpartnere, hanem a paritúrákkal való munkában is. Tanácsai, észrevételei a mi munkánkat is segítették. A Fin de partie opera sok évet átfogó közreadói munkája nélküle nehezebb lett volna. Örök hálával tartozunk neki ezért.

Hiányozni fog szelíd mosolya, gondoskodó szeretete, a nehéz helyzeteken is átsegítő humora, de nehezen fogjuk nélkülözni a mindig találó és megfontolandó kritikai megjegyzéseit és tanácsait is.

Emlékét megőrizzük.

UMP Editio Musica Budapest

Az Alabama állambeli Huntsville szimfonikus zenekarának felkérésére készült Balogh Máté Alabama March című új alkotása. Az ősbemutatóra 2019. szeptember 27-én kerül sor, Huntsville-ben. A zenekari komponálásról, a hagyományhoz fűződő viszonyról és a kultúrák találkozásáról kérdeztük a zeneszerzőt.

Azt mondtad nemrég: ez az első igazi zenekari darabod. Nyilván voltak azért előzmények, de miben más az Alabama March?

A zeneszerzői diplomám megszerzéséhez egy zenekari variációsorozatot írtam egy Haydn-témára – jobb ma már elfelejteni. Azután az Új Magyar Zeneszerzői Fórum versenyei adtak lehetőséget zenekari darabok írására. 2015-ben ugyan díjat nyertem ott a Quintet című darabommal, de az is valójában öt kamaraegyüttes együttjátékából épült fel, nem volt valódi zenekari kompozíció. Azt lehet mondani: zeneszerzői rutinom elsősorban nem zenekari apparátusokra vonatkozott.

Hogyan került sor a felkérésre?

Tavaly decemberben Vajda Gergely, a Huntsville-i zenekar vezető karmestere keresett meg a kéréssel, hogy komponáljak egy rövid darabot Alabama állam fennállásának 200. évfordulójára. Rögtön az jutott eszembe, hogy egy szimfonikus indulót fogok írni. Az ötlet annyira megtetszett, hogy két nap alatt el is készültem vele. Utólag jutott csak eszembe, hogy talán tudat alatt Weill Alabama Songja a Mahagonnyból hathatott rám. A Zeneakadémián a Sprechgesang történetét tanítottam éppen, így sokat foglalkoztam akkor Weillel.

Az induló egy létező zenei mozgásforma, és ez sokat segített. Az indulónak van egy hagyományos hangszerelési szerkezete, ami biztonságot adott. Alkalmaztam a műfajban megszokott szólisztikus dallam-fajtákat, részben a szokásos kísérő-figurákat. Egy korábbi darabomban, a Pseudomarschban, hasonló motívumokat használtam. Az a mű ugyan csak fúvószenekarra készült, mégsem kamarazenei jellegű, sokkal inkább tömbszerű hangzásokban gondolkodtam. A Pseudomarsch-sal 2017-ben első díjat nyertem egy zeneszerzőversenyen, azóta a Magyar Rádió is felvette, többször le is adták, és időközben több fúvószenekar is rendelt tőlem indulót, így az indulóírás, mondhatni viccesen, szinte már védjegyemmé vált.

Persze az indulókban való jártasságod nem csak innen ered…

Igen, édesapám vezette a Dunaújvárosi Fúvószenekart, és én már 7 éves korom óta játszottam benne különféle hangszereken. A repertoár főként katonazenékből állt, nagyrészt az osztrák-magyar hagyományból, de persze sok amerikai fúvószenét is játszottunk. Sousa Washington Post Marchát máig fejből tudom.

És milyen a viszonyod ehhez a repertoárhoz? Mennyire veszed komolyan? Vagy inkább szarkasztikusan fogod fel?

Az a benyomásom, hogy amikor a zeneszerzők a valós vagy éppen a színpadi mozgásoktól elválasztva, a koncertpódiumon használják az indulót, akkor mindig gyanakodni kell a viccre. Mozartnál például a Non più andrai kifejezetten poénként hat, Schubert négykezes indulóit csakis humorosan tudom felfogni, és Mahlernél is gyakran van ilyen benyomásom, legalábbis a tragikomikum szintjén. Amikor egy amerikai futball-meccsen felvonulnak pompom-lányokkal és óriási sousaphonokkal, azt sem tudom komolyan venni.

A saját indulómat is ilyen hátsó gondolatokkal írtam: ez egy komoly vicc. Amikor valamilyen a múltból származó zenére építem a sajátomat, mindig szükségem van arra, hogy távolságot tartsak tőle. Ebben mindig vegyül némi irónia, talán szarkazmus is. Nem tudom, Amerikában ezt hogyan fogják érzékelni, de kelet-európai lévén ez számomra magától értődő. 

A kanadai Bozzini-vonósnégyes április elején három hangversenyen mutatott be magyar kamarazenei műveket a montréáli közönségnek. Az alkotások legtöbbje kanadai bemutatóként hangzott fel. Az idősebb mesterek, Ligeti György és Kurtág György (…pas à pas – nulle part…) egy-egy alkotása mellett Vidovszky László (Zwölf Streichquartette) és Csapó Gyula egy-egy vonósnégyese, valamint az utolsó estén Jeney Zoltán három alkotása szerepelt a programban.

A vonósnégyes primáriusa, Clemens Merkel így nyilatkozott a műsorról a Le Canal auditif számára: „Ezeket a zeneszerzőket rendszeresen játsszuk Montréalon kívül, főként Jeney és Csapó alkotásait. Közös bennük, hogy a budapesti Új Zenei Stúdióhoz kapcsolódtak, amit Eötvös Péter, Jeney Zoltán, Kocsis Zoltán, Sáry László és Vidovszky László alapított. Jeneytől például rendszeresen adtunk elő kompozíciókat egy svédországi fesztiválon, Boråsban. Most olyan kamaraműveket szólaltatunk meg, amelyek eddig még nem hangzottak itt el, de véleményünk szerint érdemes megismerni őket."

Az utolsó koncert annyiban is különleges, hogy ezeken a Saint-Laurent iskola 22 diákja csatlakozik a vonósnégyeshez Jeney Zoltán something like és something round című alkotásai előadásában. A két mű olyan, mintha egymás negatívja lenne, intenzitásban és a zenei mozgásban is. „Statikus zene – mondja Merkel –, nincs története, olyan, akár egy videó installáció, ahol látszólag semmi nem mozog, valójában mégis tele van apró árnyalatokkal. Minthogy 25 hegedű játszik egyszerre, valami mindig történik.”

 A Jeney-művek próbája                           (Photo: Quatuor Bozzini)

Leigh Melrose (Clov) és Frode Olsen (Hamm) (Fotó: Ruth Walz)

Négy hónappal a milánói Scalában tartott ősbemutató után, március 6-án Kurtág György Fin de partie című operája színre került a Holland Nemzeti Operában is. A szereposztás azonos volt a premierével: Frode Olsen (Hamm), Leigh Melrose (Clov), Hilary Summers (Nell) és Leonardo Cortellazzi (Nagg); a Holland Rádió Szimfonikus Zenekarát Markus Stenz vezényelte, az előadást Pierre Audi rendezte.

Az előadás sajtóvisszhangjából:

Samuel Beckett színműveit gyakran kapcsolták össze az éjfekete expresszionizmussal, a Bosch poklával és elátkozottságával. A Fin de partie operaváltozata mindezt elvontan érzékelteti. Ha valamit, leginkább az enyhe nevetségességet lehet felismerni. Beckett kietlen világának csonkolt alakja ezúttal elvesztik brutális vonásaikat. Kurtág György szeretettel burkolja be őket zenei világával. Az ő Végjátéka emberi, majdhogynem gyöngéd.

Kurtágot erősen megragadta Beckett monológjainak ritmusa: az énekelt szöveg a zene bőrévé válik. Leglíraibb pillanataikban szinte dédelgetik a négy kimúlt alakot. A zenekar óraművé válik Kurtág kezében: jól célzott hangsúlyokat és felkiáltójeleket tesz ki.  A harmonika töredezett dallamát a sivító ütőhangszerek tartóztatják fel. Kurtág szappanbuborékokat fúj a masszív clusterek közé. A finale óriási hullámokban görög, néha elhalkul, akár egy bölcsődal, de aztán ismét felerősödik. Lemondás és az emberi sors feletti csodálkozás: ezzel végződik ez a megindító előadás. Zavarba esve távozunk.

(Gert van der Speeten, De Standaard)

Szöveg és zene között tökéletesebb házasság alig elképzelhető. Majdnem olyan tökéletes mint Nell és Nagg szerelme, akik két szomszédos szemetesládában végzik be életüket – vagy és Kurtág Györgyé és Mártáé, aki hét évtizede elengedhetetlen segítőtárs komponálásban és interpretációban. Kurtág Fin de partie-ja szeretetteljes búcsú a 20. század modernizmusától, amt már régóta félreállítottak új gondolatok és idiómák a kortárs komolyzenében. De Kurtág nyelve aligha tűnik elavultnak. Akár Messiaen St. François d’Assise-a Kurtág összefoglalja saját zenei múltját és mindazt, ami belefolyt saját roppant egyéni stílusába: Monteverdi és Debussy beszédes recitativóit, Webern tömörségét, vagy épp maga Messiaen élénk színeit. Kurtág zenéje régóta tömör, s ebben leginkább Webernre emlékeztet. De ahogy az opera előrehalad, a zene mindinkább kitágul és mintha beburkolná a szereplőket és szólamaikat egyfajta meleg, elégikus szomorúságba. A végén – vagy talán mindvégig – nagyon, nagyon szép.

(John Rockwell, Classical Voice North America)

Kurtág a zenei miniatűr mesterének számít. Nála minden hang puszta létezésére szűkül. Szinte semmi eszközzel képes Kurtág hallhatóvá tenni a szereplők lelkiállapotát és érzelmi összeütközéseit. Zenéje könyörtelenül egyenes és minden minimalizmus ellenére hatalmas hangszín-spektrummal rendelkezik. Fin de partie-ja igazi mestermű, vékony harmóniák kiegyensúlyozott keveréke, (néha) szlávos ritmusokkal, a rézfúvósok száguldó, szaggatott, kopogó, vérpezsdítő kitöréseivel. Egy roppant színházias partitúra, amelyben minden, a legapróbb részlet is, a helyére kerül. E partitúrát Markus Stenz és a Holland Rádió Zenekara csodálnivaló hajlékonysággal és pontossággal szólaltatta meg.

(Oswin Schneeweisz, De Theaterkrant)

Hilary Summers (Nell) és Leonardo Cortellazzi (Nagg) (Fotó: Ruth Walz)

Négy magába zárkózott alak, egymással kapcsolatba lépni képtelen köröz egymás körül. A végre várnak – de a vég nem érkezik meg. Számomra ez az opera a kivitelezés iránti szándékkal, az ambícióval, az emberek azon tulajdonságával foglalkozik, hogy mindig előbbre akarnak jutni. Kurtág és Beckett szerint: mindez csak illúzió. Ez ragadhatta meg Kurtágot és ezt öntötte zenébe. Legelső sorban óriási tisztelettel adózik Beckett szövege és nyelve előtt. A megzenésített jelenetek érintetlenek és Kurtág teljesen alkalmazkodik Beckett nyelvének ritmusához a zenéjében.

Ami a Holland Nemzeti Operában történt szinte elbeszélhetetlen. Kurtág és Beckett, akihez Pierre Audi rendezése társul, valamint a Holland Rádió Zenekarának Markus Stenz irányította szenzációs játéka, és a négy énekes, akik ezt a hihetetlenül összetett darabot a legmagasztosabban célba juttatták. Frode Olsen Hammot a rossz szándék és a gyámoltalanság tökéletes keverékével jeleníti meg. Leigh Melrose kimagaslóan játssza az izgága, tehetetlen mégis erőszakos Clovot. Leonardo Cortellazzi csodás a naiv Nagg szerepében, s végül Hilary Summers énekli a meghatóan álmodozó Nellt.

(Ben Taffijn, Niuwe Noten)

Leigh Melrose (Clov) és Frode Olsen (Hamm); fotó: Ruth Walz

November 15-én, a milanói Scalában mutatták  be Kurtág György operáját: Samuel Beckett: Fin de partie, scènes et monologues. A régóta várt operában Kurtág Beckett drámáját zenésítette meg, amelyet 1957-ben, Párizsban színházi előadásként látott először. A szövegkönyvet a zeneszerző állította össze, a színdarab szövegének körülbelül a felét felhasználva, szorosan követve a dráma menetét. 

Az ősbemutató szereplői Frode Olsen (Hamm), Leigh Melrose (Clov), Hilary Summers (Nell) és Leonardo Cortellazzi (Nagg) volt; a Scala zenekarát Markus Stenz irányította, az előadást Pierre Audi rendezte.

A produkció a Scala és a Holland Nemzeti Opera együttműködéseként jött létre, további előadásai Amszterdamban lesznek láthatók, 2019. március 6-án, 8-án és 10-én.

Leonardo Cortellazzi (Nagg), Leigh Melrose (Clov) és Frode Olsen (Hamm); fotó: Ruth Walz

Válogatás a nemzetközi sajtó reakcióiból:

A Fin de partie -- búcsú, nemcsak egy élettől, egy házasságtól, de egy egész kultúrától. Kurtág az utolsó képviselője az avantgárd zeneszerzők II. világháború alatt és után felnőtt nemzedékének, Boulez, Ligeti, Henze, Stockhausen, Schnittke generációjának. S ha a nagy zárójelenet elkendőzi is valamelyest -- hiszen e jelenet inkább azt mondja: a modernizmus mindig a távozás határán áll, mégis mindig velünk marad --, maga az opera, amit Kurtág a fiatal emberként Párizsban látott színműből készített, valójában búcsú mindettől. 

(Zachary Wolfe, The New York Times)

Az eredmény egy élet munkája előtti személyes tisztelgés. A részletekre való elmélyült figyelmet, amit Kurtág miniatür kompozícióiban mutat, fáradhatatlanul kiterjeszti az opera kétórányi időtartamára. Milliónyi zenekari szilánk színezi a francia szöveget, amelynek minden felett elsőbbsége van. A vikális szólamok csodálatosan kialakítottak (Kurtág és az énekesek éveken ál dolgoztak együtt) és mindvégig hangszeres támogatással kísért felolvasásként hatnak. 

(James Imam, Financial Times)

A külsőségekkel Kurtág persze sohasem törődött; a szakadék a partitúra és a bársonyzsöllyék közt inkább kiélesíti a hallgató hallását, és ezt ő odahaza alighanem így is remélte (Kurtágék nem tudtak elutazni a premierre). A partitúra érzelmi iránytűje sokféle irányba mutat: mélyen Kurtág saját életművébe, de visszafelé Monteverdi, Debussy és Alban Berg felé, sőt, a népies könnyűzene felé is (cimbalommal, harmonikával és más hangszerekkel) Pergamenvékony, de sosem eklektikus kézzel bánik Kurtág ezekkel a szín- és emlékárnyalatokkal, úgyhogy két szünetnélküli óra leteltével felfrissülve, mi több, felzaklatv lép ki a hallgató az éjszakába. 

(Christine Lemke-Matwey, Die Zeit)

Kurtág tömör zenéje két irányból is kiegészíti Beckett szövegét: Egyrészt valóban megszólaltatja a nyelvet, mindvégig hagyományos, helyenként áraszerűbe átcsapó énekléssel, és közben szokatlan finomsággal a francia eredeti szöveg hanglejtésére ügyelve. Másrészt a zene megragadja a színpadi történést is, vagyis Beckett valóságos pantomimmba átcsapó rendezői utasításait, amelyeket a hatalmas zenekar kifejezette filmszerű-illusztratív gesztusokká alakít át, anélkül, hogy képregénnyé rajzolná.

(Christian Wildhagen, Neue Zürcher Zeitung)

Kurtág józan aforista. Felvesz két darabkát a mindennapi nyomorúságból, összeüti őket, akár a tűzkövet, mire röviden felvillan egy sosem látott, titokzatos szikra, ami rögtön ki is húny. A „Fin de partie"-ban százával követik egymást sz ilyen szikrák. Ezek Kurtág kommentárjai a cselekményhez és a szereplőkhöz. Nem titkolják egymás közti rokonságukat, de Kurtág fantáziája olyan kimeríthetetlen, hogy nem fenyeget az ismétlés veszélye.

(Reinhard J. Brembeck, Süddeutsche Zeitung)

Kurtág Kurtágot ír. Nem vet új hangjegyeket a kottavonalakra, nem tágítja ki esztétikáját, nem nyit új forradalmi távlatokat az előadók előtt, hanem hűséges marad korábbi önmagához, a töredékesség poétikájához, a klasszikus zenei formák (időnként ironikus) átértelmezéséhez. Kurtág Kurtágot ír. De most n-edik hatványra növelve. És létrehoz egy mesterművet, az életmű célpontjaként, ahol egy egész élet zenei hitvallása legteljesebb kifejezését találja meg.

(Pierachille Dolfini, Avvenire)

Kurtág nem a téma kommentárjaként fogalmazza meg partitúráját, hanem a szöveget szóról szóra ellenpontozza zenéjével, úgyhogy a "legtisztább" üzenet az Epilógusban mutatkozik meg, amelynek ötven ütemnyi tiszta zenéje (többnyire halk, rejtélyes akkordok) összefoglalja az egész opera hangulatát.

(Luca Chierici, Il Corriere musicale)

Vajda Gergely három kompozíciója szerepel a Budapest Music Center Recordsnál megjelent új CD-n: a Klarinétszimfónia két klarinétre és zenekarra, az Alice Études klarinétra és vonósnégyesre, valamint a Persistent Dreams szólóklarinétra. A lemez megjelenése adott alkalmat arra, hogy Vajda Gergelyt kérdezzük sokoldalúságáról.

Klarinétművész, komponista, karmester – ezek a tevékenységek szerepelnek az életrajzában. Mi lenne ennek a három „k”-nak az elfogadható fontossági sorrendje?

Nem szeretném megbántani sem a karmestereket, sem a hangszeres előadókat, de úgy gondolom: a semmiből valamit alkotni – ez minden tevékenység csúcsa, ezzel juthat bármely emberi lény a legközelebb a Teremtéshez. Ha valakinek megvan az elhivatottsága arra, hogy zeneszerző legyen, akkor ennek kell a legfontosabbnak lennie az életében. Az előadók is azzal dolgoznak, amit a zeneszerzőktől kapnak. Gyakran vezénylem a saját műveimet, és olyankor megpróbálom lefordítani a zenémet a gyakorlat nyelvére, és így életre kelteni.

Az új CD-n klarinétra, illetve klarinétokra és más hangszerekre írott kompozíciók szerepelnek. Otthonosabb-e a saját, jól ismert hangszerére írni, mint más instrumentumokra?

Mindig előfordul, hogy eszembe jut a hangszerrel való fizikai kapcsolat, de nem hangszerrel a kezemben komponálok. Régebben, vagy huszonöt évvel ezelőtt, amikor Fényárnyék-remegés című első klarinétdarabomat írtam, akkor még kipróbáltam a dolgokat. Az újabb daraboknál azonban már nem, a számítógép előtt ülve dolgoztam. Ugyanakkor a fizikai kapcsolat emléke, a hangadás érzete biztosan jelen van, a klarinét esetében inkább, mint más hangszereknél.

Az Alice Études ellentmondásos darab: egyfelől minden tétel Lewis Carroll könyvének egy-egy jelenetéhez kapcsolódik, így a hallgató programzenére számítana. Másfelől azonban klarinétötösre írott etűdsorozat, ami látszólag távol esik az illusztrálástól. Hogyan lehetne meghatározni e két műfaji megközelítés viszonyát?

Az etűdök saját töprengéseim az Alice olvasása közben. Az egyes etűdökhöz a kottába beírt szövegek jelentették az ihletést, olyan ösztönzést, amiből valami zenei gondolat eredt. És innét kell nézni az etűd műfaját is: valami elindul, és a zeneszerző aztán kezd valamit ezzel az anyaggal. Az etűdöt itt tehát nem technikai értelemben kell érteni, inkább a klarinét és a vonósnégyes hangzásának különféle lehetőségeit tanulmányozom. Végigjátszottam a klasszikus klarinét-repertoárt és sok kortárs zenét is. Ennek alapján látja az ember, hogy például Schumann nemigen törődött a klarinét és az oboa hangzása közti különbséggel; a Fantasiestücke egyaránt játszható bármelyiken, sőt akár brácsán is. Más zeneszerzők azonban, mint Mozart vagy Brahms, valóban ráéreztek a klarinét lelkére. Mozartnak a hangszer rögtön egy hangzást jelentett, például operáiban is, ahol a klarinét vagy a basszetkürt egyes színpadi alakokhoz vagy karakterekhez kapcsolódik. Magam is ilyesmit próbáltam az Alice Études-ben. És mivel a klarinét érdekesen keveredik a különféle vonós hangszerekkel, de közben meg is őrzi saját jellegzetességeit, számomra a legizgalmasabb e hangzások minden etűdben eltérő keverése volt, miközben a kompozíció egységet is meg akartam őrizni.

A THReNSeMBle és Horváth Balázs (Felvégi Andrea felvétele)

Balogh Máté, Bella Máté, Tornyai Péter és Horváth Balázs zeneszerzői indulása sok szállal kötődik Eötvös Péterhez, aki mindannyiuk metora volt az elmúlt években. Nem véletlen ezért, hogy Eötvös az általa 2004-ben létrehozott Kortárszenei Alapítvány június 26-i zürichi hangversenyének műsorát nagyrészt e fiatal szerzők 2010-2016 között komponált műveiből állította össze. Balogh Máté Jam Quartet-je, Bella Máté Chuang Tzu álma, Tornyai Péter QuatreQuatuors című ensemble-darabjai svájci bemutatóként hangzanak fel, Horváth Balázs pikokosmos = millikosmos című műve pedig ősbemutatóként. A Tonhalle közönsége azonban valójában három generáció zenéjét hallhatja: Eötvös da capo (Mit Fragmenten aus W. A. Mozart’s Fragmenten) című darabjának svájci bemutatója mellett Kurtág György Brefs Messages című műve is felhangzik. A műsort Eötvös Péter maga vezényli a Kortárzenei Alapítvány rezidens együttese, a THReNSeMBle élén.

Május 5-én magyar szerzők versenyműveiből összeállított műsort játszik a Frankfurti Rádió Szimfonikus zenekara. A hangverseny címe 'Eötvös Magyarországa', s része annak a hároméves együttműködésnek, melynek keretében Eötvös Péter kurátorként vesz részt a zenekar munkájában. A műsoron Sári József zenekari Concertino-ja és Eötvös Péter két klarinétra, harmonikára és vonósokra írott Levitation-ja mellett Tihanyi László brácsára és zenekarra írt Passacaglie-ja  és Vajda Gergely üstdobokra, dobfelszerelésre, nagydobra és zenekara írt Drums Drums Drums-a hangzik fel. Utóbbi két mű az elmúlt hetekben jelent meg az Editio Musica Budapest kiadásában. Vajda Gergely nemcsak zeneszerzőként szerepel a műsorban: karmesterként is most debütál a Frankfurti Rádió Zenekaránál. A hangversenyt 2017. május 16-án felvételről közvetíti a Hr2, a Frankfurti Rádió kulturális csatornája. 

Bővebben a hangversenyről

Kurtág György 91. születésnapja alkalmából –  mely egyben Kurtág Mártával kötött házasságának 70. évfordulója – a londoni székhelyű Borletti Buitoni Alapítvány a házaspárt 30 000 Font értékű díjjal tüntette ki. Az alapítványt Franco Buitoni (1934-2016) és felesége, Ilaria hozta létre 2002-ben.

A díjat Ilaria Borletti Buitoni és az alapítvány kurátora, a neves zongoraművész Mitsuko Uchida adta át Budapesten. Közleményük szerint a mostani, Franco Buitoni emlékére kiadott, s róla elnevezett különdíjjal Kurtág György és Kurtág Márta rendkívüli zenészi életművét és életre szóló zenei szövetségét jutalmazták. 

Ilaria Borletti Buitoni ezekkel a szavakkal nyújtotta át az oklevelet: „Férjem, Franco múlt év augusztusában hunyt el. 2002-ben azért hoztuk létre a Borletti-Buitoni Alapítványt, hogy fiatal művészeknek segítsünk karrierjük elindításában. Kezdettől fogva élveztük Mitsuko Uchida támogatását, aki mindkettőnk jó barátja. Ezt a különleges díjat férjem egész életét átható zeneszeretetének és mecénási szerepének emlékére adjuk ki, s aligha van megfelelőbb személy, aki javaslatot tegyen a díjra érdemes művészekre, mint Mitsuko.”

Mitsuko Uchida mindezt azzal egészítette ki: „Intenzív, sötét, nem evilági és bensőséges; ezek a szavak jutnak eszembe, amikor Kurtág György zenéjére gondolok. Inspiráló és vadul őszinte, de mélységes szeretet is sugárzik a zenéjéből. Ez valószínűleg annak a különleges kapcsolatnak a megnyilvánulása is, mely őt Mártához köti. Mindenki tudja, mit is jelent ez, aki hallotta már Kurtágék négykezes zongorajátékát. Tudjuk, hogy Kurtág nagy zeneszerző, de Márta, a csodálatos zongorista mindig ott van mellette. Együtt élnek. Ezért kapja most Franco Buitoni díját Kurtág Márta és Kurtág György együtt. Megtiszteltetés számunkra, hogy e kettős ünnep – a 91. születésnap és házasságuk 70. évfordulója – alkalmából elfogadták ezt a díjat. Mindannyian szerencsések vagyunk, hogy ismerhetjük őket és zenéjüket, de számomra ez különösen nagy öröm.

Kurtág György jelenlegi lakóhelyén, a Budapest Music Centerben az utóbbi hónapokban gyakori vendégek Fin de partie című operájának énekesei és zenei asszisztense, Arnaud Arbet. Az mű Milánói Scala-beli premierjét 2018-ra tervezik. Kurtág segít felkészülésben: magyarázza a szöveg jelentését, énekel, elmondja a hangok mögötti összefüggéseket, dinamikáról, artikulációról, hangsúlyokról beszél. Rendkívüli dolgokat és néha olyan titkokat mond el a zenészeknek a készülő műről, amelyeket csak tőle és feleségétől, Mártától lehet megtudni. Legutóbb február 20-án és 21-én a Hamm-ot alakító Frode Olsennel és a Clov-ot alakító Leigh Melrose-zal próbáltak, s e kétnapos munkáról film is készült. A próbákon ez alkalommal jelen volt Pierre Audi is.

A képeken: Kurtág Márta, Kurtág György, Arnaud Arbet, Pierre Audi, Leigh Melrose és Frode Olsen. (Fotók: EMB)

Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány több szakaszból álló, különleges zenész színházi workshopot rendez DialogSzene címmel, melynek célja, hogy kortárs opera duettek írására inspirálja a fiatal szerzőket és bevezesse őket a zenés színházi művek létrejöttének folyamatába a librettó megszületésétől a produkció színre állításáig.

A workshop első szakaszában (február 8-13.) PASCAL DUSAPIN és EÖTVÖS PÉTER irányításával dolgoznak a résztvevők a beküldött szövegkönyveken és duett-jeleneteken. A befejezett kompozíciókból a professzorok öt jelenetet választanak ki, melyekhez a zeneszerzők további szakmai segítséget kapnak a színpadi próbák előtt.

A mesterkurzus második szakaszában (szeptember 4-15.) a kiválasztott öt jelenetet a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakos hallgatói állítják színpadra a Budapest Music Center Koncerttermében a Zeneakadémia opera szakos növendékeinek részvételével, Eötvös Péter és Vajda Gergely vezetésével.

A kurzust a jelenetek színpadi bemutatója zárja 2017. szeptember 15-én, a Budapest Music Centerben.

Bella Máté új műve a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara Musica Viva hangversenysorozatának felkérésére született 2014-ben, ősbemutatója pedig 2015. február 20-án, a müncheni Herkulessaalban, a Musica Viva kortárs zenei hétvégéjén lesz Eötvös Péter vezényletével. A kiadás a Peter Eötvös Foundation Series című sorozat első darabja; ezt a sorozatot kiadónk az Alapítvány által felfedezett és támogatott fiatal tehetségek új kompozícióinak szenteli.
A darab címe a Léthére, a görög mitológiából ismert alvilági folyók egyikére utal. A szó jelentése: feledés; a holt lelkek tudniillik azért ittak a folyó vizéből, hogy elfeledjék világi életüket, amelynek emlékei megmérgeznék túlvilági életüket. A hagyomány szerint a Léthé egyszersmind az idő folyásának megtestesítője is, a létezés dinamikusan változó, áramló, mozgó közege.

Bella Máté kompozíciója ezt a szimbólumrendszert követve jeleníti meg zenében a mitikus folyó áramlását.
(Malina János)

A bemutatóról bővebben...

A cimbalomra és kamaraegyüttesre írt da capo 2013-14 telén készült a portói Casa da Musica, a salzburgi Internationale Stiftung Mozarteum és a New World Symphony, America’s Orchestral Academy (Miami) felkérésére. A cimbalomszólót Lukács Miklós, magyar cimbalomművész játéka inspirálta.

Mint a darab alcíme (mit Fragmenten aus W. A. Mozarts Fragmenten, azaz: töredékekkel Mozart töredékeiből) jelzi, a kiinduló dallamok Mozart vázlatfüzeteiből származnak. Eötvös ezeket a dallamokat a hallgató számára is jól észrevehetően megmutatja, de azonnal továbbfűzi, átalakítja őket. Mozart témái feloldódnak a 18. században még ismeretlen összetételű kamaraegyüttesben, s a sok évszázadot átívelő zenei utazást különösen kalandossá teszi, hogy a szóló (melyet marimbán is el lehet játszani) olyan hangszeren szólal meg, melyeket a 18. században még nem használhattak.

A da capo bemutatójára a portói Casa da Musica nagytermében kerül sor. A szólót Lukács Miklós játssza, a Remix Együttest a zeneszerző vezényli. 

Bővebben a hangversenyről / Bővebben a műről

A mű 2012-ben készült, Várdai István játéka inspirálta, az ajánlás is neki szól. A három tételes szerkezet és a tételek karakterei a klasszikus versenyművek mintáit követik, míg a tételek között átívelő tematikus kapcsolatok inkább a romantika idején keletkezett szimfonikus művek szerkesztési elveit tükrözik.  A bemutatóra március 29-én kerül sor a Zeneakadémia Nagytermében. A szólót Várdai István játssza, a Zuglói Filharmónia Zenekarát Vashegyi György vezényli. 

Bővebben itt olvashat a hangversenyről.

Az Ensemble arTrium (Steffi Mölle – fuvola, Odile Skarnes – brácsa, Aba-Nagy Zsuzsanna – hárfa) március 19-én a bécsi Alte Schmiede-ben szólaltatja meg Horvátha Balázs Szimmetria-Aszimmetria című művét.

A hangverseny teljes programja itt.

Március 22-én a Horváth Balázs Waiting for... és Tihanyi László Summer Music című művei először hangzanak el Lengyelországban a THReNSeMBle és Horváth Balázs előadásában a poznani 43. Poznańska wiosna muzyczna, Poznań Fesztiválon. Az együttes emellett Dargay Marcell, Tornyai Péter, Rafal Zapala és Pierre Boulez műveit játssza a hangversenyen. 

A fesztiválról és a hangversenyről több információ itt.

Eötvös Péter január 2-án ünnepelte, Vidovszky László február 25-én ünnepli 70. születésnapját. 

A két zeneszerző pályája nemcsak tanulóéveik és pályakezdésük egybeesése miatt érintkezik több ponton, hanem a budapesti Új Zenei Stúdióban végzett közös munka, barátságuk és közös barátaik miatt is. 

Az március 30-i hangversenyén (Budapest Music Center) Eötvös Pétertől a fuvolára és kamaraegyüttesre készült Shadows (1996) Vidovszky Lászlótól a zongorára és vonósnégyesre komponált Reverb (2011) hangzik el. A műsorban emellett két olyan mű (Stockhausen: Schlagtrio és Messiaen: Un vitrail et des oiseaux) magyarországi bemutatójára is sor kerül, melyek szerzői fontos szerepet játszottak számukra pályájuk indulásakor. Az UMZE Együttest Rácz Zoltán vezényli.

Az idén 39. alkalommal megrendezett budapesti Korunk Zenéje fesztivál programja lengyel és magyar zeneszerzők évfordulóit állítja középpontjába. A 100 éve született Witold Lutosławski és 90 éve született Ligeti György mellett az idén 80. születésnapját ünneplő Krzysztof Penderecki, Henryk Górecki, a 80 éves Kocsár Miklós és Láng István, a 70 éves Dubrovay László és Jeney Zoltán művei szólalnak meg, egy részük magyarországi bemutatóként, vagy ősbemutatóként. Ligeti György műveit (és neki ajánlott kompozíciókat) a Qaartsiluni Ensemble és a Rondino Kamarazenekar hangversenyén lehet meghallgatni, Kocsár Miklós régebbi és új kórusműveit az Angelica Leánykar adja elő, Láng István művei az EAR Együttes koncertjén hangzanak fel. Dubrovay Lászlót teljes zenekari esttel köszöntik, melyen a MÁV Szimfonikus zenekar a Tavaszi szimfóniát és a kiadónk gondozásában most megjelent Második hegedűversenyt mutatja be. Jeney Zoltán szerzői estjét szóló- és kamaraművekből állították össze, melyeket a zeneszerző a pályáját meghatározó fontos személyiségeknek és alkotótársaknak ajánlott. Ilyen a Tandori Dezső versei nyomán készült Herakleitosz-sorozat, a Meditazione sur un tema di Petrassi című zongoradarab, és a cimbalomra komponált Farewell to György Ligeti. A hangversenyen bemutatóként szólal meg a nemrégiben befejezett Agónia című dalciklus Petri György verseire.

Az MTA BTK Zenetudományi Intézet 21. Századi Magyar Zenei Archívuma és Kutatócsoportja konferenciát szervez Jeney Zoltán 70. születésnapja alkalmából 2013. március 14-én. Délelőtt 10 órától Kovács Sándor, Molnár Szabolcs, Dalos Anna, Szitha Tünde, Déri Balázs és Farkas Zoltán előadásai hangzanak el a komponista műveiről és az Új Zenei Stúdió történetéről. A konferenciát délután fél 3-tól Jeney Zoltán kamaraműveiből összeállított hangverseny zárja.

Meghívó és részletes program

Az finnországi Wihuri Alapítvány idén Kurtág Györgynek ítélte oda az 1953-ban létrehozott, elsőként Jean Sibeliusnak adományozott, s később róla elnevezett zeneszerzői díját. A kitüntetés nemzetközi rangját az elmúlt hat évtized során kitüntetettek névsora mutatja: Jean Sibelius, Paul Hindemith, Dmitrij Sosztakovics, Igor Stravinsky, Benjamin Britten, Erik Bergman, Usko Meriläinen, Einojuhani Rautavaara, Olivier Messiaen, Witold Lutoslawski, Joonas Kokkonen, Krzysztof Penderecki, Aulis Sallinen, Ligeti György, Magnus Lindberg, Per Nørgård, Kaija Saariaho.

Az alapítvány tudományos díját idén a bio-közgazdaság nemzetközi hírű finn kutatója Merja Pentttilä kapta.

Az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítvány Kamaraopera workshopot szervez fiatal zeneszerzők számára 2013-ban Sławomir Mrożek „Nyílt tengeren” című egyfelvonásos abszurd drámájából olyan kamaraopera közös létrehozására, amely a modern kor meghatározó jelenségeit (az elidegenedés, a hatalommal való visszaélés, a konformitás és a szabadság határainak kérdését) egyetlen groteszk élethelyzetben sűríti össze, s amelyben a rész és az egész problematikája a forma és a technika lehetőségeiben is visszatükröződik.

2013 áprilisában a jelentkezők Eötvös Péter és Luca Francesconi által vezetett négynapos workshopon vesznek részt, melyben librettó, a dramaturgia és a kompozíciós technika speciális megoldási lehetőségeit tekintik át. A három énekesre és a hozzájuk társított négy hangszerre írandó kamaraopera egyes karaktereit más-más zeneszerző komponálja meg, az Almási-Tóth András által írt librettó módosítása nélkül, a workshopon történt egyeztetések és felosztások szerint. Megközelítőleg egy hónap áll majd rendelkezésre az önálló munkára és az asszisztens professzorral, Horváth Balázzsal való folyamatos konzultációt követően a kompozíciós vázlatok beküldésére. Májusban hat zeneszerzőt választanak ki, akik augusztus végéig véglegesítik szerzeményeiket.

A moszkvai Csajkovszkij konzerva-tórium kortárszenei központja hangversenysorozatot rendezett "Európa az oroszok szemével. Oroszország az európaiak szemével" címmel. A kilencedik, s egyben befejező koncertet az orosz és magyar zene kapcsolatának szentelték. Denisov, Ustvolskaya, Bartók, Ligeti és Kurtág szóló- és kamaraművei mellett két bemutató, Nikolay Khrust és Tihanyi László erre az alkalomra rendelt egy-egy műve is elhangzik február 9-én a Konzervatórium Rachmaninov termében. Tihanyi nemrég befejezett Két képzeletbeli párbeszéd-jét a Moszkvai Új Zenei Stúdió Kamaraegyüttese szólaltatja meg Igor Dronov vezényletével.

December 5-én Kurtág György Samuel Beckett szövegeire komponált … pas à pas … nulle part, op. 36 című dalciklusát adják elő a Colburn Zeneakadémián. A koncert előtti napon a zeneszerző életéről és műveiről készült filmvetítés is lesz, valamint beszélgetés a művet éneklő Nicholas Isherwooddal, aki ez alkalommal Kurtág Hölderlin szövegekre készült dalciklusát is megszólaltatja.

Samuel Beckett versei és szövegei a 90-es évek eleje óta jelentenek inspirációt az idén 85 éves Kurtág számára. A …pas à pas … dalciklust 1998-ban fejezte be, s most készülő operája is Beckett-művön, a Fin de partie-n (A játszma vége) alapul.

http://www.mondayeveningconcerts.org

A FUGA Budapesti Építészeti Központ Tér/Zene sorozatának december 4-i hangversenyén három rövid viola da gambára készült darab ősbemutatójára kerül sor, melyet Kurtág György 2008-ban és 2011-ben komponált a francia Joël Dehais reumatológus professzornak (gamba és viola d'amore játékosnak) szóló ajánlással. A műveket Kallai Nóra szólaltatja meg.

Kurtág György kilenc hangszerre készült új kompozícióját a svájci Ensemble Contrechamps fogja bemutatni november 1-jén, a vonósnégyesre írt Officium breve in memoriam Andreae Szervánszky, valamint Veress Sándor és a svájci zeneszerző, Roland Moser művei mellett.  A Brefs Messages op. 47 a Contrechamps megrendelésére készült és ajánlása is az együttesnek  és a bemutató karmesterének, Olivier Cuendet-nek szól. Első tétele (Fanfare) Cuendet számára készült, a második (Versetto: Temptavit Deus Abraham - apokrif organum) címzettje a nemrégiben elhunyt zenetörténész-karnagy Dobszay László. Kurtág más műveihez hasonlóan, a harmadik és a negyedik tétel korábbi hangszeres művek kamaraegyüttesre hangszerelt változata: az előbbi  (Ligatura Y) eredetileg a zongorára készült Játékok sorozatban szerepelt , a második (Bornemisza: Az hit …) a Bornemisza Péter mondásai, op. 7 része volt . Kurtág tervei szerint a ciklus a későbbiekben további tételekkel fog bővülni.

A koncert másik fő gondolata a két különböző utakon járó zeneszerző – apa és fiú - együttműködése, melynek egyik fő eredménye a vonósnégyesre és szintetizátorra közösen komponált Zwiegespräch. A mű keletkezéséről ifj Kurtág György így írt 2007-ben:

„A munka során lett nyilvánvaló számomra, apámmal mennyire másképpen gondolkozunk. Az, hogy egyáltalán nem ugyanazt halljuk, kezdetben félreértésekre adott okot, de amikor rájöttünk erre, már meg tudtuk egymástól kérdezni: te mit hallasz?
Szétválaszthatatlan, ki mit csinált a darabban, amely előadásról előadásra változik; ma már nincs egyetlen közös hangja sem az első koncerten elhangzottakkal. Nyolcadik éve dolgozunk rajta, és talán nem is fogjuk sohasem befejezni, hiszen arról is szól, hogyan folytatódik közöttünk a párbeszéd.”

A budapesti koncerten a két Kurtághoz egy harmadik zeneszerző is csatlakozik: a Játékok eredetileg zongorára komponált darabjai és a Zwiegespräch kamaraegyüttesen szólal meg, az Ensemble Babel művészeti vezetője, Olivier Cuendet hangszerelésében.

http://babelensemble.ch/

http://www.youtube.com/watch?v=pqfKGlRvddg

PIERRE-LAURENT AIMARD és a KLANGFORUM WIEN vonósszólistái szólaltatják meg Vidovszky László Reverb-jét augusztus 27-én a Weimari Kunstfesten. A 2011-ben befejezett zongoraötös a fesztivál felkérésére készült a „Látomások – hommage a Liszt Ferenc” című koncertek műsorába.

Április 13-án a Horvát Rádió ás Televízió Big Bandjének előadásában Saša Nestorović vezényletével Horváth Balázs Divergent című műve szólal meg a Zágrábi Biennále keretében rendezett ISCM World New Music Days fesztiválon.

www.mbz.hr

Kurtág Györgyöt köszönti 85. születésnapja alkalmából a Neue Zeitschrift für Musik 2011 március-áprilisi száma Gösta Neuwirth, Rainer Nonnenmann, Hartmut Lück, Stefan Drees és Philipp Brüllmann cikkeivel és elemző tanulmányaival.

Kurtág György 85. születésnapja tiszteletére február 20-án ünnepi hangversenyre került sor Budapesten a Művészetek Palotájában. A hangversenyen kamara- és zenekari művek szólaltak meg: a Négy Akhmatova költeményt  és A megboldogult R. V. Truszova üzeneteit  Natalia Zagorinskaya  és az UMZE Együttes adta elő Eötvös Péter vezényletével, a Grabstein für Stefant,  az op. 27. no. 2 (Double Concerto)-t és a Stele-t a Concerto Budapest játszotta Keller András irányításával. A zenekari művek szólistái Elena Casoli (gitár) Csalog Gábor (zongora) Nicolas Altstaedt (gordonka) voltak.