Pejtsik Árpád neve minden bizonnyal ismerősen cseng mindazok számára, akik gordonkázni tanultak vagy tanítottak az elmúlt évtizedekben. A szerző több mint száz kiadványt jelentetett meg az Editio Musica Budapest zeneműkiadónál, melyek egy része kimondottan tananyagot, más része a repertoár bővítését szolgáló előadási darabokat tartalmaz. Ezek a kották világszerte bestsellerek lettek, és nemzetközi vizsgaanyagokba is bekerültek.

Az elismert zenepedagógus 1935-ben született. A családban kultusza volt a kamarazenélésnek, édesapja indíttatására vett hangszert a kezébe, akinek szívügye volt, hogy fia csellózni tanuljon. Harminchárom évig játszott a budapesti Operaház zenekarában, és mindvégig tanított is. Tudatosan kereste és találta meg azt a határterületet, amelyen a legjobb lehet. Egyszerre birtokolja a hangszeres és a zeneszerzői tudást, a pedagógiai érzéket és azt a hatalmas repertoár-ismeretet, amelyet sok évtizedes tudatos anyaggyűjtéssel, jegyzeteléssel teremtett meg.

Tanárai Banda Ede, Sebestyén Sándor és Zsámboki Miklós voltak, utóbbi a magyar gordonkaoktatás megalapozójának, Popper Dávidnak volt tanítványa, így Pejtsik folytatója, örököse ennek az iskolának.

Miért fontos a vonósoknak a kamarazene művelése már a lehető legkorábban?

A tiszta intonáció egy másik szólam tükrében sokkal könnyebben és gyorsabban elsajátítható. Fontos a harmóniai élmény (amit egy zongorista vagy egy gitáros egymaga is megteremthet), és a kiterjesztett hangzásvilág megismerése. Amikor a tanár és a növendék együtt játszik, az nemcsak a mester-tanítvány kapcsolat elmélyítését szolgálja, hanem az első lépést is jelenti a másik zenésszel való közös munka, alkotás, egymásra figyelés megtanulására.

Éppen ezért a kamarazenei oktatást Pejtsik már a kezdőknek szánt Gordonka ABC (Z.14177) című kiadványában elkezdi és folytatja annak második és harmadik kötetében (Z.14311 és Z.14730). Ez a három kötet a hangszertanulás első négy és fél - öt évéhez ad tananyagot. A szerző szerint az évek során minden tanárnak kialakul az elképzelése arról, hogy munkájával mit kíván elérni, és milyen módszerrel kívánja elérni azt. Iskolája senkit nem óhajt rábírni elképzeléseinek a módosítására, hanem azok megvalósításához kínál vonzó zenei anyagot.

A vonós kamarazene iskolája négy kötetében fokról fokra vezeti be a vonós hangszereken tanulókat a kamaramuzsikálás mesterségébe és művészetébe, s mintegy keresztmetszetét adja négy évszázad vonós kamarazenéjének. A szerző nemcsak a kötetek anyagát állította össze, hanem minden kötethez általános, az egyes művekhez pedig speciális tanácsokat is fűzött, amelyek az együttes játék technikai megvalósítását segítik. Mindezzel arról szeretné meggyőzni azokat, akik zenét tanulnak vagy tanultak, hogy a kamarazene nem a koncertező művészek privilégiuma: a közös muzsikálás semmi máshoz nem hasonlítható örömében már két-három év hangszertanulás után bárki részesülhet.

Az I. kötet két hegedűn és gordonkán megszólaltatható könnyű triókat tartalmaz a reneszánsztól a bécsi klasszicizmus koráig. A művek egy részében a második hegedű, másik részében a gordonka szólamát brácsa is játszhatja. Valamennyi szólam az első fekvésben játszható, így már két év hangszertanulás után megszólaltatható. (Z. 13 548 „Négy évszázad könnyű triói”)

A II. kötet a barokk triószonáta fontos típusait mutatja be és tanítja meg a növendékeknek Vivaldi, Corelli, Albinoni, F. Couperin, Purcell és J. S. Bach művein keresztül. A hegedűszólamok nem lépik túl a harmadik fekvést, a gordonkaszólam pedig a negyedik fekvést. (Z. 13 549 „A barokk triószonáta”)

A III. kötet a bécsi klasszikus vonóstrió irodalmába vezet be. Haydn, Mozart és Beethoven művein kívül kevésbé ismert szerzők kompozíciói is helyet kaptak benne. A darabok nagyjából azonos nehézségi fokon állnak a II. kötet darabjaival. (Z. 13 550 „A klasszikus trió”)

A IV. kötet végül a legkifinomultabb kamarazenei műfajba, a bécsi klasszikus vonósnégyesbe avat be. A művek egy részének hangterjedelme és technikai igénye valamelyest meghaladja az előző kötet darabjaiét, de szépségük kárpótol az erőfeszítésért. (Z. 13 551 „Könnyű klasszikus vonósnégyesek”)

Zeneiskolai tapasztalatai alapján a szerző úgy látta, hogy a fenti iskola mellett szükség van olyan kamarazenei kiadványokra is, amelyek már néhány év hangszertanulás után is sikerélményt nyújtanak. A mai kor gyermekét nehéz azzal meggyőzni, hogy öt-hat év gyakorlás és tanulás után jut csak élményt adó tudás birtokába. Ezért Pejtsik az EMB népszerű „Kezdők muzsikája” sorozatához elkészített több olyan kötetet, amelyek darabjai mind az első fekvésben mozognak, és már két év hangszertanulás után is örömet szereznek a tanulóknak. Ezek felsorolásszerűen:  Klasszikus zongoratriók (Z.14274), Klasszikus kvartettmuzsika (Z.14109), Romantikus zongoratriók (Z.14339), Romantikus kvartettmuzsika (Z.14161), Zongorás kvartettmuzsika (Z.14253).

A gordonka nagy hangterjedelme lehetővé teszi, hogy a különböző fekvésben játszó három vagy négy hangszer teljes értékű kamarazenei hangzást hozzon létre. E lehetőséggel kezdetben csak csellista-zeneszerzők éltek, ám az ő kompozícióik mellett már a 19. században elkezdtek megjelenni a több gordonkára készített átiratok. Ezt a hagyományt folytatja Pejtsik a „Kamarazene gordonkákra” című sorozattal, aki egyúttal a sorozat köteteiben található átiratok nagy részét is készítette. Mivel a gordonka hangterjedelme nagyjából megegyezik az énekhangéval, a legmélyebb basszustól a koloratúrszopránig, számos gyönyörű kórusmű átirata is bekerülhetett a sorozatba. A kötetek összeállításakor a közreadó a zenetörténet különféle korszakaiból válogatott, így valamennyi kötet színes, változatos játszanivalót kínál a csellistáknak. A szólamok egy része könnyen játszható, így azok is bekapcsolódhatnak a közös zenélésbe, akik a hangszerjátékban még kevésbé járatosak.  Sorozatban eddig tizenhat kötet jelent meg.