Hírek
Hangversenyek a 100 éve született Dávid Gyula emlékére
Dávid Gyula, a Bartókot és Kodályt követő magyar zeneszerző nemzedék egyik legjelesebb képviselője 1913. május 6-án született. Sokoldalú és gazdag életműve – melynek jelentős része kiadónk gondozásában jelent meg – méltán aratott átütő sikereket a 2. világháború utáni évtizedekben, Brácsaversenye ma is gyakran elhangzik. Születésének centenáriuma alkalmat ad arra, hogy újra felfedezzük zenéjét, mely a halála óta eltelt 36 év alatt kevesebb figyelmet kapott. Május 2-án a Régi Zeneakadémián, 5-én a FUGA Építészeti Központban, 9-én az Óbudai Társaskörben szólalnak meg kamaraművei, 4-én Visegrádi Művelődési Házban kiállítással emlékeznek rá.Zenetudományi konferencia a 70 éves Jeney Zoltán tiszteletére
Az MTA BTK Zenetudományi Intézet 21. Századi Magyar Zenei Archívuma és Kutatócsoportja konferenciát szervez Jeney Zoltán 70. születésnapja alkalmából 2013. március 14-én. Délelőtt 10 órától Kovács Sándor, Molnár Szabolcs, Dalos Anna, Szitha Tünde, Déri Balázs és Farkas Zoltán előadásai hangzanak el a komponista műveiről és az Új Zenei Stúdió történetéről. A konferenciát délután fél 3-tól Jeney Zoltán kamaraműveiből összeállított hangverseny zárja.
Kurtág- és Ligeti-művek Kim Kashkashian Grammy-díjjal kitüntetett albumán
A legjobb komolyzenei hangszeres szóló kategóriában Grammy-díjat nyert Kim Kashkashian örmény-amerikai brácsaművész Music for Viola című albuma.Kurtág György Wihuri Sibelius-díja
Az finnországi Wihuri Alapítvány idén Kurtág Györgynek ítélte oda az 1953-ban létrehozott, elsőként Jean Sibeliusnak adományozott, s később róla elnevezett zeneszerzői díját. A kitüntetés nemzetközi rangját az elmúlt hat évtized során kitüntetettek névsora mutatja: Jean Sibelius, Paul Hindemith, Dmitrij Sosztakovics, Igor Stravinsky, Benjamin Britten, Erik Bergman, Usko Meriläinen, Einojuhani Rautavaara, Olivier Messiaen, Witold Lutoslawski, Joonas Kokkonen, Krzysztof Penderecki, Aulis Sallinen, Ligeti György, Magnus Lindberg, Per Nørgård, Kaija Saariaho.
Az alapítvány tudományos díját idén a bio-közgazdaság nemzetközi hírű finn kutatója Merja Pentttilä kapta.
Kamaraopera Műhely zeneszerzőknek Sławomir Mrożek „Nyílt tengeren” című drámájából
Az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítvány Kamaraopera workshopot szervez fiatal zeneszerzők számára 2013-ban Sławomir Mrożek „Nyílt tengeren” című egyfelvonásos abszurd drámájából olyan kamaraopera közös létrehozására, amely a modern kor meghatározó jelenségeit (az elidegenedés, a hatalommal való visszaélés, a konformitás és a szabadság határainak kérdését) egyetlen groteszk élethelyzetben sűríti össze, s amelyben a rész és az egész problematikája a forma és a technika lehetőségeiben is visszatükröződik.
2013 áprilisában a jelentkezők Eötvös Péter és Luca Francesconi által vezetett négynapos workshopon vesznek részt, melyben librettó, a dramaturgia és a kompozíciós technika speciális megoldási lehetőségeit tekintik át. A három énekesre és a hozzájuk társított négy hangszerre írandó kamaraopera egyes karaktereit más-más zeneszerző komponálja meg, az Almási-Tóth András által írt librettó módosítása nélkül, a workshopon történt egyeztetések és felosztások szerint. Megközelítőleg egy hónap áll majd rendelkezésre az önálló munkára és az asszisztens professzorral, Horváth Balázzsal való folyamatos konzultációt követően a kompozíciós vázlatok beküldésére. Májusban hat zeneszerzőt választanak ki, akik augusztus végéig véglegesítik szerzeményeiket.
Kurtág Márta és Kurtág György négykezes hangversenye Párizsban

BACH/KURTÁG - GYÖRGY KURTÁG, LE JEU DE LA MUSIQUE - Hangversenyek, konferencia és mesterkurzus Párizsban
Kurtág György műveiben a hagyomány nemcsak feldolgozott vagy beépített tapasztalat, hanem sokkal több annál: állandó és gyakran a címekben is vállalt inspiráció, mely saját hangjával és egyéniségével együtt avatta zenéjét mára a kortárs zene klasszikusává. Szeptember 19 és 26 között a párizsi Cité de la Musique egy héten keresztül hang-versenyekkel, zenetudományi előadások-kal ad betekintést mindenekelőtt Kurtág és Bach zenéje közötti kapcsolatokba, de e portré mögött a háttérben megjelenik Schumann, Webern és Bartók arca is. Az Ensemble Intercontemporain, a Keller Vonósnégyes, a Wiener Klaviertrio és Pierre-Laurent Aimard hangversenyei mellett a fesztivált a zeneszerző személyes jelenléte is különlegessé teszi. Kurtág feleségével, Mártával együtt játszik válogatást a Játékok szóló- és négykezes tételeiből és saját Bach átirataiból, valamint mesterkurzust tart, ahol Beethoven és Bartók vonósnégyeseit fiatal művészeknek tanítja.
Magyar kamaraművek a németországi Kemptenben
Ezen az őszön Tihanyi László a 7. Kempteni Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál zeneszerző vendége. Az egyhetes hangversenysorozat keretében négy műve hangzik el, köztük a fesztivál felkérésére zongorára és vonósnégyesre komponált Rundherum ősbemutatója is.
Zwiegespräch új zenekari változatban - budapesti ősbemutató
„Nyolcadik éve dolgozunk rajta, és talán nem is fogjuk sohasem befejezni, hiszen arról is szól, hogyan folytatódik közöttünk a párbeszéd.” – írta ifj. Kurtág György az édesapjával közösen komponált Zwiegespräch-ről 2007-ben. Az eredetileg vonósnégyesre és szintetizátorra készült darab különleges együttműködés eredménye: párbeszéd két különböző művész, két generáció, két különböző hang – a hagyomány és az új technológia – között.Két képzeletbeli párbeszéd - Tihanyi László művének ősbemutatója Moszkvában
A moszkvai Csajkovszkij konzerva-tórium kortárszenei központja hangversenysorozatot rendezett "Európa az oroszok szemével. Oroszország az európaiak szemével" címmel. A kilencedik, s egyben befejező koncertet az orosz és magyar zene kapcsolatának szentelték. Denisov, Ustvolskaya, Bartók, Ligeti és Kurtág szóló- és kamaraművei mellett két bemutató, Nikolay Khrust és Tihanyi László erre az alkalomra rendelt egy-egy műve is elhangzik február 9-én a Konzervatórium Rachmaninov termében. Tihanyi nemrég befejezett Két képzeletbeli párbeszéd-jét a Moszkvai Új Zenei Stúdió Kamaraegyüttese szólaltatja meg Igor Dronov vezényletével.
Lendvay-bemutató Amerikában
Útlevél Magyarországra a címe annak a műsornak, melyet a North Carolina Symphony Orchestra játszik Chapel Hillben és Raleigh-ben (SARAH HICKS vezényletével) január 12-14-én. A koncertek műsorát olyan műveből állították össze, melyek legfontosabb insprirációs forrása a magyar népzene volt. Bartók, Kodály, Ravel művei mellett Lendvay Kamilló cimbalomra és zenekarra komponált Concerto semplice című darabja is felhangzik, melynek szólóját a jelenleg Raleigh-ben élő BERÉNYI PETRA szólaltatja meg, aki elkötelezett előadója a kortárs cimbalom repertoárnak.KURTÁG - Amerikai premier a Los Angeles-i Monday Evening Concerts sorozatban
December 5-én Kurtág György Samuel Beckett szövegeire komponált … pas à pas … nulle part, op. 36 című dalciklusát adják elő a Colburn Zeneakadémián. A koncert előtti napon a zeneszerző életéről és műveiről készült filmvetítés is lesz, valamint beszélgetés a művet éneklő Nicholas Isherwooddal, aki ez alkalommal Kurtág Hölderlin szövegekre készült dalciklusát is megszólaltatja.
Samuel Beckett versei és szövegei a 90-es évek eleje óta jelentenek inspirációt az idén 85 éves Kurtág számára. A …pas à pas … dalciklust 1998-ban fejezte be, s most készülő operája is Beckett-művön, a Fin de partie-n (A játszma vége) alapul.
... sospiri, gemiti ...; ... gemiti, sospiri ...; Ombres - Kurtág ősbemutatók a FUGÁban

A FUGA Budapesti Építészeti Központ Tér/Zene sorozatának december 4-i hangversenyén három rövid viola da gambára készült darab ősbemutatójára kerül sor, melyet Kurtág György 2008-ban és 2011-ben komponált a francia Joël Dehais reumatológus professzornak (gamba és viola d'amore játékosnak) szóló ajánlással. A műveket Kallai Nóra szólaltatja meg.
“Centre and Periphery, Roots and Exile” - Tanulmánykötet ANHALT ISTVÁN, KURTÁG GYÖRGY és VERESS SÁNDOR művészetéről

Kurtág ősbemutató Genfben - Brefs Messages, op. 47
Kurtág György kilenc hangszerre készült új kompozícióját a svájci Ensemble Contrechamps fogja bemutatni november 1-jén, a vonósnégyesre írt Officium breve in memoriam Andreae Szervánszky, valamint Veress Sándor és a svájci zeneszerző, Roland Moser művei mellett. A Brefs Messages op. 47 a Contrechamps megrendelésére készült és ajánlása is az együttesnek és a bemutató karmesterének, Olivier Cuendet-nek szól. Első tétele (Fanfare) Cuendet számára készült, a második (Versetto: Temptavit Deus Abraham - apokrif organum) címzettje a nemrégiben elhunyt zenetörténész-karnagy Dobszay László. Kurtág más műveihez hasonlóan, a harmadik és a negyedik tétel korábbi hangszeres művek kamaraegyüttesre hangszerelt változata: az előbbi (Ligatura Y) eredetileg a zongorára készült Játékok sorozatban szerepelt , a második (Bornemisza: Az hit …) a Bornemisza Péter mondásai, op. 7 része volt . Kurtág tervei szerint a ciklus a későbbiekben további tételekkel fog bővülni.
A JÁTÉKOK és a ZWIEGESPRÄCH új hangszerelésben

A koncert másik fő gondolata a két különböző utakon járó zeneszerző – apa és fiú - együttműködése, melynek egyik fő eredménye a vonósnégyesre és szintetizátorra közösen komponált Zwiegespräch. A mű keletkezéséről ifj Kurtág György így írt 2007-ben:
„A munka során lett nyilvánvaló számomra, apámmal mennyire másképpen gondolkozunk. Az, hogy egyáltalán nem ugyanazt halljuk, kezdetben félreértésekre adott okot, de amikor rájöttünk erre, már meg tudtuk egymástól kérdezni: te mit hallasz?
Szétválaszthatatlan, ki mit csinált a darabban, amely előadásról előadásra változik; ma már nincs egyetlen közös hangja sem az első koncerten elhangzottakkal. Nyolcadik éve dolgozunk rajta, és talán nem is fogjuk sohasem befejezni, hiszen arról is szól, hogyan folytatódik közöttünk a párbeszéd.”
A budapesti koncerten a két Kurtághoz egy harmadik zeneszerző is csatlakozik: a Játékok eredetileg zongorára komponált darabjai és a Zwiegespräch kamaraegyüttesen szólal meg, az Ensemble Babel művészeti vezetője, Olivier Cuendet hangszerelésében.
Varga Bálint András "Három kérdés…"- könyve angol nyelven
Huszonöt évvel a magyar kiadás után angol nyelven is megjelent a nemzetközi kortárszenei világban jól ismert promóciós szakember (az Editio Musica Budapest, majd az Universal Wien promóciós vezetője) ma már dokumentum értékű könyve. Varga Bálint András a huszadik század második felében és napjainkban alkotó legjelentősebb zeneszerzőinek tette fel kérdéseit, melyek a komponálást befolyásoló inspirációkra és az egyéni stílus kialakítására vonatkoznak. A kötetben Boulez, Cage, Ligeti, Reich, Stockhausen and Wolff válaszai mellett az Universal Music Publishing Classical kiadói köréhez tartozó zeneszerzők, többek között Berio, Nono, Petrassi, Eötvös, Xenakis és számos – az EMB katalógusában szereplő – magyar zeneszerző, mint Balassa Sándor, Bozay Attila, Jeney Zoltán, Kurtág György, Mihály András, Petrovics Emil, Sáry László, Szőllősy András, Vidovszky László nyilatkozatait is olvashatjuk. Az angol kiadás a University of Rochester Press gondozásában jelent meg, s Sir Simon Rattle így méltatta: „A művelt és avatott közreadó, Varga Bálint András a megtévesztően egyszerűnek látszó kérdésekre rendkívül sokféle választ tudott előcsalogatni interjúalanyaiból. Könyve nélkülözhetetlen olvasmány mindenki számára, aki korunk zenéje iránt érdeklődik.Horváth Balázs: Faust Groteske - Ausztriai bemutató - Graz, Musikprotokoll
Öt mű szerepel bécsi RSO Zenekar és Eötvös Péter október 8-i műsorán, mely egyrészt tisztelgés 200 évvel ezelőtt született Liszt Ferenc előtt, másrészt a 2010-es bécsi Gustav Mahler Zeneszerzőverseny és a Budapesti Új Zenei Fórum győzteseit bemutató produkció. A budapesti zeneszerzőverseny győztes alkotásai közül HORVÁTH BALÁZS Faust Groteske című kompozíciója hangzik fel, mely nagyzenekari kategória 1. díját kapta 2011 februárjában. Négy tétele Liszt Ferenc Eine Faust-Symphonie című műve főszereplőinek eltorzított arcát mutatja be.
Vidovszky-ősbemutató Weimarban – „Reverb” a Kunstfest programján
PIERRE-LAURENT AIMARD és a KLANGFORUM WIEN vonósszólistái szólaltatják meg Vidovszky László Reverb-jét augusztus 27-én a Weimari Kunstfesten. A 2011-ben befejezett zongoraötös a fesztivál felkérésére készült a „Látomások – hommage a Liszt Ferenc” című koncertek műsorába.
“Zeichen, Spiele, Botschaften”– Kurtág-portéhangversenyek a Schwetzingeni Fesztivál műsorán
Május 19-21 között öt hangversenyen szólalnak meg Kurtág György szóló- és kamaraművei a Heidelberg melletti schwetzingeni kastélyban, mely hagyományosan már hatodik évtizede ad otthont a régi és modern zenének. A programban a Jelek, Játékok és Üzenetek vonós- és fúvós tételei, A megboldogult R. V. Troussova üzenetei, a Tizenkét mikrolúdium, az Officium breve in memoriam Andreae Szervánszky, a Kafka-Töredékek, a zongorára írt Játékok-sorozat részletei és a Hommage à Robert Schumann szerepelnek, Schönberg, Bach, Beethoven, Mozart és Schumann kamaraműveivel együtt – hangsúlyozva a Kurtág művészete és a klasszikus kamarazene közötti szoros kapcsolatot. Kurtág zenéjét a zeneszerző legkiválóbb előadói tolmácsolják, többek között Juliane Banse, Keller András, Tabea Zimmermann, Heinz Holliger, Jörg Widmann, Várjon Dénes, a Collegium Novum Zürich és a Hagen Quartett. Horváth Balázs zenekari darabja a Zágrábi Biennále-ISCM Fesztivál műsorán
Április 13-án a Horvát Rádió ás Televízió Big Bandjének előadásában Saša Nestorović vezényletével Horváth Balázs Divergent című műve szólal meg a Zágrábi Biennále keretében rendezett ISCM World New Music Days fesztiválon.
A THReNSeMBle együttes Gaudeamus-programja
Április 10-18 között a THReNSeMBle kortárszenei együttes (Művészeti vezető: Horváth Balázs) Amsterdamba utazik a Gaudeamus Előadói Versenyre. Műsorukon Franco Donatoni, Theo Lovendie, Pierre Boulez és Yannis Kyriakides művei mellett Tornyai Péter Abfall-Musik, Jeney Zoltán Önidézetek, Horváth Balázs Waiting for... és Tihanyi László Summer Music című kompozíciói szólaltatják meg. Kurtág György köszöntése Neue Zeitschrift für Musik lapjain
Kurtág Györgyöt köszönti 85. születésnapja alkalmából a Neue Zeitschrift für Musik 2011 március-áprilisi száma Gösta Neuwirth, Rainer Nonnenmann, Hartmut Lück, Stefan Drees és Philipp Brüllmann cikkeivel és elemző tanulmányaival.
Ünnepi hangversenyek a 85 éves Kurtág György tiszteletére Budapesten
Kurtág György 85. születésnapja tiszteletére február 20-án ünnepi hangversenyre került sor Budapesten a Művészetek Palotájában. A hangversenyen kamara- és zenekari művek szólaltak meg: a Négy Akhmatova költeményt és A megboldogult R. V. Truszova üzeneteit Natalia Zagorinskaya és az UMZE Együttes adta elő Eötvös Péter vezényletével, a Grabstein für Stefant, az op. 27. no. 2 (Double Concerto)-t és a Stele-t a Concerto Budapest játszotta Keller András irányításával. A zenekari művek szólistái Elena Casoli (gitár) Csalog Gábor (zongora) Nicolas Altstaedt (gordonka) voltak.
Új Magyar Zenei Fórum 2011 - zeneszerző verseny Budapesten
Január 20-án sajtótájékoztatón hirdették ki a 2011-es ÚJ Magyar Zenei Fórum első fordulójának eredményeit. A döntőbe hét fiatal magyar zeneszerző nyolc műve (négy kamara és négy zenekari darab) került, DARGAY Marcell, HORVÁTH Balázs, SÁNDOR László, TORNYAI Péter, SOLTI Árpád, VARGA Judit és ZARÁNDY Ákos kompozíciói. A nyilvános döntő-hangversenyre 2011. február 8-án, a budapesti Művészetek Palotájában kerül sor. A kamaraműveket az UMZE Kamaraegyüttes a zenekari darabokat a Concerto Budapest mutatja be Rácz Zoltán és Keller András vezényletével, a zsűri a helyszínen dönti el és hirdeti ki a díjak sorrendjét.
A versenyt a BUDAPEST MUSIC CENTER és a MŰVÉSZETEK PALOTÁJA rendezi a Hungarofest Klassz Zenei Iroda támogatásával. A verseny szervezői ebben az évben a 200 évvel ezelőtt született Liszt Ferenc előtt kívánnak tisztelegni, ezért a zeneszerzőktől olyan pályaműveket vártak, amelyek témáját Liszt művészete ihlette.
A zenekari és kamarazenekari kategória három-három díját a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala ajánlotta fel. Az Editio Musica Budapest különdíja a nyolc döntőbe jutott zenemű kiadása és külföldi népszerűsítése, Fidelio internetes portál felajánlása nagy értékű médiafelületet, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem önálló estet rendez az egyik döntőbe jutott szerzőnek. A Budapest Music Center promóciós lemezként jelenteti meg a döntő-gálakoncert műsorát.

Magyar 
English
Polski
Slovenský












