Szerzői jogi kérdések
A zeneművek a hatályos magyar Szerzői Jogi Törvény (1999. évi LXXVI. törvény) és a nemzetközi jogszabályok szerint a szerző életében és halála után hetven évig védettek. Szerzőnek számít nemcsak a zeneszerző, hanem a szövegíró és az átdolgozó is.
A jogvédett zeneművek sem egészben, sem részleteiben nem másolhatók reprográfiai eszközökkel (fénymásoló, szkenner, fényképezőgép, stb.), kivéve archiválási és tudományos kutatási céllal.
Jogvédett kottát sem magáncélra, sem nyilvános könyvtári ellátás, sem egyéb belső intézményi cél érdekében nem szabad másolni, (Szjt. 35. § (1) és (4) bek., 21. § (1) bek., 33. § (4) bek., 38. § (5) bek.) azaz tiltott a kották másolása tanórai oktatás keretében, zenei versenyek és más fellépések okán és az otthoni gyakorlás érdekében is.
A kottagyűjtemények a szerzői jogi törvény 7. § alapján az egyéni-eredeti szerkesztésre tekintettel élvezhetnek szerzői jogi védelmet attól függetlenül, hogy a gyűjteményben szereplő művek védelem alatt állnak-e. A pedagógiai céllal készült kottagyűjtemények esetében az eredeti (és már nem jogvédett) művekhez hozzáadott értékek miatt (oktatást és előadást segítő megjegyzések, instrukciók, átdolgozás, hangszerelés) a szerkesztés egyéni-eredeti jellegének illetve az önálló alkotásnak a feltétele teljesül.
Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a tiltott kottamásolási tevékenységnek súlyos jogi (polgári peres és büntetőügyi) következményei lehetnek.
Nem jogvédett művet tartalmazó kiadvány esetében a kiadó által elvégzett kutatási, közreadási, kottagrafikai, nyomdai és kereskedelmi munka megbecsülését kérjük, amely lehetővé tette a mű eljuttatását Önhöz.
Ha Ön lemásol egy kottakiadványt, törvényt sérthet, de mindenképp kárt okoz: megfosztja a kiadvány létrehozóját a munkájáért, szellemi tulajdonáért járó jogos juttatástól.
Kérjük ezért, hogy ne készítsen másolatot egyetlen kottaoldalról sem, ne adja, és ne vegye kölcsön a kiadványt lemásolás céljából. Ne töltsön fel és le szkennelt kiadványokat az Internetről!
A kották illegális másolásához való hozzáállásunkban a törvényi tiltáson túl a tisztelet a kulcsszó. A szerző, akinek a művét előadva tanulunk, tanítunk, sikert aratunk, pénzt keresünk vagy „csak” örömünket leljük, megérdemli azt a tiszteletet, hogy nem fosztjuk meg a kotta megvásárlása után neki vagy jogutódjának járó honoráriumtól. Ez a díj ugyanis benne van a kotta árában. A kiadványok szerzője, szerkesztője, közreadója kiadói szerződést köt zeneműkiadónkkal művének, szellemi tulajdonának kizárólagos felhasználásra. Ez a szerződés kimondja, hogy művét csak zeneműkiadónk többszörözheti és árusíthatja. A bevételből a szerző vagy jogutódja részesedik, ez megélhetésének részét képezi.
A zeneműkiadó a hivatalosan eladott kották száma és bevétele alapján fizeti a szerzői honoráriumot, ez alapján dönt az utánnyomásokról, a szerző újabb műveinek kiadásáról. Az illegális fénymásolás ezért végül is azt eredményezi, hogy ritkulnak és drágulnak az utánnyomások és kevesebb új kotta jelenik meg. Hosszú távon az is rosszul jár, aki pillanatnyi hasznot remélt az „ingyen másolt” kottából…
Köszönjük, hogy tiszteletben tartja a szerzők jogait, és nagyra becsüljük együttműködését, ami lehetővé teszi a kottakiadás fennmaradását, fejlődését, a kiadványok árának elfogadható szinten tartását.
Sokan találkoznak az Interneten letölthető kottákat kínáló oldalakkal, fórumokkal. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon jogszerűen járunk-e el, ha ellenőrizetlen forrásból töltünk le kottákat.
A Szerzői Jogi Törvény nagyon világosan rendelkezik arról, hogy kotta reprográfiai eszközökkel (pl. fénymásoló, szkenner) még magáncélra sem többszörözhető. Kivétel ez alól csak az archiválási vagy tudományos kutatási célra készített másolat. Archiválási célnak csak azt a tevékenységet tekinthetjük, amikor a saját magunk által vásárolt vagy legálisan birtokolt kottáról azért készítünk (egyetlen) másolatot, hogy annak tartalmát saját magunk számára az eredeti kotta esetleges sérülésekor is megőrizzük.
A kotta Internetre való feltöltésekor, onnan való letöltésekor minden esetben létrejön egy újabb másolat. Ez a törvény értelmében illegális, hacsak a másoló nem jogosult rá. Jogosult pedig csak az lehet, akit a másolásra, fel- és letöltésre a szerző vagy képviselője feljogosít (pl. egy hivatalos online kottaboltban történt vásárlás által).
Hasonlóképpen jogsértő tevékenység egy jogvédett kotta beszkennelése, és e-mailben, Facebookon, Messengerrel vagy más módon történő elküldése, többszörözése.
Könnyű megbizonyosodni arról, hogy egy kotta jogvédett-e, és arról is, hogy az adott weboldal jogosult-e másolatot kínálni a kottából:
- Jogvédett minden mű, amelynek szerzője vagy bármelyik társszerzője él, vagy 70 ével belül hunyt el. Pedagógiai kiadványok esetében a kiadvány (társ)szerzőjének minősül az a közreadó, szerkesztő, aki a kiadványban szereplő - akár nem jogvédett - műveket a pedagógiai felhasználás céljából válogatta, sorbarendezte, előadási jelekkel és utasításokkal ellátta.
- Letölthető másolatot csak a szerző, vagy az általa megbízott zeneműkiadó illetve kottakereskedő cég hivatalos weblapja kínálhat. (Néhány legális oldal: www.digikotta.hu, www.sheetmusicdirect.com, nkoda.com, )
- Fórumokon, fájlmegosztó oldalakon terjedő kották szinte biztosan illegális másolatok.
A zeneműkiadók informatikai és jogi szakemberek közreműködésével fellépnek az internetes kotta-kalózkodás ellen.
Kérjük, hogy tartsa tiszteletben a szerzői jogokat, ne töltsön fel és le lopott szellemi tulajdont.
A nemzetközi szerzői jogi törvényekhez hasonlóan, a hatályos magyar törvény is védi a zeneművek szerzői jogát. A művek a szerző életében, és halála után még 70 évig csak a szerző, illetve képviselője (jogutódja, zeneműkiadója) engedélyével másolhatók.
A szerzői jogi törvény 2004-ben elfogadott módosítását követően a kották többszörözésére speciális szabályok vonatkoznak. Ellentétben más típusú szerzői művekkel, a kották kizárólag a törvényben felsorolt intézmények által (pl. könyvtár, oktatási intézmény, múzeum) és kizárólag tudományos kutatás vagy archiválás céljából többszörözhetők, másolhatók. Kottát azonban sem magáncélra, sem nyilvános könyvtári ellátás, sem egyéb belső intézményi cél érdekében nem lehet másolni. (Szjt. 35. § (1) és (4) bek., 21. § (1) bek., 33. § (4) bek., 38. § (5) bek.) Ennek megfelelően a zeneiskolák növendékei és a zenészek által saját tanulmányaik és munkájuk könnyítése érdekében végzett kottamásolás jogellenes.
A szerzők és a kottakiadványokat elkészítő kiadók csak a hivatalosan kiadott és eladott példányok után részesülnek a munkájukért járó jogos díjazásban. A másolás meglopja őket.
A jogtulajdonos megalapozott gyanú esetén ellenőrzést kezdeményezhet és törvénysértés esetén eljárást indíthat.
A bíróság ítéletében kötelezheti a jogsértőt a másolatok megsemmisítésére, a jogsértés felhagyására, kártérítés és perköltség megfizetésére, de súlyosabb esetben akár közmunka vagy szabadságvesztés büntetést is kiróhat.
Tiszteljük a szerzők és a kiadók jogait, munkáját! Becsüljük meg a magyar zeneműkiadást!
Ne adjunk lopott másolatokat a kultúrát, művészetet tanuló gyermekek kezébe!