A zeneművek útja a szerzőtől az előadóig

A zeneműkiadó feladata a szerzők zenei gondolatait az előadók számára megfelelően olvasható, inspiráló és jól használható formába önteni; gondoskodni a művek megismertetéséről, terjesztéséről és jogszerű felhasználásáról. Háromnegyed évszázados tapasztalattal a hátunk mögött hozzáértéssel, elkötelezetten és lelkesen végezzük ezt a megtisztelő munkát.

Köszönjük a zeneszerzőknek és zenepedagógusoknak, hogy ránk bízzák műveik gondozását.

Hidas Frigyes

Hidas Frigyes 1928. május 25-én született Budapesten. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián Viski János növendékeként végezte. 1950–51-ben az Ifjúsági Színház karmestere volt, 1951-től 1966-ig a Nemzeti Színház zenei vezetőjeként dolgozott. 1959 és 1962 között a Szent István-bazilika Énekkarának karnagya volt, majd 1974 és 1979 között a Fővárosi Operettszínház zenei igazgatójaként tevékenykedett. 1979 után állást már nem vállalt, csak zeneszerzéssel foglalkozott.

Hidas töretlenül hitt a dallamok és harmóniák hagyományos jelentésének érvényességében, mindig könnyen megközelíthető nyelven akart írni. De sohasem igénytelen nyelven és mindig a zeneszerzői mesterség teljes birtokában. Mesterségnek tekintette a zeneszerzést, amibe jól helyet találnak az alkalmazott műfajok is. Magyarországon generációk nőttek fel film-, és TV-kísérőzenéinek rögtön azonosítható hangjaival. Mindez azonban melléktevékenység volt a hatalmas életműben, amit hátrahagyott. Minden műfajban alkotott: operát, táncjátékot, oratóriumot, misét, szimfonikus és kamarazenekari művet, kórust, versenyművet írt számtalan hangszerre, kamara- és szólódarabokat – és mindenek előtt rézfúvós kamarazenét, fúvós-együttes és „concert band-műveket. Az utóbbiak tették világszerte ismertté és elismertté. 1995-ben meghívták a WASBE-ba, a fúvószenekarok nemzetközi szervezetébe; élete utolsó, művekben és megrendelésekben gazdag évtizedeiben beutazta a világot: versenyek zsűrijébe, fesztiválok díszvendégének és egyetemekre hívták négy kontinensen.

Hidas kedves, csipkelődésre, tréfára könnyen kapható személyiségét, nagyvonalú életszeretetét időskori, végzetesen romló látása sem törte meg: félvakon is használható kottaírást talált ki magának. Csak felesége halálát követően vált kedvetlenebbé, visszahúzódóbbá. Megírta az ő emlékére a „228 nap-ot, és 2007. március 7-én meghalt.
Harsona
2.100 Ft
Fúvósötös
3.700 Ft
Harsona és zongora
2.950 Ft
Kürtök
3.700 Ft
Rézfúvós trió
3.400 Ft
Harsonák
4.200 Ft
Rézfúvós szextett
5.800 Ft
Rézfúvós szextett
2.100 Ft
Rézfúvós quintett
2.650 Ft
Rézfúvós quintett
2.350 Ft
Fúvószenekar
2.450 Ft
Fúvószenekar
15.000 Ft
Fúvószenekar
3.150 Ft
Harsona és zongora
2.950 Ft
Fúvószenekar
3.400 Ft
Fúvószenekar
10.500 Ft
Fúvószenekar
5.800 Ft
Fúvószenekar
10.500 Ft
Rézfúvós quintett
2.100 Ft
Rézfúvós quintett
2.100 Ft
Rézfúvós szextett
2.100 Ft
Rézfúvós szextett
2.100 Ft
Rézfúvós szeptett
3.950 Ft
Orgona
1.600 Ft
Rézfúvós quintett
3.700 Ft
Harsona és zongora
1.700 Ft
Trombita és zongora
2.350 Ft
Trombita és zongora
2.450 Ft
Rézfúvós hangszer és zenekar, Altharsona…
1.600 Ft
Altharsona, Zongora
3.400 Ft
Rézfúvós szextett
1.700 Ft
Rézfúvós szextett
1.700 Ft
Rézfúvós quintett
2.000 Ft
Rézfúvós quintett
2.000 Ft
Rézfúvós quintett
3.400 Ft
Rézfúvós quartett
1.700 Ft
Rézfúvósegyüttes
2.650 Ft
Rézfúvós quintett
3.400 Ft
Fúvósegyüttes
2.000 Ft
Fúvósegyüttes
3.950 Ft
Fuvola és zongora
2.650 Ft
Fúvószenekar
2.450 Ft
Fúvószenekar
9.350 Ft
Fúvószenekar
2.450 Ft
Fúvószenekar
20.000 Ft
Fúvószenekar
2.450 Ft
Fúvószenekar
15.000 Ft
Harsonák
3.950 Ft
Rézfúvós trió
3.400 Ft
Fúvósegyüttes
3.150 Ft
Fúvósegyüttes
3.000 Ft
Fúvószenekar
6.900 Ft
Rézfúvós szextett
3.700 Ft
Kamarazene vegyes együttesre
3.700 Ft
Oboa és zongora
3.700 Ft
Klarinét és zongora
1.600 Ft
Kürt és zongora
2.950 Ft
Hegedű és zongora
3.400 Ft
Fúvósötös
5.150 Ft
Rézfúvós szextett
2.950 Ft
Harsonák
1.700 Ft
Harsona
1.000 Ft
Harsonák
1.600 Ft
Harsonák
1.300 Ft

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Örömmel adunk hírt új kiadványokról, akciókról.

Csatlakozzon

a zeneoktatás iránt érdeklődők és a zenerajongók közösségéhez!