A zeneművek útja a szerzőtől az előadóig

A zeneműkiadó feladata a szerzők zenei gondolatait az előadók számára megfelelően olvasható, inspiráló és jól használható formába önteni; gondoskodni a művek megismertetéséről, terjesztéséről és jogszerű felhasználásáról. Háromnegyed évszázados tapasztalattal a hátunk mögött hozzáértéssel, elkötelezetten és lelkesen végezzük ezt a megtisztelő munkát.

Köszönjük a zeneszerzőknek és zenepedagógusoknak, hogy ránk bízzák műveik gondozását.

Farkas Ferenc

Farkas Ferenc a 20. század meghatározó jelentőségű magyar zeneszerzője.

Budapesten született 1905. december 15-én. A Zeneakadémián (1922–27) Weiner Leó és Siklós Albert növendéke volt, majd tanulmányait Rómában, a Santa Cecilia Akadémián, Ottorino Respighi irányításával folytatta. 1935-től a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola, később a kolozsvári, majd a székesfehérvári Konzervatórium tanára (ez utóbbi kettőnek igazgatója is). 1949-ben a Zeneakadémia zeneszerzéstanárává nevezik ki, ahonnan tanszékvezetőként vonul nyugállományba 1965-ben. 2000. október 10-én hunyt el.

Ő volt Ligeti György és Kurtág György mestere, és hosszú pedagógiai pályafutása során a magyar zeneszerzők több generációját is tanította – növendékei közé tartozott többek között Petrovics Emil, Szokolay Sándor, Kocsár Miklós, Durkó Zsolt, Bozay Attila, Jeney Zoltán és Vidovszky László. Farkas Ferenc életműve (több mint 700 mű) szinte valamennyi zenei műfajt felvonultatja; komponált operákat, baletteket, színpadi kísérőzenét, filmzenét, miséket és kantátákat, kórusműveket, dalokat, zenekari és versenyműveket, kamarazenét, valamint szólódarabokat. Zeneszerzői arculatának kialakításában a magyar népzene, a klasszikus hagyományok, a mediterrán dallamosság és a tizenkétfokú technika egyaránt szerepet játszott. Virtuóz kompozíciós technikája, stílusismerete, gazdag invenciója és széleskörű műveltsége révén nemzetközi elismertségre tett szert. Munkásságát a magyar állam számos kitüntetéssel ismerte el.

 
Válogatás a szóló- és kamaraművekből
 
All’antica viola da gambára (vagy gordonkára) és csembalóra (zongorára) / for viola da gamba (or violoncello) and harpsichord (piano) (1926) – Z. 4439

Ballada gordonkára és zongorára / Ballad for violoncello and piano (1963) – Z. 5296

Bihari román táncok hegedűre (brácsára, fuvolára vagy klarinétra) és zongorára / Rumanian Folk Dances from the County of Bihar for violin (viola, flute or clarinet) and piano (1950) – Z. 958

Contrafacta Hungarica két oboára, két klarinétra, két fagottra és két kürtre / for two oboes, two clarinets, two bassoons and two horns (1974) – score and parts – Z. 12827

Correspondances. Nyolc zongoradarab / Eight piano pieces (1957) – Z. 12097

Gitárdalok énekhangra és gitárra. Három dal Dsida J. verseire / Guitar Songs for voice and guitar. Three songs on poems by J. Dsida (1983) – Z. 12897

Hybrides. Tíz zongoradarab / Ten piano pieces (1957) – Z. 12096

Maskarák oboára, klarinétra és fagottra / Maschere for oboe, clarinet and bassoon (1983) partitúra és szólamok score and parts – Z. 13127

Magyar táncok a 17. századból kamarazenekarra / Hungarian Dances from the 17th Century for chamber orchestra "Leggiero" – partitúra és szólamok / score and parts – Z. 14249

Naplójegyzetek 1986–1987 zongorára / Journal for piano (1986, 1987) 1–2. kötet / Vols. 1–2 – Z. 13804

Notturno hegedűre, brácsára és gordonkára / for violin, viola and violoncello (1929) – Z. 14465

Nyírbátori toronyzene rézfúvós együttesre / Kleine Turmmusik for brass ensemble (1967) – partitúra és szólamok – Z. 6714

Régi nóta, régi tánc. Két zongoradarab / Old Song, Old Dance. Two piano pieces (1955) – Z. 2202

Régi magyar táncok a 17. századból / Antiche danze ungheresi del 17. secolo
- zongorára / for piano (1943) – Z. 797
- hegedűre vagy gordonkára és zongorára / for violin or violoncello and piano (1958) – Z. 2424
- hárfára / for harp (1979) – Z. 8627
- fuvolára és zongorára / for flute and piano (1987) – Z. 14076
- négy klarinétra / for four clarinets (1976) – partitúra és szólamok / score and parts – Z. 13420
- fúvósötösre / for wind quintet (1959) – partitúra és szólamok / score and parts – Z. 14056
- rézfúvósötösre / for brass quintet (1987) – partitúra és szólamok / score and parts – Z. 13664

Rézfúvószene fúvósegyüttesre / Musica per ottoni for wind band (1982) – partitúra és szólamok / score and parts – Z. 12765

Romantikus szonáta fagottra és zongorára / Sonate romantique for bassoon and piano (1982) – Z. 13019

Szerenád fuvolára és két hegedűre / Serenade for flute and two violins (1940 ) – partitúra és szólamok / score and parts – Z. 5207

Szonatina fuvolára és zongorára / Sonatina for flute and piano (1959) – Z. 5870

Trigón fuvolára (vagy klarinétra), fagottra és zongorára / for flute (or clarinet), bassoon and piano (1988) – Z. 13843

Trió hegedűre, gordonkára és zongorára / Trio for violin, violoncello and piano (1979) – partitúra és szólamok score and parts – Z. 12094

Ének és zongora
2.200 Ft
Ének és zongora
1.650 Ft
Hegedű és zongora
1.500 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
500 Ft
Vegyes kamara duó
1.500 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
300 Ft
Kórus - Gyermekkar a cappella
450 Ft
Vonósegyüttes zongorával
3.200 Ft
Zongora
1.500 Ft
Zongora
1.500 Ft
Zongora
1.500 Ft
Vonósnégyes
2.200 Ft
Hegedű és zongora
2.300 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
350 Ft
Ének és zongora
900 Ft
Oboa és zenekar
1.500 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
400 Ft
Rézfúvósegyüttes
3.200 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
800 Ft
Fúvósegyüttes
3.450 Ft
Ének és gitár
300 Ft
Ének és zongora
1.800 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
300 Ft
Kórus - Gyermekkar a cappella
300 Ft
Rézfúvós hangszer és zenekar
1.600 Ft
Trombita és zongora
3.200 Ft
Fagott és zongora
2.200 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
300 Ft
Oboa és zongora
2.000 Ft
Fúvósegyüttes
2.500 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
400 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
450 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
500 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
450 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
800 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
450 Ft
Csembaló
1.500 Ft
Kamarazene vegyes együttesre
2.500 Ft
Klarinétok
2.500 Ft
Kórus - Egyneműkar a cappella
450 Ft
Vonószenekar
2.900 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
500 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
300 Ft
Rézfúvós quintett
1.700 Ft
Fúvósötös
4.900 Ft
Zongora
1.500 Ft
Zongora
2.000 Ft
Kamarazene vegyes együttesre
3.300 Ft
Hegedű
1.500 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
300 Ft
Fúvósötös
3.600 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
400 Ft
Vonószenekar
5.000 Ft
Énekes kamarazene
6.900 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
300 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
300 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
800 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
250 Ft
Ének és zongora
1.200 Ft
Fuvola és zongora
2.400 Ft
Gitárok
2.600 Ft
Gitár 1 szólam
350 Ft
Gitár 2 szólam
350 Ft
Gitár 3 szólam
350 Ft
Gitár 4 szólam
350 Ft
Ének és zongora
1.500 Ft
Kórus - Egyneműkar és kíséret
200 Ft
Zongora, Zongora és zenekar
3.900 Ft
Hegedű és zongora
3.200 Ft
Ének és zongora, Hegedű és zongora
3.500 Ft
Nagybőgő és zongora, Fagott és zongora, Gordonka…
2.200 Ft
Ének és zongora
2.200 Ft
Zongora
1.400 Ft
Hegedű és zongora
3.500 Ft
Hegedű és zongora
1.500 Ft
Gordonka és zongora, Brácsa és zongora
1.200 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
500 Ft
Hegedű és zongora
1.600 Ft
Ének és zongora
1.500 Ft
Kórus - Egyneműkar a cappella
300 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
300 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
500 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
350 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
300 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
800 Ft
Duó vonósokra
2.200 Ft
Vonószenekar
5.900 Ft
Kórus - Gyermekkar és kíséret
200 Ft
Ének és zongora
1.200 Ft
Ének és zongora
1.200 Ft
Ének és zongora
1.800 Ft
Gordonka és zongora
950 Ft
Vegyes kamara trió
2.000 Ft
Énekes kamarazene
1.500 Ft
Zongora
2.500 Ft
Gordonka és zongora
2.200 Ft
Kamarazenekar
6.300 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
400 Ft
Gordonka és zongora
1.500 Ft
Nagybőgő és zongora
3.300 Ft
Kórus - Egyneműkar a cappella
400 Ft
Orgona
1.600 Ft
Fuvola és zongora
2.200 Ft
Gordonka és zongora
2.000 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
450 Ft
Kórus - Egyneműkar a cappella
200 Ft
Kórus - Gyermekkar a cappella
800 Ft
Ének és zongora
2.500 Ft
Kórus - Egyneműkar a cappella
400 Ft
Rézfúvósegyüttes
2.500 Ft
Vonósnégyes
2.200 Ft
Vonósnégyes
3.200 Ft
Kórus - Egyneműkar a cappella
450 Ft
Kórus - Egyneműkar a cappella
300 Ft
Zongora
1.500 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
400 Ft
Ének és zongora
1.600 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
500 Ft
Kórus - Férfikar a cappella
350 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
400 Ft
Kórus - Gyermekkar a cappella
400 Ft
Kórus - Gyermekkar a cappella
400 Ft
Kórus - Egyneműkar a cappella
400 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
400 Ft
Kórus - Gyermekkar a cappella
400 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
450 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
350 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
450 Ft
Vegyes kamara trió
1.700 Ft
Kórus - Egyneműkar a cappella
300 Ft
Vegyes kamara oktett
6.900 Ft
Hegedű és zongora, Brácsa és zongora, Fuvola…
2.800 Ft

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Örömmel adunk hírt új kiadványokról, akciókról.

Csatlakozzon

a zeneoktatás iránt érdeklődők és a zenerajongók közösségéhez!