Megújul a Kezdők muzsikája sorozat

45 évvel ezelőtt, 1969 nyarán indítottuk el „Kezdők muzsikája” című sorozatunkat, azzal a céllal, hogy a hangszertanulás első három–négy évére a régmúlt századok muzsikájától kezdve egészen kortársaink zenéjéig változatos és igényes előadási repertoárt állítsunk össze a zeneiskolások számára. A sorozat rendkívül sikeresnek bizonyult; ezt mutatja az is, hogy máig nem kevesebb, mint 55 kötete látott napvilágot. A „Kezdők muzsikája” népszerűsége az utóbbi években sem csökkent, a kötetek többsége iránt mind itthon, mind külföldön folyamatos az érdeklődés.

A sorozat sikerének titka elsősorban a darabok válogatásában rejlik: valamennyi kötet anyagát neves zenetanárok állították össze a lehető legtöbbféle stílusból kiválasztva az adott hangszeren könnyen megszólaltatható és igényes műveket, s a legkiválóbb magyar szerzőkkel új műveket is írattak. A „Kezdők muzsikája” keretében idővel csaknem az összes zeneiskolában oktatott hangszerre, sőt igen sok kamarazenei összeállításra is készültek kötetek. A sorozat értékét növelik Kass János összetéveszthetetlenül egyéni, kedves rajzai, amelyek nem csak a kötetek borítóját díszítik, hanem olykor a kottában is felbukkannak.

A 45. születésnap alkalmából megkezdtük a „Kezdők muzsikája” megújítását. A tartalmon nem, csak a küllemen változtatunk: a kötetek új, korszerűbb megjelenésű borítót kapnak, amely azonban Kass János rajzait is megőrzi. A sorozaton belül színkóddal különítjük el a különböző kötettípusokat: szólóhangszerre (és zongorakíséretre) szánt köteteket piros, az azonos hangszerek duójára készülteket zöld, míg a különféle kamarazenei összeállításúakat kék szín jelzi. Néhány kötet címét is megváltoztatjuk annak érdekében, hogy egyértelművé váljék, milyen hangszerek játszhatják a benne foglalt darabokat. A sorozat megújításával egyúttal arra is fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy a „Kezdők muzsikája” kötetei nemcsak a hangszeroktatásban, hanem a kamarazene-tanításban, sőt házimuzsikálásra is kiválóan használhatók.
A Kezdők muzsikája sorozat megújult kötetei
Zongora
3.800 Ft
Harmonika
3.300 Ft
Hegedű és zongora
3.100 Ft
Hegedű és zongora
3.600 Ft
Brácsa és zongora
2.900 Ft
Gordonka és zongora
3.300 Ft
Gordonka és zongora
3.300 Ft
Gordonka és zongora
4.000 Ft
Furulya és zongora
3.000 Ft
Fuvola és zongora
3.500 Ft
Fuvola és zongora
3.200 Ft
Klarinét és zongora
3.300 Ft
Szaxofon és zongora
5.000 Ft
Trombita és zongora
3.900 Ft
Kürt és zongora
3.500 Ft
Ütőhangszerek
3.200 Ft
Zongora négykezes
2.700 Ft
Hegedűk
4.000 Ft
Gordonkák
3.200 Ft
Gordonkák
3.250 Ft
Gitárok
1.600 Ft
Furulya, Furulya (két vagy több), Furulya (alt)
2.000 Ft
Fuvolák
3.100 Ft
Fuvolák
3.200 Ft
Klarinétok
2.400 Ft
Trombiták
3.100 Ft
Duó vonósokra, Hegedű, Brácsa
3.900 Ft
Duó vonósokra
3.400 Ft
Duó vonósokra
3.200 Ft
Duók fúvóshangszerekre, Rézfúvós duó, Vegyes kamara duó
3.200 Ft
Zongora trió (zongora, hegedű, gordonka)
3.250 Ft
Zongora trió (zongora, hegedű, gordonka)
4.250 Ft
Vonósnégyes
4.300 Ft
Vonóstrió
5.900 Ft
Vonóstrió
4.600 Ft
Vonósnégyes
6.550 Ft
Vonós kamarazene zongorával
4.800 Ft
Vegyes kamara trió, Vegyes kamara quartett
3.900 Ft
Vegyes kamara trió, Fúvóstrió, Vonóstrió
3.950 Ft
Fuvola, Klarinét, Fúvóstrió
5.800 Ft
Klarinétok, Fúvósnégyes, Vegyes kamara quartett
3.950 Ft
Klarinétok, Vegyes kamara quartett, Fúvósnégyes
4.500 Ft
Hírlevél

Értesüljön új kiadványainkról, ajánlatainkról email-ben!

Közösség
Facebook Instagram Pinterest YouTube Twitter