A magyar állami Zeneműkiadó Vállalatot, az Editio Musica Budapest jogelődjét 1950. július 1-jén egy törvényerejű rendelet hívta életre.

A zeneműkiadásnak nagy hagyománya volt Magyarországon. A legrégebbi cég, a patinás Rózsavölgyi és Társa 165 éve kezdte meg működését; száz éven át a legjelentősebb hazai zeneműkiadó volt, amely az évtizedek során gazdag és színes katalógust épített fel. A 20. század elején Bartók és Kodály első kiadója volt, és bár a két nagy zeneszerző az 1910-es évek után műveik kedvezőbb külföldi terjesztésének reményében külföldi kiadókhoz szerződött, a két világháború között a Rózsavölgyi maradt számos kiváló magyar zeneszerző, többek között Dohnányi Ernő, Weiner Leó és Lajtha László kiadója és műveinek terjesztője.

A 19. század végén új kottakiadó cégek alakultak: 1889-ben a Rozsnyai zeneműkiadó és 1893-ban a Bárd zeneműkiadó. A Rozsnyai kiadó főként a zenepedagógiai művek és a zenei könyvek kiadásában jeleskedett (Bartók világhírű Gyermekeknek c. sorozata is náluk jelent meg), a Bárd ugyanakkor a klasszikus és a népszerű művek kiadását szorgalmazta. A Magyar Kórus és a két háború között alakult több más kiadó a kórusművek, elsősorban az egyházi kórusok kiadására szakosodott. Ők adták ki Bartók Női karait és Bárdos Lajos legtöbb kórusművét. Az említett kiadókon kívül a két háború között virágzó könnyűzenei cégek is alakultak (Nádor, Csárdás).

Az 1948-1949-ben történt kommunista hatalomátvétel súlyos társadalmi és gazdasági következményekkel járt. Az egyik legelső és legnyilvánvalóbb változás a magánszektor kiiktatása volt - az állam központi rendeletet adott ki a magánvállalatok állami vállalatokká alakításáról. Az említett zeneműkiadókat ebben az időben államosították. Önálló tevékenységük megszűnt, vagyonuk, valamennyi szerződésük és kötelezettségük egyetlen állami céghez, a Zeneműkiadó Vállalathoz került.

Működésének első tizenöt esztendejében az állami vállalat egyetlen feladata a hazai piac ellátása volt. A gyorsan fejlődő nemzeti zeneoktatáshoz kínált kottát, könyveket adott ki zenészeknek és zenekedvelőknek, és számos kortárs magyar művet jelentetett meg. Az üzleti tevékenységet ebben az időben szigorú szabályokhoz kötötték: a kiadói terveket az állam hagyta jóvá és az állam fizette. Mindazonáltal e tizenöt év hozama nem volt rossz: megszületett a kottakatalógus, ami hozzáférhetővé tette a külföldön is elismert magyar zenepedagógusok kottáit, melyek később vitán felül exportképesnek bizonyultak. Ugyanezekben az években, mivel nem léteztek pénzügyi és terjesztési problémák, igen magas szintű könyvszerkesztőségi tevékenység folyt a kiadóban. Színvonalas zenei lexikonok, szakkönyvek és ismeretterjesztő könyvek jelenhettek meg. Az irodalmi szerkesztőség munkája ezekben az években nagyban hozzájárult a magyar zenetudomány megerősödéséhez. A zenei könyvkiadás virágkora a 70-es években is folytatódott.

Közben, a 60-as évek végén Magyarországon megújultak a gazdasági irányítás elvei és módszerei. A változás lényege az volt, hogy az állami tulajdonú vállalatokat gazdasági függetlenségre kényszerítették. Az állami zeneműkiadó esetében világossá vált, hogy a hazai piac egyedül nem lesz képes eltartani a vállalatot. Nagy jeletőséget kapott a zeneművek exportja. A háború előtti kis kiadók katalógusainak összevonása nagyon hasznosnak bizonyult. A tapasztalt zenetanároknak, a magas színvonalú grafikának és végül, de nem utolsó sorban a külföldön élő és működő magyar zenepedagógusoknak köszönhetően az 1950 után megjelent új pedagógiai kiadványok külföldön is piacképesnek bizonyultak. Ekkor az állami kiadó, külföldi szerződéseinek könnyebb kezelése érdekében nevét Editio Musica Budapestre (EMB) változtatta.

Az EMB irodái 1971 és 2003 között