Soós András, zeneszerző:

"1985-ben, Bartók halálának 40. évfordulóján jött az első gondolat, hogy ezeket az átiratokat el kellene készíteni. Teltek-múltak az évtizedek, várni kellett, hogy lejárjanak a Bartók-jogok. De még mielőtt lejártak volna, Gémesi Géza és Borsos Ágnes erőteljes késztetésére én már nekiálltam, és szisztematikusan elkezdtem már akkor három különböző szinten megírni a darabokat. Bartók életművében, a vonós kamarazenében hiányzik a 44 duó és a Divertimento között az az átmenet, ahol egy vonós fokozatosan megtanulhatja az ő stílusát.

A zeneiskolai oktatásban van az alsó szint, az ún. „tücsökzenekar”. Ezek a zenekarok a Mikrokosmos első kötetének körülbelül az első 30 darabját tudják eljátszani. A középső szint a zeneiskolai vonószenekar. Nekik jó nagyjából a 2–3. kötet, esetleg a 4. Itt már Bartók sem volt annyira szisztematikus, mint a legelején.

A sorozatban legalább két réteget megkülönböztethetünk, az egyik a karakterdarab, a másik pedig, nevezzük így, a készségfejlesztő darab. Mind a kettő nagyon jó a zeneiskolai oktatásban.

Aztán a következő lépcső vagy még a zeneiskolán belül, vagy már a középfokú oktatásban a félprofesszionális-professzionális zenekarok számára készült átiratok.

Számomra is meglepetés volt, hogy a Bartók által leírt pedagógiai sorrend tökéletesen ráilleszthető a vonós metodikai sorrendre, egészen odáig elmenően, hogy sorban lehet haladni az első fekvés, második fekvés, harmadik stb. használatában. Sőt, az első kötetben még az is nagyon könnyen megoldható volt, hogy a különböző balkézpozíciókra hogyan jöjjenek a hangok. A vonós átiratokat, nagyon kevés változtatást leszámítva, szinte ugyanabban a sorrendben végig lehetett vinni, mint ahogy Bartóknál van."

Tornyai Péter, zeneszerző, kamarazenész:

"Itt egy nagyon érdekes hiánypótlásról van szó. A különböző hangszereknek a pedagógiai irodalma megvan a kezdetektől. Ha viszont a vonósnégyest is egy hangszernek vesszük, akkor megállapíthatjuk, hogy itt nincsenek meg azok a darabok a repertoárban, amikről el lehetne mondani, hogy ezzel vagy azzal kell kezdeni, és hogy ha ezeken vagy azokon a darabokon végigmegy az ember, akkor eljut majd például a kései Beethoven-kvartettekig. Persze lehet azt mondani, hogy a Haydn-vonósnégyesek könnyebbek, de itt még sincs meg az a fajta lépcsőzetesség. És ebben a sorozatban az a nagyszerű, hogy olyan zenei és technikai, hangszertechnikai és kamarazene-technikai kérdések kerülnek elő nagyon pici formában és nagyon egyszerűen, amelyek aztán nemcsak a Bartók-kvartettek vonatkozásában, hanem a vonósnégyes-repertoár összes darabjára nézve fontos dolgokat tanítanak meg.

Az pedig egy érdekes ellentmondás, hogy a legnehezebb azokat a darabokat játszani ebből a sorozatból, amelyek a legegyszerűbbek, a legvékonyabb felrakásúak, például ahol csak két szólam van, vagy akár csak egy szólam oktávban. Ezekben annyira kényes intonációs és hangszínt érintő feladatok jönnek elő, amik miatt ezek gyakorlatilag nehezebbek, mint azok a darabok, amik jobban hasonlítanak Bartók vagy más szerzők tényleg kvartettre írt műveire.

Elég széles az a réteg, akiknek hasznos lehet a sorozat. Egyrészt az első kötetek darabjai alkalmasak arra, hogy egy zeneiskolás először találkozzon a kamarazenéléssel. Összeülnek négyen, nem is feltétlenül vonósnégyes, hanem 3 hegedű–cselló felállásban – mert ilyen összeállításra is készültek átiratok –, és egy olyan egyszerű, de minőségi zenével találkozhatnak, mint amivel például egy zongorista rögtön az első óráktól kezdve foglalkozhat. Másrészt a ténylegesen vonósnégyesre készült kötet, tehát a 3. kötet darabjai a már működő, együtt próbáló vonósnégyeseknek is, ahogy utaltam rá, technikai tanulmányok lehetnek, közben pedig előadási darabként is működhetnek – amint már bebizonyosodott, hogy koncerten, egy kvartettműsorba is el lehet helyezni őket."

Dobszay-Meskó Ilona, zeneszerző, karmester

"Én improvizációval kezdtem Bartókot bevezetni a gyerekeknek. Minden kis darabban megnéztük, hogy mik a kompozíciós technikák, gyorsan feltérképeztük a művet, majd becsuktuk a kottát, és megpróbáltunk magunktól valami hasonlót játszani. Így mentünk lépésről-lépésre, egyik darabról a másikra. Ekkor a hangszeres művész szembesül azzal, hogy egy ötletből mit lehet kihozni, mit tud egy társával létrehozni – mert sokszor duóban improvizáltunk. Mindig kiválasztottam két embert, és ott voltak a különböző technikák, a tükörmozgás, az imitáció és számtalan egyéb technika, ami még létezik. Mikor már picit bajlódtunk, és kijött valami belőle, utána megnéztük, hogy Bartók mit csinált. Ekkor mindig nagy élvezet volt találkozni azzal, hogy milyen jó dolgok jönnek ki ebből.

Rengeteg népdalt is énekeltünk. Mindenki elénekelte a kedvenc népdalát, és a többieknek megtanította. Mégis számomra az volt fontosabb, hogy megnézzük, hogy miből lettek ezek a darabok, honnan származnak ezek a hangok, hogyan alakultak ki ezek a zenék. És azt gondolom, mire eljutottunk oda, hogy már koncertezünk a művekkel, a diákok megszerették azokat. Igazán a vérükké váltak ezek a muzsikák, és egyáltalán nem féltem a társaságot attól, hogy egy Kontrasztokat, egy Concertót vagy egy Divertimentót játsszanak. Vagy majd amikor beülnek az Operaházba, egy Kékszakállúban sem lesznek számukra furcsák ezek a frázisok."

A sorozat darabjaiból több mint 40-et meghallgathat YouTube csatornánkon: