Szerzők, események

Bella Máté Hesperusa Budapesten

2021. március 28.

Bella Máté 2017-ben írta Hesperus című alkotását brácsára és együttesre. A mű az Ensemble Intercontemporaine felkérésére készült, bemutatója 2019. február 16-án volt a Francia Rádióban. Idén május 18-án a Budapest Music Centerben Bársony Péter lesz a magyarországi bemutató szólistája, az UMZE együttesét Vajda Gergely vezényli. Ennek az előadásnak a kapcsán kérdeztük a zeneszerzőt.

Milyen komponálási elképzelések mentén született meg a Hesperus?

Ez a mű egy ensemble-sorozat harmadik darabja: Először a Chuang Tzu’s Dream készült el csellóra és együttesre, majd a Trance hegedűre és együttesre, végül ezekhez csatlakozik a Hesperus brácsára és együttesre. Ezek a kompozíciók voltaképpen versenyművek, és engem ebben a műfajban főleg az érdekel, hogy a szólóhangszer lehetőségeit minél színesebben bemutassam. A kísérőegyüttes polifon hátteret rajzol a szólóhangszer mögé, mintha a szólista árnyékát jelenítené meg, s egyúttal egyfajta visszhangként is működik, ami átvesz és átalakít motívumokat és más zenei elemeket a szólistától.

   Photo: VivienNaomi Photography

Volt-e valamilyen közvetlen inspiráció?

Volt többféle is, például 2016-ban Svájcban hallottam Mark Andre hij 1 című zenekari darabját: hatalmas apparátus a színpadon, ami mindvégig csak egészen halk neszeket szólaltat meg. Erősen hatott rám ez a hangzás, és valami hasonlót kerestem a Hesperusban is. A Hesperus ugyanakkor, ahogy a címe is mutatja, az Esthajnalcsillag pislákolásának látványát, vagyis egy vizuális benyomást, igyekszik akusztikus eszközökkel visszaadni. Az is fontos volt számomra, hogy sötétedés után a fülünk sokkal érzékenyebb a világ neszeire, és ezért törekedtem egyfajta selymes hangzásra, és arra is, hogy a darab – egy rövid dinamikai tetőponttól eltekintve – mindvégig nagyon halk maradjon. Régóta foglalkoztat, hogy hogyan lehet zörejek és zenei hangok között transzformációkkal közvetíteni. A Hesperusban zörejszerű elemektől jutunk el a zenei hangokhoz, majd vissza a zörejekhez. A Lethe című vonószenekari darabom éppen fordított utat jár be, a zenei hangoktól a zörejekig és vissza.

Mennyiben határozták meg a mű karakterét a szólóhangszer adottságai?

A darab megírása előtt konzultáltam Bársony Péterrel, aki most a magyarországi bemutató főszereplője lesz. Emlékszem, az egyik első mondata ez volt: Ne feledd, hogy a brácsa egy alt hangszer, amelynek a mély regisztere, leginkább a C-húrja, szól gyönyörűen, és nem jó azok hibájába esni, akik a magasabb regisztereket akarják melodikusan használni. Ezt a figyelmeztetést megfogadtam, és elhatároztam, hogy a magasabb regisztereket főleg üveghangként fogom használni. Ennek megfelelően a brácsaszólamot úgy terveztem meg, hogy darab folyamán a magas üveghangoktól lesüllyed a C-húrra, majd ismét felemelkedik a magas fekvésbe. Ez az ív rajzolódik rá a kíséretnek a zajoktól a zenei hangokig eljutó, majd a zajokhoz visszatérő irányára.

Kurtág György 95 éves

2021. február 15.

„Minden hangjegy, amit leír, lényegi. Soha nincs benne semmi csevegés. Soha nincs benne az, hogy bárkinek, akár a közönségnek tetszeni akarna. Számára csak az igazság, a lényeg létezik, az, hogy a zenében soha nem lehet hazudni. ” - Így foglalta össze a közelmúltban Heinz Holliger barátja és zenésztársa, a hamarosan 95. születésnapját ünneplő Kurtág György életét és munkásságát. Holliger rövid, megfontolt kijelentései mintha Kurtág köztudottan aforisztikus zenei stílusát visszhangoznák.

 „Az ember sohasem érkezik elkésve” - mondta egyszer Kurtág, utalva lassú, aprólékos munkamódszerére. Érett zeneszerzői karrierjét 1958-ból datálja, amikor egy év párizsi tartózkodás után visszatért magyarországi elszigeteltségébe a vasfüggöny mögött, életfeladata tudatában, és hogy – mint évtizedekkel később fogalmazott – „külső körülmény nem befolyásolhatják már azt, ami ettől kezdve velem történik.”

Ez a több mint hatvan éves gondolat ma is érvényes, mivel Kurtág rendíthetetlenül követi a saját útját. Kezdetben zeneszerzőként és tanárként egyedülálló zeneiségének híre csak a magyar rajongók egy kis köre számára vált ismertté. A Bornemisza Péter mondásai 1968-ban észrevétlen maradt Darmstadtban. De nem így A boldogult R. V. Trouszova üzenetei tizenöt évvel későbbi bemutatója Párizsban, amit utóbb Pierre Boulez vett hanglemezre. És azóta a kurtágiánusok tábora lassanként megszámlálhatatlanná nőtte ki magát. Zenéjének középpontja megváltoztathatatlan, de a zenei megnyilvánulások megdöbbentően változatosak: az éteritől a közönségesig, a szelídtől a kegyetlenig, a fenyegetőtől a groteszkig. Ebben a teljes spektrumban az a közös, hogy a gesztusok mindig közvetlen és egyértelmű módon kommunikálnak a hallgatóval.

Hetven év zeneszerzésének záróköveként mutatkozik meg Kurtág Beckett-operáját, a Fin de partie, amelyet hét év munkája után fejezett be. „A huszadik századi zene utolsó remekműve” – mondta róla Axel Ross a 2018-as milánói premier után. Az opera magában foglalja a kurtági gesztusok enciklopédiáját, de egyúttal egy két órán átívelő drámai folyamatot is képvisel.

 A premier óta, kilencvenes éveiben járva sem hagyta abba az alkotást: új zongoradarabok, rövid vokális kompozíciók rendszeresen elhagyják műhelyét. Az UMP Editio Musica Budapest, immár hat évtizede legfontosabb kiadója, a közelgő 95. születésnapot a Játékok X. kötetének megjelenésével ünnepli, amely 2002 és 2011 között írt zongoradarabokon kívül tartalmaz még néhány kompozíciót az 1940–80-as évekből is, kivételes betekintést engedve a korábbi évek Kurtág-műhelyébe is.

Az új kiadások elkészítése és a régiek felülvizsgálata folyamatos eszmecserét jelent a zeneszerzővel, izgalmas kihívást és állandó tanulási folyamatot, mind szakmai, mind személyes értelemben. Kívánjuk tehát Neki, magunknak és az egész zenei világnak, hogy ez az eszmecsere még hosszan folytatódjék.

az UMP Editio Musica Budapest csapata

Száz éve született Szőllősy András

2021. január 26.

„A harmadik mester” – hűséges monográfusa, Kárpáti János nevezte így a száz éve, 1921. február 27-én született Szőllősy Andrást. Harmadik a vele szinte egyidős, szintén Erdélyben született, majd a budapesti Zeneakadémián végzett Ligeti György és Kurtág György mellett – vagyis inkább világhírűvé vált kortársai mögött.

A zeneszerzői életmű terjedelemre nézvést vékony, alig harminc önálló kompozíció, legnagyobbrészt az 1970–80-as évekből, amiket néhány „őszike” követett 2002-ig. A pálya kései indulását az magyarázza, hogy bár Szőllősy részben Kodály Zoltán tanítványaként zeneszerzést tanult, az 1960-as évek közepéig néhány filmzene megírása mellett inkább zenetudósnak érezte magát, aki nagy elődei, Kodály és Bartók Béla zeneművei és írásai összegyűjtését és jegyzékbe foglalását tekintette fő feladatának (Bartók-jegyzéke, az Sz-számok máig használatosak a Bartók művek azonosítására).

Friss impulzust a zeneszerzéshez a neves fuvolista, Severino Gazzelloni felkérése hozta 1964-ben (Tre pezzi). Úgy hírlik, ezzel a sorozattal Szőllősy a nyugat-európai avantgarde-tól elbűvölt, fiatalabb pályatársainak akarta megmutatni, hogy neki is van önálló elképzelése a korszerű hangvételről. Az igazi áttörést 1968-ban a vonószenekarra írt III. concerto hozta, amit az UNESCO 1970-es szemléjén az Év kompozíciójának választottak. A III. concerto már magában hordozza a következő évtizedek Szőllősy-stílusának vonásait: a szigorú szerkezetet, az aleatória benyomását keltő, valójában igen pontos notációt, de egyúttal egy tragikus világlátás szemérmesen kifejezett  lenyomatát, ami olyan vissza-visszatérő intonációkban jelenik meg, mint a siratók, korálok vagy éppen temetői harangozás megidézése.

Az 1970–80-as években magyar zenekarok felkérései mellett számos külföldi megrendelője is akadt Szőllősynek, így a Dresdener Staatskapelle (Preludio, Adagio e Fuga), a BBC Wales (Canto autunno), a holland Ensemble M (Pro somno  Igoris Stravinsy quieto) vagy a Berlini Biennálé (Elegia). Az 1980-as években új színt jelentettek a vokális művek, amelyek közül kimagaslik a King’s Singers számára komponált Fabula Phaedri, Szőllősy humorának remek példája, és a Miserere.

Utolsó alkotásai: két megrendítő gyászzene, az ifjúkori barát (Passacaglia Achatio Máthé in memoriam) és a mindig támogató zenetudós-kritikus (Addio: György Kroó in memoriam) emlékére. Ezekkel a kompozíciókkal mintha már maga Szőllősy is búcsúzna, ugyanúgy vonós hangszerek hangjával, ahogy évtizedekkel korábban, a III. concertóban is vonósok szólaltatták meg először a zeneszerző saját hangját.

Hallgasson 1 órányit Szőllősy András zenéjéből!

A G. Ricordi & Co., New York exkluzív, globális kiadási megállapodást kötött amerikai zeneszerzőkkel: Michael Gordonnal, David Langgel és Julia Wolfe-fal

2020. szeptember 14.

Fotó: Peter Serling

Los Angeles, 2020. szeptember 14. – A G. Ricordi & Co., New York, a Universal Music Publishing Classical cégcsoport tagja, ma bejelentette, hogy exkluzív, globális kiadói megállapodást kötött három innovatív amerikai zeneszerzővel, a Bang on a Can alapítóival, Michael Gordonnal, David Langgel és Julia Wolfe-fal. Az új megállapodás értelmében Gordon, Lang és Wolfe nagyra értékelt katalógusait világszerte a Ricordi és nemzetközi partnerei képviselik.

Ez az aláírás az első a G. Ricordi & Co., New York számára, amely egyúttal a Universal Music Publishing Group klasszikus kiadói ágának legújabb és Észak-Amerikában legelső tagja, amely a milánói, berlini, londoni és budapesti zeneműkiadókhoz csatlakozik.

A zeneszerző-trió művei bekerülnek a Ricordi az elmúlt évszázadok vezető zeneszerzőit tartalmazó katalógusába, amely olyan neveket tartalmaz, mint Rossini, Verdi, Puccini, Varèse, Nono, Battistelli, Francesconi, Haas, Neuwirth és Poppe. A Universal Music Publishing Classical emellett büszkélkedhet a Durand, Salabert, Eschig és a UMP Editio Musica Budapest katalógusaival is, amelyek olyan ünnepelt, nemzetközi jelentőségű zeneszerzőket tartalmaznak, mint Debussy, Ravel, Milhaud, Poulenc, Messiaen, Dusapin, Kodály és Kurtág.

„Ez meghatározó pillanat a Ricordi és Észak-Amerika egész új zenei tájképének szempontjából, mivel Michael, David és Julia paradigmaalkotó zeneszerzők, akiknek határtalan kreativitása az elkövetkező nemzedékek közönségét is vonzani fogja” – mondta Jude Vaclavik, a G. Ricordi & Co., New York kiadói és promóciós vezetője. „Nagyra értékeljük ezt a ritka lehetőséget, hogy partnerkapcsolatba lépjünk ezekkel az ikonikus zeneszerzőkkel. Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy egyedülállóan fontos katalógusaik kezelésével minket bíztak meg.”

Noha a zene jelenét és jövőjét érintő elképzelésük egy irányba mutat, mindegyik zeneszerző egyedi módon járul hozzá a közös zenei szövethez. „Gordon a Bang on a Can állandó kísérletezője, – írja Alex Ross, a The New Yorkerben, akit a sűrűn forgó textúrák vonzanak.”

Lang különösen vokális zenéjével vált ismertté, beleértve innovatív operái folyamatosan növekvő katalógusát. Ross szerint: „Bárki, aki ragaszkodik ahhoz az előítélethez, miszerint a kortárs klasszikus zene képtelen a legközvetlenebb szépségre, tegye le ezt a magazint, és hallgassa meg a Theatre of Voices felvételét. Ha valaki soha nem tér vissza az újsághoz, nem fogom hibáztatni.”

William Robin, szintén a The New Yorkerben így ír: „Wolfe elkötelezettsége a pluralista populizmus iránt – mind a zenei stílusban, mind a politikai tartalomban – teheti őt a Bang on a Can a jelen számára legérvényesebb zeneszerzőjévé. Ez a demokratikus lendület őt Aaron Copland örökösévé is teszi, akinek a baloldali politikája irányította az ikonikus amerikai hangvétel megteremtését.”

 

MICHAEL GORDON

Michael Gordon monumentális és magával ragadó műveiről ismert. Gordon Decasiaja 55 térben elhelyezett, áthangolt és erősített hangszerre (ami Bill Morrison kultikus-klasszikus filmjének zenéjeként is szolgál) szerepelt a Los Angeles-i Filharmonikusok Minimalist Jukebox Fesztiválján és a Southbank Centre Ether Fesztiválján. Gordon Timberjét, ezt az ütős szextettre írt virtuóz alkotást, amelyet erősített, mikrotonális szimantrákon kell megszólaltatni, minden földrészen előadták már, többek között a Slagwerk Den Haag az amszterdami Musikgebouw-ban, a Mantra Percussion a BAM-ban (New York), a So Percussion a londoni Barbicanben, az Ictus a berlini MaerzMusikon, és az amerikai National Public Radióban egy Lowe-faanyagboltból is közvetítették élőben. A Timbert Jóhann Jóhannsson, az Oneohtrix Point Never és a Squarepusher remixelte.

Gordon művei a hangszerek elhelyezését használják ki, létrehozva egy beburkoló, hipnotizáló hangzó környezetet. A 120 zenészre és a helybeli klamath törzs dobosaira írt Natural Historyt Teddy Abrams karmester mutatta be a Crater Lake (Oregon) partján, és ez a tárgya a Public Broadcasting Service Szimfónia természetre című dokumentumfilmjének. A BBC Proms megbízásából készült a Big Space, amelynek bemutatója a londoni Royal Albert Hallban volt, s amelyben a zenészek minden irányból körülvették a közönséget. A 7 fagottból álló Rushest nemrég a Park Avenue Armory-ban (New York) szólaltatták meg, és a London Contemporary Orchestra tagjai is előadták a Queen Elizabeth Hallban. A City Symphonies-trilógia – Gotham New Yorknak, Dystopia Los Angelesnek és El Sol Caliente Miami Beachnek – összekapcsolja a zenét Bill Morrison filmrendező filmjeivel, melyek az egyes városok lényegét ragadják meg.

Gordon kórusművei közé tartozik az A Western, amelyet a hamburgi Elbphilharmonie-ban mutatott be Paul Hillier és a Theatre of Voices és az Anonymous Man című önéletrajzi kórusmű, amelyet The Crossingnak írt, és amely Gordon saját utcájáról és két ott élő hajléktalan férfival folytatott beszélgetéseiről szól. Az operák között szerepel a What to wear a legendás New York-i rendezővel, Richard Foremannel és az Acquanetta a bálványromboló Daniel Fishsel.

Gordon műveire a wuppertali Pina Bausch Tanztheater, Wayne McGregor Random Dance Companyje, továbbá a stuttgarti, a zürichi, a londoni királyi, a miami és a skót balett-társulatok készítettek koreográfiákat. A legfrissebb lemezfelvételek között szerepel a Clouded Yellow, Gordon valamennyi vonósnégyese a Kronos Quartet előadásában.

DAVID LANG

David Lang az egyik legtöbbet játszott kortárs amerikai zeneszerző. Nagyra értékelik vokális zenéjéért, közte a Pulitzer-díjjal kitüntetett the little match girl passionért, valamint színházi képzelőerejéért, ami operáiban, táncjátékokhoz és filmekhez, valamint nagyszabású rendezvényekhez és installációkhoz kapcsolódó kísérőzenéiben mutatkozik meg. Paolo Sorrentino Ifjúság című filmjéhez írt zenéjét Golden Globe, Critics’ Choice és Oscar-díjra is jelölték. Nemrégiben Lang szerezte Paul Dano rendezői debütálásának, a Vadon című filmnek, valamint Patty Jenkins Bimbózó virág (I am the Night) című TV-sorozatának zenéjét.

A legújabb művei között szerepel a prisoner of state (saját librettójára), amit 2019-ben a New York-i Filharmonikusok mutatott be, ez a zenekar a mű megrendelője, együtt a rotterdami De Doelennel, a londoni Barbican Centre-rel, a barcelonai l’Auditorival, a Bochumi Szimfonikusokkal, a Malmöi Operházzal és a bruges-i Concertgebouw-al; a the writings a Carnegie Hall és a holland Kamerkoor megbízásából készült, és a Hangok Színháza mutatta be; a the mile-long opera Elizabeth Diller építész közreműködésével született, és New York City mérföld hosszú, megemelt parkjában, a The Highline-ban mutatták be; a the loser, amellyel megnyitották a 2016-os Next Wave Fesztivált a Brooklyn Zeneakadémián, és amelynek Lang zeneszerzője, librettistája és rendezője is egyszemélyben; a Lincoln Center Mostly Mozart-fesztiválján ezer énekes közreműködésével bemutatott the public domain; az anatomy theater című kamaraopera, ami a Los Angeles Operában és a New York-i Prototype Fesztiválon hangzott el; a So Percussion együttes és a zenekarok konzorciuma számára készített man made című versenymű, amit többek között a BBC Symphony és a Los Angeles-i Filharmonikusok is műsorára tűzött; a mountain, amit a Cincinnati Symphony rendelt meg; a death speaks, egy Schubert nyomán írott dalciklus, amit rockzenészek, köztük Bryce Dessner a Nationalből és Shara Worden a My Brightest Diamondból, adott elő; a the whisper opera, amely Tony Arnoldnak és az International Contemporary Ensemble-nak íródott; valamint a love fail, ez az egész estét kitöltő kompozíció az Anonymous 4 régizenei énekes együttes számára, Lang librettójára és rendezésében.

Lang a Yale School of Music zeneszerzés professzora, és a princetoni Advanced Study Institute rezidens művésze.

 

JULIA WOLFE

Julia Wolfe zenéjét megkülönbözteti az intenzív fizikalitás és a fáradhatatlan erő, amely az előadókat szélsőségekbe tolja és megragadja a közönség figyelmét. A New York-i Filharmonikusok, a The Crossing és a New York-i Young People’s Chorus által bemutatott Fire in my mouth, e zenekarra és a női karra írt nagyszabású alkotás 2019-es ősbemutatója után széles körű elismerést aratott; az egyik kritikus a művet így értékelte: „a magasfokú zenei dráma nagyszabású teljesítménye ez, egyike a legerőteljesebb képzelettel és érzelmi tartalommal rendelkező műalkotásnak, amivel valaha is találkoztam.” (The Nation Magazine)

A Fire in my mouth bemutatójának felvételét a Decca Gold adta ki és két Grammy-nevezést is kapott (a legjobb kortárs klasszikus kompozíció, a legjobb zenei rendezésű klasszikus album). A mű az amerikai munkásokról szóló sorozat harmadik része: a 2009-es Steel Hammer, amely a népi hős John Henryről szól, és a 2015-ben Pulitzer-díjat nyert Anthracite Fields, egy egész estés oratórium kórusra és hangszerekre, amely szóbeli elbeszéléseken, interjúkon, beszédeken és más eseményeken alapul, és azoknak az embereknek állít emléket, akik kitartottak Pennsylvania antracitbányáiban. Mark Swed, a Los Angeles Times kritikusa így írt az Anthracite Fieldsről: „nemcsak az elveszett nehéz életek szomorúságát, hanem egy mára ugyancsak elveszett hétköznapi életmód édességét és szenvedélyét is megragadja. Ez a zene túlzások nélkül igéz meg, jelentős, mély műalkotás.”

Wolfe tekintélyes mennyiségű művet írt vonósokra, a kvartettektől a nagyzenekarig. Zenéjét világszerte megszólaltatták és rögzítették az Argo, a Cantaloupe Music, a Decca Gold, a Point Universal, a Sony Classical és a Teldec lemeztársaságok.

A 2015-ös zenei Pulitzer-díj elnyerése mellett Wolfe a 2016. évi MacArthur ösztöndíj nyertese, 2015-ben elnyerte a zenei Herb Alpert díjat, és 2019-ben a Musical America az Év Zeneszerzőjévé választotta. A New York University Steinhardt School oktatója.

 

A Universal Music Publishing Group névjegye

A Universal Music Publishing Group (UMPG) a világ egyik vezető zenei kiadója, 46 országban 48 irodával. A Los Angeles-i székhelyű UMPG a világ legfontosabb dalszerzőinek és katalógusainak minden műfajában képviseli a zenét. Közéjük tartoznak: az ABBA, Adele, Jhené Aiko, Alabama Shakes, Alex Da Kid, Axwell & Ingrosso, J Balvin, Bastille, Beach Boys, Beastie Boys, Bee Gees, Irving Berlin, Leonard Bernstein, Jeff Bhasker, Justin Bieber, Benny Blanco, Chris Brown, Kane Brown, Mariah Carey, Michael Chabon, Kenny Chesney, Desmond Child, The Clash, Coldplay, J. Cole, Elvis Costello, DaBaby, Jason Derulo, Alexandre Desplat, Neil Diamond, Disclosure, Dua Lipa, Billie Eilish, Danny Elfman , Eminem, Gloria és Emilio Estefan, Firenze + a gép, jövő, Martin Garrix, Selena Gomez, Ariana Grande, Al Green, Halsey, Emile Haynie, Jimi Hendrix, Don Henley, Hit-Boy, Sam Hunt, Imagine Dragons, Carly Rae Jepsen, Tobias Jesso Jr., Billy Joel, Elton John / Bernie Taupin, Joe Jonas, Nick Jonas, Alicia Keys, Lil Baby, Lil Yachty, Linkin Park, Logic, Demi Lovato, a Mamas & the Papas, Steve Mac, Maroon 5 Dave Matthews, Shawn Mendes, Metallica, Metro Boomin, Miguel, Nicki Minaj, Stephan Moccio, Maren Morris, Mumford & Sons, Randy Ne wman, New Order, Ne-Yo, Pearl Jam, Post Malone, Quavo, Otis Redding, REM, Red Hot Chili Peppers, Rex Orange County, Rosalía, Carole Bayer Sager, Gustavo Santaolalla, Sex Pistols, Carly Simon, Paul Simon, Britney Spears, Bruce Springsteen, Stax (East Memphis Music), Harry Styles, Taylor Swift, SZA, Shania Twain, Justin Timberlake, U2, Keith Urban, Troy Verges, Jack White, Zedd és még sokan mások.

Kurtág-átdolgozások: beszélgetés Olivier Cuendet-vel

2020. május 6.

Az ismert svájci zeneszerző-karmester, Olivier Cuendet évtizedek óta működik együtt Kurtág Györggyel. Ennek a közös munkának egyik eredményét, a …concertante… kamaraegyüttesre áthangszerelt változatát 2020. január 16-án mutatta be Amszterdamban az Asko|Schönberg együttes, majd két héttel később Washingtonban is előadták. A közeljövő tervei között szerepel a Zwiegespräch szintetizátorra és zenekarra írt változatának lemezfelvétele, illetve egy ütős-zenekari változat bemutatása.

Hogyan ismerkedett meg Kurtág zenéjével? Melyek azok a vonások, amelyek a leginkább megragadták benne?

Körülbelül 25 évvel ezelőtt terveztem előadni a Grabstein für Stephant a Kammerorchester Basellal, és egy közös barátunk révén először dolgozhattam Kurtággal, aki jelen volt néhány próbán és egy koncerten. Az első pillanattól kezdve nagyon jól megértettük egymást, és tetszett neki, ahogyan Haydnt vezényeltem! Számomra Kurtág zenéjének legérdekesebb vonása a klasszikus zenébe nyúló mély gyökerei, valamint ahogyan a zenei múltat és az atonalitást természetes és egyedülálló módon ötvözi, miközben a leginnovatívabb zeneszerzői eszközöket használja. Egy másik fontos pont, hogy minden műnek, sőt minden szakasznak rendkívüli kifejező és szerves jellege van: nincs egyetlen hang sem az egész életműben, ami ne lenne beszédes vagy ne mondana valamit!

Mostanáig Kurtág három kompozícióját dolgozta át: két esetben az átdolgozások az eredeti partitúra kibővítései (Zwiegespräch és Játékok), a harmadik pedig egy redukció (… concertante…). Miért választotta ezeket a műveket?

Nem mondhatom, hogy én választottam a műveket, inkább a művek választottak engem. Amikor felismertem Kurtág egyik nagyon egyedi munkamódszerét, vagyis hogy folyamatosan újrahasznosítja korábbi műveit és gyakran merít a régebbi kompozíciókból, különösen a Játékokból, megkérdeztem tőle, hogy megpróbálhatom-e különféle technikákkal és improvizációkkal néhány zongoradarabját hangszeres együttesre átültetni. Ezeket az első kísérleteket többször előadtuk együttesemmel, az EnsemBle BaBel-lel, többek között Budapesten is. Az első, többnyire improvizált próbálkozások után Kurtág arra ösztönözött, hogy néhányat rögzítsek írásban is; az eredmények nagyon távol voltak az improvizációtól, ám a „játék” ötletét megtartottuk a Játékokból. Időközben ifjabb Kurtág György megkérdezte, hogy volna-e kedvem foglalkozni a Zwiegesprächhel, majd a ...concertante…-val. Mindkét mű nagyszerű zene, ám egyensúlyi problémákkal:  a Zwiegesprächben a vonósnégyes és a szintetizátor között, a …concertante…-ban pedig a két szólista és a nagyon nagy méretű szimfonikus zenekar között. A kihívás az volt, hogy megfelelő teret biztosítsunk a zene számára, valamint a zenei anyag átalakítását (Zwiegespräch) vagy egyszerűsítését (…concertante…) kellett elvégezni.

A Zwiegespräch esetében nemcsak hangszerelést készített, hanem egy teljesen új változatot is, a szintetizátor helyett ütőhangszerekkel; ezt a verziót a Luzerni Fesztiválon tervezik bemutatni. Hogyan alakult ki ez az új változat?

Ifjabb Kurtág György közreműködése a Zwiegesprächben, vagyis a szintetizátor szólama, részben előre felvett, részben élőben játszott zene, és ennek nem is létezik lejegyzése. Tehát senki más nem tudja előadni, csak ő maga. Ezért azt javasoltam, hogy cseréljük ki a szintetizátort egy ütős szólistára, aki újfajta párbeszédet kezdeményezhet a zenekarral. Nem arról van szó, hogy a szintetizátor hangjait ütőhangszerekkel utánoznánk, hanem hogy az apja zenéjével dialogizáló fiú zenei szándékait, zenéjének felépítését és poétikáját egy másik hangzó világába ültessük át. Mivel a fiú zenéje nem mindig rögzített, előadásról előadásra változik, bőven engedtem teret ütős szólistának a rögtönzésre, bizonyos szabályokkal és egy szilárd szerkezeten belül. Így a Zwiegespräch, az apa és a fiú közötti párbeszéd, kiterjeszthetővé vált egy szólista és egy zenekar, illetve az írott és a rögtönzött zene közötti párbeszédre.

Milyen modelljei voltak egy kurtági együttes hangjának megleléséhez?

Ez egy kényes kérdés. Első reakcióm természetesen Kurtág hangszeres műveinek tanulmányozása volt – zenekarra és együttesre írt darabjainak nagy részét vezényeltem már –, és ezek valóban a hangszerelés kincsestárai! De Kurtág maga kérte, hogy kevésbé legyek tiszteletteljes, és ne utánozzam hangszerelésének eszközeit, vagyis azt akarta, hogy pimaszabb legyek, találjak ki másfajta hangzásokat és „javítsam ki,” amit ő írt. Inspirációként megemlíthetem Stravinsky Les Noces-át, a harmonikát használó népzenéket, Varèse-t vagy Stockhausent. De elsősorban megpróbáltam elfelejteni az eredeti műveket, és megtalálni minden egyes frázishoz, akkordhoz, szakaszhoz a legjobb megszólalási módokat és színeket.

Hogyan tudott együtt dolgozni Kurtággal?

Együttműködésünk mindig a kölcsönös bizalmon és megértésen alapult; rengeteget tanultam a vele folytatott megbeszélésekből és próbákból, nemcsak a műveiről, hanem általában is a zenéről! Van, amikor elküldök neki oldalakat az átdolgozásomból, és ő észrevételeket tesz, vagy éppen felhívom, hogy kérdezzek valamit. De a legjobb mindig az, ha közvetlenül tudok vele dolgozni, megvitatva a partitúrát és az előadások felvételeit; bár időnként nem könnyű nehéz, hogy egy-egy probléma mennyiben az interpretáció, a felvétel, vagy éppen a hangszerelés következménye. Kurtág mindig rendkívül igényes, de elsősorban önmagával szemben, kritizálva a saját művét. Könnyen előfordul, hogy egyik nap mond valamit, másnap pedig az ellentétét: a probléma az, hogy rendszerint mindkétszer igaza van, nekem pedig választanom kell a lehetőségek közül.