A zeneművek útja a szerzőtől az előadóig

A zeneműkiadó feladata a szerzők zenei gondolatait az előadók számára megfelelően olvasható, inspiráló és jól használható formába önteni; gondoskodni a művek megismertetéséről, terjesztéséről és jogszerű felhasználásáról. Háromnegyed évszázados tapasztalattal a hátunk mögött hozzáértéssel, elkötelezetten és lelkesen végezzük ezt a megtisztelő munkát.

Köszönjük a zeneszerzőknek és zenepedagógusoknak, hogy ránk bízzák műveik gondozását.

Dávid Gyula

 
A Bartók és Kodály után fellépő magyar zeneszerző nemzedék kiemelkedő képviselője. Gazdag életműve színpadi, zenekari, oratorikus, kamara- és szóló műveket egyaránt magában foglal. Bár ritkán alkalmazott konkrét népdal-idézeteket, fiatalkori műveiben jelen vannak a népzenei minták. Élete utolsó két évtizedében atonális és dodekafón kompozíciókat írt. 1949-ben komponált Fúvósötösével az új magyar zenében mindmáig reprezentatív szerepet betöltő műfajt teremtett.
 

Életrajza

Kecskeméten született, 1913. május 6-án. A budapesti Zeneakadémián 1938-ban szerzett zeneszerzés-diplomát Siklós Albert és Kodály Zoltán tanítványaként. Kerényi György ösztönzésére és segítségével bekapcsolódott a Kodály Zoltán vezette népdalgyűjtésbe, emellett zenekritika-írással is foglalkozott. 1938–45 között különböző zenekarokban brácsázott, 1945–49 között a Nemzeti Színház karmestere, 1949 után a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese zenekarának vezetője volt. 1951-től 1960-ig a Zeneakadémián fúvós kamarazenét, zeneelméletet és fúvós hangszerelést tanított, 1964-től nyugdíjazásáig a Zeneakadémia tanárképző tagozatának tanára volt. Részt vett a Magyar Zeneművészek Szövetségének megalapításában.
1977. március 14-én hunyt el Budapesten.
  

Díjai és kitüntetései

Kossuth-díj (1957), Erkel-díj (1952, 1955)
Hegedű
1.500 Ft
Fúvósötös
3.200 Ft
Fuvola és zongora
2.500 Ft
Kórus - Vegyeskar a cappella
350 Ft
Fúvósötös
1.200 Ft
Énekes kamarazene
1.500 Ft
Rézfúvós szextett
2.000 Ft
Brácsa és zongora
3.200 Ft
Brácsa és zongora
1.500 Ft
Kürt és zongora
2.000 Ft
Fúvósötös
2.000 Ft
Brácsa és zongora
1.500 Ft

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Örömmel adunk hírt új kiadványokról, akciókról.

Csatlakozzon

a zeneoktatás iránt érdeklődők és a zenerajongók közösségéhez!