Dohnányi Ernő (1877. július 27. Pozsony – 1960. február 9. New York) Liszt mellett a legnagyszerűbb magyar zongoraművész, hatása generációkon át a zeneélet minden területén kimutatható volt. Magyarország zenei kultúrájának első építőmestere a 20. században.

Élete és művei

Dohnányi első iskoláit Pozsonyban végezte. A gimnázium befejezése után a Budapesti Zeneakadémiára jelentkezett. Az első nagy tehetségű magyar volt a Zeneakadémián, az ő példája és személyes közbenjárása vezette Bartókot (régi iskolatársát) ugyenerre a szakra. Dohnányi Thomán Istvánnál tanult zongorát és Koessler Jánosnál zeneszerzést, és három év múlva, 1897-ben szerzett művészdiplomát.

Op. 1-es c-moll Zongorakvintettjére (melyet 67 kisebb fiatalkori műve után komponált) 1895-ben már Brahms is felfigyelt, és ő hozta létre a darab bécsi premierjét. 1899-ben op. 5-ös Zongoraversenyéért Bösendorfer-díjat kapott, és 1900-ra már Európában és Amerikában is Liszt után a legnagyobb magyar zongoristának és zeneszerzőnek tartották. 1905-ben Joachim tanári állást ajánlott neki a Berlini Főiskolán. Dohnányi tíz évig maradt Berlinben, 1908-tól mint az akadémia professzora. Emellett folytatta koncertkörútjait, és Berlinben komponálta néhány legjobb művét. 1915-ben visszatért Budapestre.

1919–21-ben ért pályája csúcsára, amikor (vendég előadóművészek hiányában) minden évadban csak Budapesten mintegy 120 koncertet adott. Bartók szerint Dohnányi maga volt egész Magyarország zeneélete. 1916-tól a budapesti Zeneakadémián zongorát tanított, melyhez 1917-ben egy átfogó reformtervet készített. A tervezet bizonyos részeit a gyakorlatba is átültette, amikor 1919 februárjában a Tanácsköztársaság kormánya kinevezte igazgatónak. 1919 októberében azonban leváltották, és Hubayt állították a helyére. 1921 és 1927 között évente koncertturnéra utazott az USA-ba és 1925-ben a New York-i Szimfonikusok vezető karnagya lett.

1928-ban visszatért a Budapesti Zeneakadémiára, ahol a zongora és zeneszerzés szakot igazgatta. 1931-ben kinevezték a Magyar Rádió zeneigazgatójává, és 1934-ben újra igazgatói kinevezést kapott a Zeneakadémián. 1941-ben lemondott igazgatói posztjáról, nem akarta kiszolgálni a zsidóellenes rendszert. 1944 novemberében Ausztriába távozott. Nagyszabású angliai koncertturnékon vett részt (1947–48) és már-már feltámadtak nemzetközi sikerei, amikor családi okok miatt arra kényszerült, hogy az óceán túlpartján találja meg a biztonságot. Néhány hónapig az argentínai Tucumánban a zongora tanszak igazgatója volt, azután 1949 szeptemberében végleg Tallahasséban telepedett le mint a Florida Állami Egyetem zongora- és zeneszerzéstanára. 1956-ban utoljára lépett föl az Edinburgh Fesztiválon. Halála előtt hanglemezfelvételeken dolgozott, amikor a világ minden tájáról újra meghívások érkeztek hozzá.