Kodály Zoltán (1882. december 16. Kecskemét – 1967. március 6. Budapest) a népzenei forrásokból táplálkozó új magyar műzene egyik megalkotója és a széles társadalmi alapú zenei kultúra fejlesztésének elindítója.

Édesapja Szobon (1883–84), Galántán (1885–­92) és Nagyszombatban (1892­–1910) volt a MÁV állomásfőnőke. Kodály életének első tizennyolc évét vidéken töltötte. Otthonában sokféle hangszert és a zeneirodalom néhány klasszikus remekművét is megismerte. A nagyszombati Érseki Főgimnáziumban tanult, és valamennyi tárgyban kiváló eredményt ért el, különösen az irodalomban és a nyelvekben tűnt ki. Szinte önerőből tanult meg zongorázni, hegedülni, brácsázni és gordonkázni. Énekelt a templomi kórusban és komponálni kezdett. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen és az Eötvös Kollégiumban széles körű műveltséget szerzett, párhuzamosan megkezdte tanulmányait a Zeneakadémián. Koesslernél tanult zeneszerzést, és 1904-ben zeneszerzői diplomát, 1905-ben magyar–német tanári oklevelet, majd 1906-ban bölcsészdoktori címet szerzett A magyar népdal strófa-szerkezete c. disszertációjáért.

1905 augusztusában indult először népzenegyűjtő körútra, amit évtizedekig folytatott; 1906-ban ösztöndíjjal Berlinbe, és néhány hónap múlva Párizsba utazott. Hathónapos tanulmányútjának legnagyobb élményét a Debussy zenéjével való találkozás jelentette. Visszatérése után a Zeneakadémia tanárává nevezték ki. 1911-ben a kortárs művek hiteles előadása érdekében Kodály, Bartók és mások megalapították az Új Magyar Zene Egyesületét. Néhány évvel később azonban az egyesület feloszlott. 1917 novembere és 1919 áprilisa között Kodály zenekritikusként csaknem félszáz cikket közölt a Nyugatban és a Pesti Naplóban. A Magyar Tanácsköztársaság bukása után felmentették a Zeneakadémia aligazgatói tisztsége alól, és két évet kellett várnia, amíg ismét taníthatott.

1921-ben belső és külső elszigeteltségéből a Psalmus Hungaricus átütő sikere és az Universal Edition szerződése vezette ki. 1926-ban pályája új lendületet vett Háry János c. daljátékának bemutatásával. Gyakori külföld szereplései nem vonták el figyelmét a magyarországi feladatokról. Nevelő munkáját kiszélesítette, zenei ének- és olvasógyakorlatokat írt, és kórusműveket komponált, előadásokat tartott, cikkeket írt, országszerte hangversenyeken vezényelt, és valóságos harcot vívott a zenei írástudatlanság és félműveltség ellen. Az 1930-as évek elejére mindenfajta hivatalos támogatás nélkül elindította az országos Éneklő Ifjúság mozgalmat, tíz évvel később pedig elérkezettnek látta az időt az alapfokú iskolai zeneoktatás radikális reformjára.

Eközben Kodály zeneszerzői és tudományos pályáján további sikereket ért el. 1937-ben, számos résztanulmány után megjelent átfogó monográfiája, A magyar népzene, és 1934-től megbízták a magyar népzenei gyűjtemény sajtó alá rendezésével, ezt a munkát Bartók emigrációja után egyedül folytatta. 1943-ban a Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. A háború alatt mentette az üldözötteket, de aztán feleségével együtt neki is rejtőzködnie kellett – egy budapesti zárda pincéjében talált menedéket. A békekötés után sok intézménytől kapott meghívást: a Nemzetgyűlés képviselővé választotta, ő lett a Zeneakadémia igazgatótanácsának elnöke; a Magyar Művészeti Tanács és a Zeneművészek Szabad Szakszervezete elnökké választotta, és a Tudományos Akadémia rendes, majd tiszteletbeli tagja lett, melynek 1946-tól 1949-ig elnöke volt. Kodály magas állami kitüntetésekben részesült (1947, 1952, 1962), három Kossuth-díjat kapott (1948, 1952, 1957). A budapesti (1957), az oxfordi (1960), a kelet-berlini (1964) és a torontói (1966) egyetem díszdoktora lett, a belga Tudományos Akadémia (1957), a Moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium (1963) és az Amerikai Művészetek és Tudományok Akadémiája (1963) tiszteletbeli tagja, 1961-től a Nemzetközi Népzenei Tanács (IFMC) elnöke, 1964-től a Nemzetközi Zenepedagógiai Tanács (ISME) díszelnöke. 1965-ben Herder-díjjal jutalmazták munkáját a kelet–nyugati kulturális kapcsolatok elmélyítéséért. 1960 és 1966 között minden évben hosszú utakat tett külföldön, angol, francia, német, olasz nyelven előadásokat tartott, és különböző konferenciákon elnökölt. Megérte nagyratörő népzenetudományi és nevelési terveinek megvalósulását.