Hírek
Homolya István (1940–2025)
85 éves korában 2025. június 17-én elhunyt egykori igazgatónk Homolya István zenetörténész.
Szakmai pályafutása szinte mindvégig kiadónkhoz kötődött. A Budapest Liszt Ferenc Zeneakadéma zenetudományi szakán végzett tanulmányai (1961-66) után 1969-től szerkesztőként, később főszerkesztő helyettesként számos kiadványunk szerkesztési munkáját irányította. 1986-tól nyugdíjba vonulásáig, 2004-ig vezette a kiadót.
1994-ben közreműködött a Magyar Zeneműkiadók Szövetsége megalapításában, emellett zenetörténészként aktív volt: Palestrináról, Lassusról és Bakfark Bálintról írt könyveivel a magyar zenetudományban és zenei ismeretterjesztésben is fontos szerepet vállalt.
Nehéz időkben vezette cégünket, hiszen igazgatósága 18 éve alatt zajlott le Magyarországon a gazdasági és politikai rendszerváltás és a privatizációból adódó változások miatt számos üzleti kihívásnak kellett megfelelni a zeneműkiadásban is. Bölcsességének, szakértelmének és nagyszerű vezetői képességének köszönhető, hogy az Editio Musica Budapest az akkori új üzleti környezetben is szilárdan és eredményesen megtartotta pozícióját a magyar és nemzetközi zenei életben.
Emlékét szeretettel őrizzük.
Új Kurtág átirat
Kurtág György számára pályája minden szakaszában inspirációt jelentett a zenetörténet korábbi korszakaiból származó remekművek tanulmányozása. Ennek köszönhetően számos átiratot írt régi mesterek (Guillaume Machaut, Orlando Lasso, Frescobaldi, Schütz, Purcell, Bach, Muszorgszkij és Bartók) műveiből zongorára négykézre, két zongorára és szólózongorára. Az átiratok egy része kamarazenei tanári munkáját, másik részük a Kurtág-házaspár közös kamarazenélését is szolgálta és saját hangversenyeik elmaradhatatlan részévé is vált.
Haydn G-dúr vonósnégyesének (op. 76. no.1) Adagio sostenuto tételének átirata szólózongorára ajándékként készült Kurtág Márta 88. születésnapjára 2015-ben. Ez a kiadvány Kurtág György 99. születésnapjára jelent meg az UMPEMB gondozásában.
Teljes lett Bartók és Kodály kórusműveinek új kiadás-sorozata

A 20. század két meghatározó magyar zeneszerzőjének, Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak immár az összes kórusműve új, bővített és gondosan javított kiadásban érhető el. Az új kiadás több olyan művet, illetve műváltozatot tartalmaz, amely még nem jelent meg nyomtatásban. A kiadványok egységes elvek alapján szerkesztett, jól olvasható kottagrafikával, valamint informatív elő-, illetve utószóval jelentek meg.
A Bartók-művek új kiadása a budapesti Bartók Archívumban szerkesztett kritikai összkiadás alapján készült, tartalmazza az énekszövegek magyar és angol fordítását, és részletes tájékoztatást nyújt a művek előadási kérdéseiről és forrásairól.
Kodály kórusműveit a budapesti Kodály Archívumban fellelhető valamennyi forrás ismeretében a zeneszerző kórusműveinek egyik legjobb ismerője és tolmácsolója, Erdei Péter adta közre. A kötetek az UMPEMB kiadásában jelentek meg.
Mindkét zeneszerző kóruséletműve három kötetben jelent meg: vegyeskarok, gyermek- és nőikarok, férfikarok. A kötetek puhafedeles és exkluzív kivitelű, vászonborítású, arany vésettel ellátott változatban is kaphatók. A három vászonborítású kötet kedvezményes áron együtt, díszdobozban is megvásárolható.
A kötetekben található művek egyenként, lapkottaként is megrendelhetők.
Bartók összes kórusműve emellett természetesen elérhető az Összkiadásban is, egyetlen, nagyméretű kötetben, részletes kísérő tanulmányokkal és kritikai jegyzetekkel.
Annak is érdemes megvennie az új kiadványokat, akinek megvannak e művek régebbi kiadásai, hiszen az új kiadás a megbízhatóbb kottaszövegen túl rengeteg új tartalmat is nyújt a karnagyoknak, kórusénekeseknek és zenebarátoknak.
Köszöntjük a Zeneiskolai Partnerprogramhoz csatlakozott iskolákat!
Kiadónk együttműködési programot kezdeményezett a zeneoktatási intézmények felé, amelyhez immár több tucatnyi zeneiskola csatlakozott.
Célunk, hogy felhívjuk a tanárok, a szülők és a tanulók figyelmét a jó minőségű, jogtiszta és eredeti kottából való tanulás és előadás értékeire. Fontos, hogy korszerű és megfizethető lehetőségeket teremtsünk eredeti nyomtatott és digitális kiadványok beszerzésére. További kiemelt célunk, hogy a zenetanárokkal együtt gondolkodva alakítsuk a jövő tananyagait és azok elérési formáit.
Áriapanoráma
Az Áriapanoráma válogatott áriákat tartalmaz 17-19. századi operákból, operettekből és oratorikus művekből, eredeti nyelven, a kezdő és középhaladó szintű magánének-oktatás számára. Valamennyi áriához új, könnyen játszható zongorakíséret készült, néhányhoz recitativo-részlet is tartozik.
A kiadvány része a zongorakíséretek és a korhű hangszereken megszólaló zenekari kíséretek professzionális hangfelvétele.
Deutsch
English
Español
Français
Polski
Română
Slovenský
Slovenščina
中文