Járdányi Pál (1920–1966) Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző, zenepedagógus, néprajzkutató, a 20. század egyik legjelentősebb népzenekutatója volt.

Nagyapja Paulovics József kántor-tanító, iskolaigazgató, apja Járdányi Paulovics István régészprofesszor. Maga Járdányi is Paulovics Pál néven született, 18 éves korában változtatta nevét Járdányira. Zenei tehetségére hamar fény derült, hegedűtanulmányait 1928-ban Rómában kezdte (apja egy évig ott volt régészeti tanulmányúton). Hazatérve Budapestre, Votisky Ilonánál folytatta a hegedülést, majd elkezdett zongorázni is. 1933-tól zeneszerzést tanult Bárdos Lajosnál. Gyermekkorától rajongott Bartók Béla és Kodály Zoltán műveiért. 1930-ban a ciszterciek Szent Imre Gimnáziumába járt, ahol tanára volt többek között Rajeczky Benjamin, a híres ciszterci pap és zenetudós, a későbbi kolléga. 1936-ban (16 évesen) felvételt nyert a Zeneművészeti Főiskolára, ahol Zathureczky Ede (hegedű) tanítványa lett, később Kodály Zoltántól zeneszerzést, Kósa Györgytől zongorát tanult. 1938-ban érettségizett, és – zeneakadémiai tanulmányai folytatása mellett beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem néprajz szakára. Néprajzból 1942-ben diplomázott, egy évvel később pedig doktorált A kidei magyarság világi zenéje című disszertációjával. Ugyanebben az évben diplomázott a Zeneakadémián is.

Jelentős zeneszerzői és kritikusi, valamint tanári munkássága is. Zenekari és kórusműveiben gyakran használ fel népdalokat. Bartókot követi, amkor olyan műveket komponál, amelyekben már nem fedezhetjük fel az eredeti népi melódiát, de a darab hangulatából árad annak magyar volta.