Erkel Ferenc

Zeneszerző, zongoraművész, karnagy és tanár. A magyar zenei romantika – Liszt mellett – legjelentősebb képviselője, a magyar nyelvű nemzeti opera megteremtője. Elsősorban olasz és francia mintákra támaszkodva a magyar verbunkos zene felhasználásával és kifejezési lehetőségeinek kiszélesítésével egységes nemzeti operai stílust teremtett, melyet maradandó nemzeti és zenei értékként társított a magyar történelemből vett szövegkönyvekhez. 
Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóján az EMB digitális formában is elérhetővé tette a zeneszerző számos operaáriájának zongorakivonatos kottáját.
 
Életrajza
 

1810. november 7-én született Gyulán. Nagyapja, Erkel József (1757-1830) zenetanár és temp­lomi orgonista volt Pozsonyban, majd Gyulán, apja, ifj. Erkel József (1787-1855) kántortanítóként és templomi karnagyként működött Gyulán. Első zongora- és zeneelmélet tanulmányait apja és nagyapja irányításával végezte szülővárosában, majd 1822-25-ben a pozsonyi bencés gimnáziumban eltöltött tanulóévei alatt a kiváló képzettségű zeneszerző, Klein Henrik volt a mestere. Zenei ízlésére nagy hatással volt, hogy több alkalommal hallotta Bihari János zenekarának játékát, s jelen volt Liszt Ferenc 1823-as pozsonyi hangversenyén. 1823-tól 1834-ig Kolozsvárott élt, ahol zenetanárként működött, zongoraművészként hangversenyezett és zongoradarabokat (Magyar ábrándok) komponált. Itt került kapcsolatba Ruzitska Györggyel Erdély zenei életének egyik vezéralakjával, s itt végezte első karmesteri tanulmányait. Az opera iránti érdeklődését a magyar történelmi opera első jelentős alkotásának, Ruzitska József Béla futása című dalművének megismerése keltette fel. 1834-ben lépett fel először Pesten, 1835-től a Várszínházban működő Nemzeti Játékszín karmestere, 1836-37-ben a Városi (Német) Színház másodkarmestere volt, ahol alkalma nyílt vezényelni a kor olasz- és német repertoárjának alkotásait. Emellett zongoraművészként is fellépett, nevéhez fűződik Chopin e-moll zongoraversenyének (1835) és (L. Jansa hegedűművésszel) Beethoven Kreutzer-szonátájának pesti bemutatója, repertoárján a klasszikus zongorairodalom jelentős alkotásai mellett európai kortársainak (t.k. Field, Herz, Hummel, Kalkbrenner, Moscheles, Thalberg) művei is szerepeltek. 1839-ben feleségül vette Adler Adélt: házasságukból négy kiváló muzsikus született: Gyula, Elek, László és Sándor. 1838 januárjában - Hei­nisch József utódaként - a néhány hónapja működő Magyar (később Nemzeti) Színház első karmestere lett. Az ezután következő három évtizedben – a Budapesti Operaház megnyitásáig (1884) - a magyar operajátszás megteremtője majd vezéregyénisége volt. A színház keretein belül működő operatársulat zenei vezetőjeként sokat tett a legújabb európai operák megismertetéséért és a magyar operarepertoár kibontakoztatásáért, számos magyar kortársának műve mellett saját műveinek is ő volt első dirigense. Aktív kapcsolata a színházzal zeneszerzői érdeklődését is a színpadi művek felé irányította. Első operáját, a Bátori Máriát, melyet a kor tagadhatatlan olasz mintákat mutató stílusjegyei ellenére is joggal ünnepelt az első nemzeti operaként, 1840. augusztus 8-án mutatták be a Magyar Színházban, amely ekkor kapta „Nemzeti Színház” nevet. A szövegkönyv szerzője Egressy Béni ezután haláláig (1851) legjelentősebb alkotótársa maradt. 1844-ben mutatták be a Hunyadi László c. operát, a reformkor legjelentősebb dalművét, amelynek néhány dallama 1848-ban a szabadságharc nemzet-összefogó, csak a Rákóczi-­indulóval összemérhető hatású zenedarabja lett. 1844-ben a Bartay András igazgató által meghirdetett himnusz-pályázat első díját Erkel műve nyerte, azóta is ez hazánk hivatalos himnusza. A szabadságharc bukása után több magyar népszínműhöz (Két pisztoly, A zsidó, A rab, Egy szekrény rejtelmei) komponált kísérőzenét, emellett sokat tett a főváros zenei életének fellendítéséért. Vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság Zenekara, melyet rendszeresen vezényelt és 1874-ig vezetőkarnagyként irányított, 1858-ban az Országos Magyar Daláregyesület vezető (1880-tól tiszteletbeli) karnagyává választotta, mely tisztsége számos kórusmű megalkotására inspirálta. Az 1850-es években komponálta legjelentősebb operáját (ez volt utolsó Egressy-szövegre készült műve), a Bánk bánt, mely csak 1861-ben került színre. Későbbi színpadi műveinek kidolgozásában  (Sarolta, 1862, Dózsa György, 1867, Brankovics György, 1874, Névtelen hősök, 1880, István király, 1885) jelentős részt vállaltak fiai is.

Erkel központi szerepet játszott 19. századi zenei intézmény- és oktatási rendszerünk kialakításában, zenetörténeti jelentőségű alapozó munkája nélkül aligha képzelhető el a 20. századi magyar zene felvirágzása. Közreműködött a Zeneakadémia megalapításánál (1875), amelynek ezután tíz éven keresztül igazgatója és zongoratanára is volt. 1884-ben a megnyíló bp.-i Operaház főzeneigazgatói címmel tisztelte meg. 1890-ben 80. születésnapján, a Filharmóniai Társaság hangversenyén lépett utoljára pódiumra.

1893. június 15-én hunyt el Budapesten.

 

 

Ének és zongora
$5.95
Kórus - Egyneműkar a cappella
$1.95
Kórus - Vegyeskar a cappella
$1.95
Vonószenekar
$25.45
Zenekar
$12.95
Zenekar
$49.95
Ének és zongora
$3.95
Fúvószenekar
$34.95