Hidas Frigyes

Hidas Frigyes 1928. május 25-én született Budapesten. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián, Viski János növendékeként végezte. 1950-51-ben az Ifjúsági Színház karmestere volt, 1951-től 1966-ig a Nemzeti Színház zenei vezetőjeként dolgozott. 1959 és 1962 között a Szent István-bazilika Énekkarának karnagya volt, majd 1974 és 1979 között a Fővárosi Operettszínház zenei igazgatójaként tevékenykedett. 1979 után állást már nem vállalt, csak zeneszerzéssel foglalkozott.

Hidas töretlenül hitt a dallamok és harmóniák hagyományos jelentésének érvényességében, mindig könnyen megközelíthető nyelven akart írni. De sohasem igénytelen nyelven és mindig a zeneszerzői mesterség teljes birtokában. Mesterségnek tekintette a zeneszerzést, amibe jól helyet találnak az alkalmazott műfajok is. Magyarországon generációk nőttek fel film, és TV kísérőzenéinek rögtön azonosítható hangjaival. Mindez azonban melléktevékenység volt a hatalmas életműben, amit hátrahagyott. Minden műfajban alkotott: operát, táncjátékot, oratóriumot, misét, szimfonikus és kamarazenekari művet, kórust, versenyművet írt számtalan hangszerre, kamara- és szólódarabokat -- és mindenek előtt rézfúvós kamarazenét, fúvós-együttes és "concert band" műveket. Az utóbbiak tették világszerte ismertté és elismertté. 1995-ben meghívták a WASBE-ba, a fúvószenekarok nemzetközi szervezetébe, élete utolsó, művekben és megrendelésekben gazdag évtizedeiben beutazta a világot: versenyek zsűrijébe, fesztiválok díszvendégének és egyetemekre hívták négy kontinensen.

Hidas kedves, csipkelődésre, tréfára könnyen kapható személyiségét, nagyvonalú életszeretetét időskori, végzetesen romló látása sem törte meg: félvakon is használható kottaírást talált ki magának. Csak felesége halálát követően vált kedvetlenebbé, visszahúzódóbbá. Megírta az ő emlékére a "228 nap"-ot, és 2007. március 7-én meghalt.
Harsona
2.000 Ft
Fúvószenekar
2.300 Ft
Fúvószenekar
3.000 Ft
Fúvószenekar
10.500 Ft
Rézfúvós quintett
1.600 Ft
Trombita és zongora
2.300 Ft
Rézfúvós hangszer és zenekar
1.500 Ft
Rézfúvós quintett
3.200 Ft
Fúvószenekar
2.300 Ft
Fúvósegyüttes
2.000 Ft
Fúvósegyüttes
6.900 Ft
Rézfúvós szextett
3.500 Ft
Kamarazene vegyes együttesre
3.500 Ft
Kürt és zongora
2.800 Ft